Fejlesztő: Avalanche Software; Kiadó: Warner Bros. Games; Platform: PC, PS4|5, Xbox One & Series X|S
A Hogwarts Legacy varázslatos videójátékos feldolgozása a Harry Potter filmeknek, méghozzá úgy, hogy közben egy sokrétű, rendkívül érdekfeszítő történetet mesél el.
Filmes fronton J.K. Rowling varázsvilága manapság meglehetősen csikorgó benyomást kelt. Az utolsó Harry Potter-mozi óta a franchise csak vergődik és mondhatni elveszítette báját, amin egyáltalán nem csodálkozhatunk, hiszen a 2009-es Félvér herceg óta az iparos David Yates képtelen leengedni megfáradt varázspálcáját és összesen hét rendezésének hatására napjainkra kicsikét bele is fásult. Most viszont a videójátékok felé kanyarodunk, s amennyiben a LEGO produktumait nem számítjuk bele, legutóbb a 2007-ben készült Harry Potter and the Order of the Phoenix című adaptáció hagyott bennem mély nyomot, ami ráadásul még magyar nyelven is megszólalt (a filmekből ismert szinkronhangok tolmácsolásában), s játékmenet szempontjából remek ízelítőt kaphattunk abból, hogy milyen lehet mászkálni a képzeletbeli Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai között és azon túl.
Hosszú évek után az intézmény a Hogwarts Legacy révén ismét megnyitotta kapuit, a történések azonban ezúttal az 1800-as évek végére datálódnak, míg a főszerepben a játékos által opcionálisan kiválaszthatóan egy boszorkány- vagy varázslótanonc áll, akinek rejtélyes múltjáról a csaknem 30 órás végigjátszás ideje alatt az alkotók folyamatosan csepegtetik az információkat. Így én is csak annyit árulnék el tesztalanyunk sztorijáról, hogy a tetőtől-talpig testre szabható nebuló kezében van a kulcs, amellyel megmentheti összeroppanóban lévő varázsvilág sorsát. Főhősünket illetően nem esik nehezünkre párhuzamot vonni Potter karakterével, mivel mindkettőjükre az oly hangzatos „kiválasztottként” érdemes tekinteni és nyilván nincs abban semmilyen meglepő, hogy a mindent eldöntő katarzis végkimenetele hasonlóan rajtuk múlik.
A játékot az Avalanche Software készítette, a tengerentúli csapat korábban olyan Disney-címeket rittyentett össze, mint például a Cars 3: Driven to Win vagy a Disney Infinity trilógia. Bár nem voltak rossz alkotások, mégis felettébb meglepő, hogy a Hogwarts Legacyval nem lőttek mellé, sőt, nagyon is felnőttek a feladathoz és eddigi legnagyszabásúbb művükkel olyan atmoszférát teremtettek, melyre eddig leginkább csak Cuarón volt képes a legemlékezetesebb HP-filmmel. Fogták az eddig látott univerzum nevezetesebb szegleteit, hozzátették a forgatásból kimaradt könyvek oldalait és mindezt egy nyílt világú akciószerepjátékba avanzsálták. A karakterek egytől-egyig újak, ennek ellenére sokan ismeretlen ismerősöknek tűnnek, s nem csupán azért, mert segítségünkre lesz a Black- vagy a Weasley-család korábban élt képviselője, hanem ahogy járunk-kelünk a kastélyban (vagy azon túl) lépten-nyomon olyan karakterekbe botlunk, akikkel a szélesvásznú projektek apropóján mintha találkozhattunk volna.
A bejárható helyszínek grandiózusok: Roxfort eleve hatalmas hely, ugyanakkor a kreálók rendkívül aprólékosan kidolgozták szinte minden egyes szegletét. Akárhova pislantunk, valamiféle érdekességbe botlunk, legyen az egy mozgó festmény, beszélő szobor, repkedő bagoly, mezei NPC és még sorolhatnám a végtelenségig, a kreativitás mesteri előadásmódját láthatjuk, az előrehaladásunkkal együtt pedig eme varázs folyamatosan kitart. A fejlődési rendszer (maximum 40. szintre tornázhatjuk fel magunkat) hasonlóan parádésan kidolgozott, a mellék- és fő küldetések révén juthatunk egyről a kettőre (szerezhetünk tapasztalati pontokat) és sokszor a kettő szimbiózisban támogatja egymást – vagyis az egyik teljesítése nélkül lehetetlenség a következő feladatunkat megkezdeni. A szinkron igényesen kivitelezett, az egyik mellékszereplő hangját Simon Pegg kölcsönözte. A szövegkörnyezeten néha lehetett volna kicsit dolgozni, számos karakter tucat benyomást kelt, de szerencsére a gyenge párbeszédekből nem sokat találni. A forgatókönyvírók egyébként ügyesen lavíroztak a cselekmények között, hiszen az iskolai zaklatások és az egymás iránti tisztelet és elfogadás mindvégig hangsúlyos nyomatékot kap, s erre a mostani hiperérzékeny világban nagy szükség van.
Zenéjét egy bizonyos Peter Murray szerezte, aki remekül összekomponálta saját muzsikáját John Williams fülbemászó tételeivel, mi több, kicsit tovább is gondolta azokat, miközben az ismert hangszerelés szemernyit sem változott. A Hogwarts Legacyról még hosszú ideig lehetne mesélni, annyira teletömték változatos, de minőségi tartalmakkal, hogy kár volna további szavakat fecsérelni. Ez a játék szimplán megbűvöl és képtelen elereszteni.
Legutóbb ezt teszteltük:
