Műanyag égbolt, írták-rendezték és animálták: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta; rotoszkópszereplők: Keresztes Tamás, Szamosi Zsófia, Schell Judit, Znamenák István, Hegedűs D. Géza, Nagy Zsolt; magyar-szlovák poszt-apokalaptikus sci-fi animáció, 110 perc, 2023 (16)
Az ég(bolt) szerelmére
Eleve moziba szánt magyar animációsfilmből manapság nem sok akad, ám amikor igen, azok általában elég egyedire sikerednek. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy márciusban két ilyen debütált, ám míg a Kojot négy lelke kapcsán mindig meg kell említeni a Nyócker!-t, a Műanyag égboltot önmagában elviszi koncepciója és itthon ilyen formában még nem használt látványtechnikája. Nem hiába!
2018 végén a Ruben Brandt, a gyűjtő kapcsán még némi Oscar részvételi remény is felcsillanhatott egy ideig, ám a Belleville randevúhoz hasonló karikatúraalapú animáció végül nem ért oda és nem tudta megismételni a Loving Vincent egy évvel korábbi teljesítményét. Abban ugye a valóságot festették le(/át?) és bár etéren azóta is egyedüli, valahol rokona annak a rotoszkóp technikának, aminek koronázatlan királya talán Richard Linklater, aki már három ilyen rendezéssel is előrukkolt (Az élet nyomában, Kamera által homályosan, Apollo 10,5).
Ez „a rendesen leforgatunk részeket, hogy utána azt leanimáljuk és kiegészítsük” hasznos kisebb költségvetés esetén, ezért a látásmód természetesen más országokban is felütötte már a fejét (meg talán páratok még emlékszik a cirka 15 éves brazil Peugeot 1007 reklámra) és kár volna tagadni, hogy a Műanyag égboltnak is sokkal jobban állt ez, mintha élőszereplősen akart volna kierőltetni magából Magyarország egy poszt-apokaliptikus sci-fit. Nem tudom, hogy az Akadémiának milyen szabályai vannak a rotoszkópra, de ha a Marcel the Shell befért annyi valós képpel, akkor a Berlinálén bemutatkozott magyar-szlovák koprodukciónak is ott volna a helye, függetlenül attól, hogy várhatóan a Pixar az Elemivel végigtarolja a szezont.
Mert a Műanyag égbolt abszolút rendelkezik azzal a potenciállal, hogy akár nemzetközileg is megtalálja közönségét. Igaz, a helyszínek főképp csak nekünk jelentenek extrát (Cinefest törzsvendégek, irány a mozi!), de története olyan univerzális, világa annyira részletgazdag – kifejezetten nem szánkba rágva, csak folyamatos finom képi utalásokkal –, hogy ennyire globálisan piacképes, dialógokkal operáló animáció talán a Macskafogó óta nem készült itthon. Persze sok aprósághoz kell szem, hogy kiszúrja az ember, de azok ott vannak. A felmerült kérdéseinkre ugyan nem mind kapunk választ, de a történetmesélés igen fontos eleme a vizualitás, mikor szereplőink némán meglátnak valamit, amiről azért nem kezdenek el papolni, mert nekik az többnyire alapismeret. Ezzel válik a világépítés még hitelesebbé, hisz nekik egyszerűen nem kell kimondaniuk a látottakat, míg mi nézők logikusan bele tudunk gondolni azokba, így még jobban átérezve a 2123-mas disztópia alapjait és történelmét.
Oké, egy anekdotázás van a film utolsó negyedében (igazából negyedelni lehet, nem harmadolni, ez se megszokott), ám ott olyanok hangzanak el, ami főhőseinknek is új, ezért egyáltalán nem esik ki a sztoriból. A másik ilyen magyarázós rész a második negyedben van, na az dramaturgiailag már a klasszikus „a hőssel csodálkozzunk mi is rá” eset, noha míg a karakter tisztában van az ottani alapokkal és csupán először lesz szemtanúja mindannak, addig a néző 1-2 utalást levéve – direktet és indirektet egyaránt – pár perccel azelőtt rakhatta ki egyáltalán az alapot. Mind a négy negyed más. A nyitónál belecsöppenünk egy legalább 40-45 éve már úgy működő társadalomba, míg a harmadiknál van az, aminek egy része (de nem minden ott látható dolog) szöveges magyarázatot kap később, szóval addigra a szereplők és a nézők is kábé ugyanott tartanak tudásban. Csak minimálissal járnak előrébb a szereplők, mivel csupán pletykákból vagy hamisított tényekből való a tudásuk a világ azon szegletéről, amit szimplán nem mondanak ki, de arcukon látszik némi előismeret és az ahhoz való viszonyulás.
Érződhet az írás eddigi részéből, hogy mennyire nem akarok a történetről konkrétumokat adni. Ennek az az egyszerű oka, mert én csak és kizárólag a trailer által adott felületes tudás alapján ültem be a terembe, nem kielemezve az előzetes képeit (így utólag nektek se ajánlom!), ezért aztán olyan alapvetések is újdonságnak hatottak, ami az egész konfliktus és történeti törzs kiindulása. Szeretném megdicsérni a marketing ezen részét, mert aki tényleg így foglal helyet, annak biztosan nagyobb élményt ad az alkotás, mint aki csak kicsit is jobban utánament/belefutott részletekbe. Ezt nem kívánom elrontani, hisz még a „Ne feledjétek: csak 18 ezer nap az élet!” sor teljes változata és miértje is komoly felismerés lehet bárkinek.A színészeket azért meg lehet említeni spoilerek nélkül. Az animáció csodája, hogy kortalanabbak a karakterek, mint valójában, így többen is 17-18 évvel idősebb/fiatalabb szereplőt testesítenek meg, de ez nem nagy truváj egy olyan világban, ahol Sigourney Weaver lehet tinilány.
Hiába a rotoszkóp, bármennyire is átjön a képekből a valóságban forgatott felvételek, az alakításokat nehezebb értékelni, mint máskor. Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia párosa mindenesetre viszik a hátukon a filmet, azonban az animációjában is már szabadabban ábrázolt Schell Judit lopja a showt, mikor felbukkan. Znamenák István és Hegedűs D. Géza is remekelnek történeti helyeiken (hjaaaj de nehéz a spoilermentesség!), a többiek viszont mellékesek. Mondjuk mind Nagy Zsolt, mind Patkós Márton, mind Olasz Renátó figurája hol kimondva, hol kimondatlanul olyan jelenetekben tűnnek föl, ami mind a fent ecsetelt parádés világépítést segíti. A nightklub neve és szerepe az ipartelep maradékán vagy a virtuális nyaralások intézménye legalább olyan fontos kis adalékok, mint a Nyugati új szerepe a város életében. Le a kalappal Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta víziója előtt!
A rendezőpáros neve igen sűrű volt a stáblistán. A jól megírt – bár elemeiben azért nem a legeredetibb – történet mellett az animációs megvalósítás is csodálatos. Itt most nem az emberekre gondolok, hanem a köréjük jött kiegészítő díszletekre, amiket magyar filmtől tényleg csak ilyen formában lehet elvárni, mert bármilyen élőszereplős próbálkozás elbukna a pénzen. A város burája alatt természetesen felfelé lehetett terjeszkedni, így az egyértelműen felismerhető hagyományos régi épületek és a Lánchíd mellett alig ráismerni a városra, hisz szükségből a sok felhőkarcoló már rég túlnőtt a MOL tornyán. Szép a szimbolikája a hologram fáknak és az akár önvezető elektromos járgányok is tipikus sci-fi elemek. Amikor azonban Pesten kívül is mutat valamit a világból a film, na ott sem ereszt minőségéből.
A roncsokkal tűzdelt kiszáradt Balcsi, az elhagyatott autópályák, kihalt vidéki települések félelmetesen hangulatosak és nem kell sok képzelőerő ahhoz, hogy lelki szemeink előtt akár élőszereplősen forgatva jelenjenek meg, mert annyira eltalált környezetekről beszélhetünk. Egy távolból látható tehervonatba lehet csak én láttam bele a GTA V-béli modellt (az alap valódi mozdony fixen ugyanaz), de az autók között látni olyan márkajellegzetességeket, amik mintha 1-1 mai típus evolúciósan lekövethető, a jelenhez képest 1-2-vel későbbi generációja volna, jelezve, hogy az apokalipszis nem 2023-ban, hanem picit később következett be (és ismerve az átlag magyar forgalom korát, az autók gyártása után még pár évvel később).
Ezért a részletgazdagságért kár, hogy néhány alapvető válasz még így is kimarad, pl. mégis hogy épült föl, milyen gyorsan az életmentő búra, honnan volt arra forrás és kiktől kaptunk beszállítói segítséget a technikai modernizációban mondjuk járművek és magasvasútvonal terén, de ilyen alapvető dolgok sok másik hollywoodi műfajtársban is hiányosak, szóval az alkotás erején nem csorbít, de tökéletességén már igen. A szlovák koprodukció annyira nem érződik, az utolsó negyed már határon túlra visz és Stefán a főszereplő neve, de ezekkel – és a külföldi zeneszerzővel – együtt is igazán a magunkénak érezhetjük a mozit. Apropó zene: bár nem dúdolom pár nappal a vetítés után, pár jelenetnél kifejezetten hangsúlyos és jól működik.
A Műanyag égbolt tehát a kellő film előtti tudattalansággal egy igazán nagy hangulatbomba, amire méltán lehetünk büszkék. Semmi olyan hiányosságot nem mutat, amit a hasonló nagy hollywoodi (élő)szuperprodukciók ne követnének el, karakterei kellően érdekesek, a világa és az animációja pazarul ábrázolt, nem fél képekkel mesélni és érdekes gondolatokat elültetni bennünk (pl. hogy használnád ki, ha csak 50 évet élhetnél? – mondjuk abba nem mennek bele, hogy mennyit is vesz ki ebből az oktatás és ez a sok válasznélküliség talán a legnagyobb baj).
Bizonyos részei miatt nem ajánlható mindenkinek, de az átlagosabb történetvezetése és magyar helyszínei miatt igazság szerint senkinek nem kéne kihagynia, hiszen a látottakat magyar filmben így még biztosan nem élhettük át és a nagyvászon adta lehetőségeivel is rendesen élni tud a film. Nagyon drukkolok, hogy legyen lendület egy nemzetközi befutásra, mert ennél jóval gyengébb animációkat is jelöltek már Oscarra… Hajrá!
