
Olyan remake-et kapott egy szerepjáték klasszikus, amitől a stílus kedvelői egytől-egyig megnyalják mind a 10 ujjukat, tesztüzemben a Star Ocean The Second Story R.
A két ősi rivális JRPG gyártó cég, a Squaresoft és az Enix összeolvadásának történetével már nem kívánok untatni senkit. Azonban azt mindenképpen el kell mondani, hogy az idén 20 éves fúzió olyan franchise-okat mentett meg közvetve az enyészettől, mint pl. a Star Ocean sorozat. Bár a JRPG azért erősen rétegműfaj, van azért rá a nyugati világban, sőt még kis hazánkban is kereslet, ennek ellenére számos játék vagy később, vagy egyáltalán nem is jutott ki az otthonukat jelentő szigetországból. Szerencsénkre azonban a Star Ocean First Departure R után, most megérkezett a Star Ocean The Second Story R, mely a PlayStationön 2000-ben debütált játék – az alapműhöz végletekig hű – újragondolása.



Összességében pedig megállapíthatjuk, hogy a Star Ocean Second Story R egy remek játék, egy kiváló remake, mely páratlanul ki fogja szolgálni az eredeti játékot ismerőket és a szériával frissen ismerkedőket is. Kiválóan fog szórakozni bárki, aki a zsánerrel szimpatizál, nagyon jó szívvel ajánlom azonban az újonnan érkezőknek is, mert remek invitáció JRPG-k világában való mélyebbre merüléshez.
(A tesztpéldányt a CENEGA Hungary Kft biztosította.)
Legutóbb ezt teszteltük:


