Alkony sugárút (Sunset Boulevard), rendező: Billy Wilder, forgatókönyvírók: Billy Wilder, Charles Brackett, D.M.Marshman Jr., operatőr: John F. Seitz, zene: Franz Waxman, szereplők: Gloria Swanson, William Holden, Erich von Stroheim, Nancy Olson, amerikai filmdráma, 1950, játékidő: 110 perc
„Minden színész annyit ér, amennyit az utolsó mozija.”
Az Alkony sugárút egy ma is veretes és megrázó alkotás a mozgókép egy elhantolt korszakáról, s a legmélyebb meghajlás mindazok előtt, akiknek az Álomgyár a hangosfilmek megjelenésével elengedte a kezét. Benne a szakma minden szépsége és rútsága, szemfényvesztése, s mindazok emlékezete, akik e mézes-mázos világából trónfosztottként kapituláltak.
Ezt a talmi csillogást korának meghatározó forgatókönyvírója és rendezője, Billy Wilder tolja az arcunkba. De még részéről is merész húzásnak számított akkoriban, hogy fügét mutasson Hollywoodnak. Louis B. Mayer (az MGM filmmogulja) szerint Wilder abba a kézbe harapott, amely addig etette őt. Nos, a rendező ezt másként látta, s úgy tűnik a szakma nagyjai is, ugyanis munkáját az Akadémia 3 Oscarral jutalmazta.
A némafilm érájának talán legünnepeltebb dívája Gloria Swanson volt. Szépsége és tehetsége, extravagáns stílusa, szerelmi afférjai folyamatosan reflektorfényben tartották. A bulvársajtónak is adott munkát bőven, de ő volt az egyik első olyan híresség is, akit egy rajongója zaklatott. Azonban a hangosfilm térhódítását még az ő karrierje sem bírta el. Swanson ezt időben felismerte, és tíz év után végleg elhagyta a Sunset Boulevardon álló, fényűző otthonát. A visszatérést húsz év elteltével tálcán kínálta neki Wilder, az Alkony sugárút című film női főszerepével. Csak érdekességképp Gloria Swanson születésének és Billy Wilder halálának dátuma (március 27.) egy napra esik.
A színésznő Dorian Gray-t is meghazudtoló hiúsággal állt ismét a kamerák elé. Nála hitelesebben csak kevesen tudták volna eljátszani Norma Desmond szerepét, hisz ő is tanúja volt, amint több sikeres pályatársa – akiket a hangjuk, vagy az akcentusuk miatt a stúdiók már nem alkalmaztak többé – eltűnik a süllyesztőben, a legtöbben teljes visszavonultságban éltek, depresszióval és anyagi gondokkal küzdöttek.
Norma Desmond karakterét nem is neki, mint inkább róla mintázták. Nevét a némafilmsztár (Norma Talmadge) és a némafilm-rendező (William Desmond Taylor) ötvözetéből kapta (utóbbi máig megoldatlan meggyilkolása Hollywood történetének nagy botránya). „Nélkülem ma nem lenne Paramount Stúdió” -hangzik el Norma Desmond szájából, s van ebben némi igazság. Meglehet, a Paramount Pictures magyar származású alapítója, Adolph Zukor (Cukor Adolf) erre másként emlékezett. Zukor filmstúdiója olyan színészeknek alapozta meg hírnevét, mint Douglas Fairbanks, Gary Cooper, Rudolph Valentino, vagy épp Gloria Swanson. Megannyi hasonló párhuzam, áthallás és utalás jellemzi az egész filmet.
„Volt idő, amikor az egész világ szeme a filmszakmát figyelte. De ez nem volt nekik elég. Nekik a világ füle is kellett! Így aztán kinyitották a szájukat és ömlött belőlük a szó, a szó, a szó!”
Az Alkony sugárút egy nagyon erős szatíra, örök érvényű mondanivalói a mellőzöttség elfogadása, a fiatalság és a szépség mulandósága, amelyből a plasztikai sebészek napjainkban is szépen profitálnak.
A film izgalmas krimit idéző képsorokkal indít. Los Angeles, Sunset Boulevard. Szirénázó rendőrautók zaja töri meg a hajnali órák csendjét, akik egy hatalmas, elhagyatottnak tűnő villához igyekeznek. Az egykor gyönyörű palota úszómedencéjében egy hullát találnak, három lőtt sebbel. Az áldozat egy huszadrangú forgatókönyvíró, a villa tulajdonosa viszont a némafilmek egykor ünnepelt dívája. És ettől lesz igazán érdekes ez a történet, nem csak az ottani firkászok, hanem a nézők számára is. Izgalmas nyomozós-krimi helyett valami sokkal maradandóbb filmélményt kapunk.
A történet leginkább ebben a szebb napokat is megélt, tékozló pompával berendezett, dohos miliőben játszódik, melyben a filmvilág elfeledett dívája, Norma Desmond és inasa él valahol a valóság és az illúziók nagyon vékony mezsgyéjén egyensúlyozva. Ide menekül behajtói elől a mellőzött hollywoodi forgatókönyvíró, Joe Gillis. Se pénze, se munkája, tartozása viszont annál több. A ház úrnője menedéket nyújt számára, de mindezért nagy árat kell fizetnie. Norma üzletet ajánl a férfinak: bármennyit fizet, ha segít neki visszatérni imádott közegébe, a filmiparba. Ehhez csak annyit kell tennie, hogy a Norma által írt kaotikus forgatókönyvet kicsit átsminkeli. Persze a fiatalembernek ekkor még fogalma sem lehet róla, hogy egy pók csapdájába esett.
A film operatőre, John F. Seitz ismét bravúros munkát végzett. A noirok fekete-fehér látványvilágát ügyesen kihasználva, a baljós hangulatot és a feszültséget döntött kameraállásokkal tette még hangsúlyosabbá. A csodálatos ruhaköltemények, drámai sminkek, és lenyűgöző automobilok dacára a levegőben az enyészet, a pusztulás és az őrület egyre tapinthatóbb mértéket ölt. Norma Desmond elméjének beakadt fogaskerekei közt bolyong szaténnal, selyemmel bélelt börtönében. Az ódon hatás elérésének kedvéért az operatőr néhány belső jelenetnél port szórt a levegőbe a kamera elé, ami által a termek, szobák dohosnak és állottnak tűnnek.
A nyitójelenetben a medencében lebegő hulla alsó gépállásból történő felvétele nagy truvájnak számított akkor (víz alatti kamerák akkor még nem léteztek). Seitz ehhez a jelenethez tükröket használt, így oldotta meg a hulla vízből alulról való fényképezését, amihez a rendező kifejezetten ragaszkodott. Több kísérletezés után a felvételt úgy készítették el, hogy a medence aljára tükröt tettek, amit aztán felülről világítottak meg, és csak a hulla (Gillis) tükörképét filmezték. A film retrospektív elbeszélésmódot alkalmaz, így az eseményeket a megölt férfi szemszögéből és elbeszélése alapján ismerjük meg.
Joe Gillis szerepében az akkor még szinte ismeretlen William Holden tökéletes kontrasztja Gloria Swanson teátrális, a némafilmek túlzó színészi gesztusait idéző játékának és karakterének. Számára ez a szerep hozta meg a világhírt. A harmadik fontos karaktert, az inast (Max) Erich von Stroheim alakítja. Stroheim kivételes tehetség volt, a három nagy némafilm rendező közt emlegették, de Hollywood őt sem kímélte. Néha azért neki is dobtak még csontot, ami csak színészi mellékszerepekre volt elég. Ezzel a komornyik karaktere is enyhén szólva önazonosra sikerült.
Szintén önmagát alakítva feltűnik Cecil B. DeMille is, mint a Paramount filmrendezője, egy kártyaparti erejéig Buster Keaton, H.B. Warner és Anna Q. Nilsson, valamint a szintén önmagát játszó, a sztárvilág nélkülözhetetlen fogaskereke, a korszak leghíresebb bulvár újságírója Hedda Hopper is.
A filmet egy, a Wilshire Boulevardon található villában forgatták. Az épületet az 1920-as években William O. Jenkins építtette, majd J. Paul Getty olajmágnás vásárolta meg. Az ingatlant 1957-ben lebontották, emlékét a mozi két filmmel is őrzi, itt forgatták a Haragban a világgal egyes jeleneteit is.
Az Alkony sugárutat az Akadémia tizenegy kategóriában jelölte, amiből hármat (a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb látványtervezés és a legjobb eredeti filmzene) szoborra is váltott. A legjobb színésznő díjára Gloria Swansont és Bette Davist tartották a legesélyesebbeknek, utóbbit a Mindent Éváról (All about Eve) alakításáért, de a sors iróniájaként is felfogható, hogy ezt a díjat az akkor náluk legalább 20 évvel fiatalabb Judy Holliday-nek ítélték.
A film színpadi változata 1993-ban Trevor Nunn rendezésében a londoni Adelphi Színházban (West End) debütált. Amerikai premierje a Los Angeles-i Shubert Színházban volt 1993-ban, Glenn Close és Alan Campbell főszereplésével, amelyet Andrew Lloyd Webber alkalmazott színpadra. A darab hatalmas sikert aratott, számos Tony-díjat söpört be. A Broadway-n pedig közel ezer előadást ért meg.
Az Alkony sugárút nem egy könnyen felejthető mozi, talán a legtöbbet idézett film noir, lélektani jelentősége vitathatatlan, ha rosszkor nézed, akár meg is viselhet. „Én nagy vagyok most is, a filmek lettek kisebbek!” – mondja generációjának nevében Norma Desmond, s közben fájdalmas nézni is, ahogy egy olyan publikumnak integet, ami erre az előadásra már nem vált jegyet.
A legutóbbi kötelező:
