Rebel Moon: 2. rész – A sebejtő (Rebel Moon – Part Two: The Scargiver) R.: Zack Snyder Fsz.: Sofia Boutella, Charlie Hunnam, Ed Skrein, Jena Malone, Anthony Hopkins, amerikai sci-fi, 135 perc, 2023 (13+)
Tényleg sebet ejt, de ez inkább lobotómia
(Spoilereket tartalmaz a Rebel Moon 1. rész: A tűz gyermeke kapcsán)
Zack Snyder ambiciózus(nak szánt) kétrészes sci-fi eposzának második fele már felkerült a Netflixre. Ez is egy csonkított, vértelen verzió, a teljes, összesen hat órás változatot legkorábban augusztusban láthatja, aki persze elég vakmerő hozzá. A ravasz üzletpolitika folytán jelenleg kénytelenek vagyunk a vértelen változatról véleményt formálni. Ráadásul jelen esetben nagyon nehéz előítéletektől mentesen gépelnem, mivel a két rész valóban egy nagy filmet takar és hát egyszerre forgatták, szóval feltételezhető, hogy A sebejtő alcímmel ellátott folytatás ugyanolyan színvonalú lesz, mint a tavaly decemberben bemutatott A tűz gyermeke.
A film tehát ott folytatódik, ahol az előző abba maradt: Atticus Noble (Ed Skrein) visszatér a szinte biztos halálból, míg Kora (Sofia Boutella) és szedett-vedett zsoldoscsapata hazatér a farmerek bolygójára megpihenni, hiszen abban a tudatban vannak, hogy Noble meghalt és emiatt jó ideig viszonylag békében élhetnek (ennek elmagyarázása csak az egyike a sok érthetetlen pillanatnak). Ám a rosszfiúk hamar kiszagolják, miben sántikálnak a farmerek és egy hadihajóval elindulnak a terményért és persze Koráért. Ahogyan az első részben megismertük a rezsim katonáit, nem éppen a tisztesség vezérli őket.
Kezdem a rossz hírrel: aki látta az első felvonást és abban reménykedett, hogy a folytatásban majd sok minden el lesz magyarázva és legalább minimálisan elmélyítik a karaktereket, sajnos ki kell ábrándítanom őket. Sőt, a film első órája még az első részhez képest is rendkívül unalmas. Snyder szinte belezúgott az aratás ábrázolásába, és persze hozta magával a szokásos eszköztárát, úgyhogy nagyjából tíz percnyi búzafeldolgozást láthatunk lassítva, de még a kulacsot is végtelen ideig öntik tele vízzel. 
Aztán vannak itt háttérsztorik, minden zsoldosról és még Koráról is megtudjuk, miért is rejtőztek el az univerzumban. Ezeknek a szekvenciáknak semmi más értelme nincs, csak hogy megtudjuk, hogy a rezsim kiirtotta a bolygójukat. Kora háttérsztorija kivétel, viszont ebben lesz a legkevesebb köszönet, tekintve hogy minden idők egyik legostobább zenehasználatával fokozzák a történetet (mert a lassítás itt már nem elég drámai). Tele van üres kinyilatkoztatásokkal, röhejes (pedig fajsúlyosnak szánt) egysorosokkal és még megtoldják egy béna kiképzős jelenettel is.
A második felében aztán az akcióé a főszerep, bár teljesen súlytalanok a csatajelenetek, de legalább visszavesznek a dumálásból és cserébe jobban dominálnak a képek. Akad azért egy-két szépen megkomponált pillanat, csak kár az öncélúságukért. Annyit lassít és olyan rossz helyeken, hogy mindez a tempó rovására megy, és mivel a korhatár miatt erősen meg kellett vágni a jeleneteket, így végképp ritmustalanná válik, de még akkor sem lenne igazából semminek semmi értelme. 
Ugyanis a Rebel Moon kapcsán előjött Snyder legnagyobb gyengesége, miszerint képtelen karaktereket írni. Egy olyan történetnél, mikor együtt kellene éreznünk egy maroknyi lázadó iránt, a legnagyobb bűn, ha teljesen érzéketlenné teszik a nézőket. Mindez azért fordulhat elő, mert a direktor karakterizációja kimerül abban, hogy valaki ordít és lő. Ha van szimpatikus figura benne, az nem azért van, mert a forgatókönyvben a sorok közt leírták az adott szereplő jellemvonásait, érzéseit, hanem mert a szerepet játszó színész nekünk szimpatikus.
Ezért is van, hogy Djimon Hounsou ki tud tűnni a tömegből, hiszen az ő kisugárzása még egy ilyen silány moziban is átjön. De mondhatnám Ed Skrein őrjöngő karakterét, ahol semennyire sem lehet megérteni a motivációit, őt nézve arra gondolunk, bárcsak kapna végre valami igazán értékes és pozitív szerepet. Na és persze ott van Sofia Boutella, aki becsületesen odateszi magát minden jelenetben és leginkább, csak miatta nem kapott még rosszabb értékelést a film.
Vajon hol csúszott félre ez a produkció? Segítségemre volt a Csata a csillagokon túl című 1980-as trash sci-fi, ami nem mellesleg a Rebel Moon fő inspirációja volt (és szintén a Hét szamuráj/mesterlövész sztoriját vette alapul). Ez a két millió dollárból készült alkotás meglehetősen olcsó trükkökkel dolgozott, nagyon rossz forgatókönyvvel és néhány látványosan unatkozó színésszel. Viszont az alkotók mindezzel tisztában voltak és emiatt filmjüket nem is vették komolyan. Ezért is lett annyira szórakoztatóan rossz. Ellenben Snyder bántóan humortalanul, az önreflexió teljes hiányával vezényelte le szedett-vedett fércművét és a legostobább, legközhelyesebb mondatokat és fordulatokat is annyira magasztosan és drámaian adja elő, hogy az ember nem hiszi el, hogy ugyanez az ember rendezte az Acélembert és a Holtak hajnalát.
A végtelen és céltalan lassítások, az érzelmi tét nélküli csatározások, a rossz vágás és az újfent homályos képi világ, a hat éves gyerek érzelmi színvonalán megírt szerepek összességében egy nagyon unalmas és érdektelen végeredményt szültek. Hiába lesz belőle egy brutálisabb rendezői változat, ha egyszer nem az a probléma, hogy vértelen. Hanem hogy nem lehet megérteni, miért akarta ezt a sztorit Snyder ennyire elmesélni. A karakterek helyett a pózőrködéssel volt elfoglalva, bár ez sosem volt idegen tőle, ám ennyire látványosan még sosem billent a mérleg az utóbbi javára. Ez így nem más, mint egy animált Windows háttérkép, de aligha nevezhető egész estés játékfilmnek.
