Anyai ösztön (Mothers’ Instinct), rendezte: Benoît Delhomme, szereplők: Anne Hathaway, Jessica Chastain, Josh Charles, Anders Danielsen Lie, amerikai thriller, 94 perc, 2024., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Kertvárosi lidércnyomás
Két Oscar-díjas színésznővel idézi meg az eddig kizárólag operatőrként dolgozó francia rendező a 60-as évek Amerikáját, de munkájából hiányzik az a plusz, amitől igazán izgalmas tudna lenni az Anyai ösztön. A cselekmény így ahelyett, hogy bekúszna a bőrünk alá, kénytelen egy kiadós csiklandozással beérni. 
Celine (Anne Hathaway) és Alice (Jessica Chastain) nemcsak szomszédok, hanem a legjobb barátnők is. Gyönyörű kertvárosi házban élnek, ahol mindig rendezett a pázsit, a felhajtón pedig valamelyik nagy amerikai gyártó krómban gazdag modellje áll. Egyikük sem dolgozik, hiszen a férjeik sikeresek a munkájukban, a háztartás gépesített, a gyerekek szófogadóak, egy iskolába járnak és ugyancsak jó barátok. A családi ünnepeket közösen rendezik, szabad átjárás van egymáshoz a kerten át, de kulcsuk is van a másik házához. A hatvanas évek Amerikájában ennél idillibb környezetet el sem lehet képzelni.
Amikor valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor ott általában komoly problémák húzódnak meg a háttérben, amit az ember igyekszik nem megosztani mindenkivel. Celine nagy nehézségek árán szülte meg gyermekét és nem lehet neki több, amiért irigykedve tekint Alice-ra, aki viszont dolgozni szeretne, de a férje erről hallani sem akar. Akkoriban ez ugyanis azt az üzenetet hordozta magában, hogy a ház ura képtelen gondoskodni a családjáról. Kifelé úgy tűnik tehát, hogy minden rendben, ám egy nap megtörténik a tragédia, ami felszínre hozza a problémákat, Alice egy véletlen balesetben ugyanis elveszíti a gyermekét és ettől kezdve képtelenek igaz barátnőként tekinteni egymásra Celine-nel. 
Próbálnak osztozni a gyászban és enyhíteni a fájdalmat, de egyszerűen nem megy, egyiküknek ugyanis ott a gyerek, a másikuknak pedig nincs. Tapintat ide vagy oda, egyébként sem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna az égvilágon semmi. Az irigység szép lassan megmérgezi a kapcsolatot, szétzilálja a barátságot és a jószomszédi viszonyt. Mindketten elkezdenek furcsán viselkedni, előbb vádlóan lépnek fel egymással szemben, majd jön a bocsánatkérés és az összeborulás, ami megismétlődik újra és újra az őrület szintjéig. Mindez persze rányomja a bélyegét a házasságukra és a férfiak barátságra is.
Az Anyai ösztön az a fajta film, aminek a cselekménye előre megfejthető és az ember leginkább azért nézi meg, hogy önigazolást nyerjen. Úgy tudtam! – kiált fel (szerencsés esetben csak magában) és valóban nem sok meglepetést rejteget, talán kevesebbet is, mint amire számítanánk. A fényképezés, a vágás és a zene így hiába jó, a sztori képtelen felnőni hozzá, izgalmas pszichothriller helyett egy átlagos melodrámát kapunk. Az előzetes alapján még ott van a fejünkben a hitchcocki jelző, de ahogy pörög a játékidő, úgy tűnik el onnan.
A francia Benoît Delhomme operatőrként 40 éve dolgozik a filmszakmában, nevéhez fűződik pl. A mindenség elmélete vagy A csíkos pizsamás fiú fényképezése, de Dior reklámot és Lady Gaga videóklipet is jegyez, az Anyai ösztön az első rendezése, melynek operatőre is. Filmje a 2018-as belga Duelles remake-je (mely Barbara Abel 2003-as regényén alapul), de abban nem működött közre. Kétségtelenül van szeme az izgalmas dolgokhoz és hűen idézi meg a hatvanas éveket, a megfelelő atmoszférateremtéshez azonban túl steril a sztori.
Chastain és Hathaway mondhatni hozzák a kötelezőt és bár ez a harmadik közös filmjük, eddig nem szerepeltek közös jelenetben. Sütkéreznek a szerepükben, ami sajnos nem érdemli meg őket, de azért valamivel többről van itt szó, mint hogy két barátnő csinált magának egy filmet (ők a film producerei is). Akit mindenképpen meg kell említeni, az Alice fiát, Theot alakító Eamon Patrick O’Connel, aki baromi jól alakítja a legjobb barátját elvesztő és a felnőttek között őrlődő, traumatizált gyereket. És igen, mit érthet egy férfi az anyai ösztönökhöz, de higgyük el, a cím és a tartalom ezúttal csak kerülgetik egymást. Mert a film ugyan nem rossz, de lehetett volna sokkal jobb is. 
