Mufasa: Az oroszlánkirály (Mufasa: The Lion King), rendezte: Barry Jenkins, szereplők: Seth Rogen, Aaaron Pierre, Billy Eichner, amerikai fotorealisztikus vadvilági musical, 119 perc, 2024., 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Nagyapa becsajozik
Az oroszlánkirály Simbájának apukája kalandos úton lett a szavanna legendás ura, ezt meséli el nekünk ez a történet. A Mufasa: Az oroszlánkirály a vadon életbölcsességeit osztja meg a nézővel és a brazil szappanoperákat megszégyenítő széles érzelmi skálán mozog. Annyi keresnivalója bizonyosan van a fa alatt, mint a dubai csokinak. 
Miközben Simba és Nala újabb szülői örömök elé néznek, a kis Kiarát Rafiki gondjaira bízzák. Az idős mandrill mesével múlatja az időt, mely a nagypapáról, Mufasáról szól, aki boldogan él szüleivel, Afiával és Masegoval a szavannán, mígnem egy heves esőzést követő áradás el nem sodorja. Egy másik oroszlánfalka területén köt ki, ahol Obasi és Eshe, valamint fiúk, Taki élnek. Taki és Mufasa összebarátkoznak és testvérként élik az életük, a trónörökös és a jövevény ilyesfajta kapcsolatát Obasi azonban nem néz jó szemmel.
Mikor a kitaszított fehér oroszlánok Kiros vezetésével rajtuk ütnek, a fiataloknak menekülniük kell. Nyomukban az üldözőikkel, Mufasa az ígéret földjét, Milelét veszi célba, ahol a dús növényzet a vadállatok sokaságának ad bőséges eleséget és otthont. Útközben csatlakozik hozzájuk a szarvascsőrű madár Zazu és Sarabi, a nőstényoroszlán. Mufasa és Sarabi kialakuló románca Takit érzékenyen érinti, féltékenységével pedig bajt hozz mindannyiukra. 
Egy napon a Disney-nél valaki úgy gondolta, ideje lenne élőszereplős változatban is elkészíteni valamennyi korábbi animációs filmjüket és mit ad isten, az ötlet a legmagasabb szinteken is támogatókra talált. Vagy így történt, vagy az ötlet eleve a legmagasabb szinteken született meg, minden esetre szorgosan neki is álltak a dolognak és azóta sem álltak le ezzel. Életre keltek az emberek, az emberszerű lények, az állatok, a kitalált teremtmények, de még a tárgyak is, miközben a számítógépes animáció rohamos fejlődésen ment keresztül.
Az oroszlánkirály 2019-ben már olyan technológiát vonultatott fel, melynek eredményeként a látvány a tudományos-ismeretterjesztő csatornák műsoraiban látottakkal vetekedett. Az összbevétel meghaladta az 1.6 milliárd dollárt, a nézők imádták, a kritikusok már kevésbé. Aztán ez a valaki, vagy talán más azt találta ki, hogy még mielőtt minden animációs filmjükből elkészítenék az élőszereplős változatot, ez utóbbiak kapjanak folytatást és/vagy előzményfilmet. Mit ad isten, ez is átment. 
Így jutottunk el a jelenbe, ahol Az oroszlánkirály élőszereplős változata megkapta a maga élőszereplős előzményfilmjét. Amikor az élőszereplős szót használom, tisztában vagyok azzal, hogy a filmet nem valódi helyszíneken valódi vadállatokkal forgatták, de az alkotók ezúttal is megtettek mindent, hogy a végeredmény úgy nézzen ki, ráadásul az előző rész bemutatása óta eltelt öt év alatt a valósághű megjelenítés még tovább fejlődött.
A Mufasa: Az oroszlánkirály minden porszeme és szőrszála a valóságot idézi meg, miközben a karaktereket illetően – végre – sikerült megtalálni az egyensúlyt a vadállatok fotorealisztikus ábrázolása és emberi tulajdonságokkal való felruházása között…ideértve azt is, hogy beszélnek. Az egészben mégis van némi ellentmondás, mert amíg a klasszikus rajzfilm képes elfedni a rideg tényeket, addig a valósághű megjelenítés mellett szinte lehetetlen elvonatkoztatni attól, hogy az oroszlán a szavanna csúcsragadozója és – talán a krokodilokat leszámítva – mindenki más a tápláléka.
A kétórás játékidő igazodik a 12-es korhatárhoz (vagy fordítva), családi mozizás ide vagy oda, kisebbeknek csak fenntartásokkal ajánlott. A cselekmény visz magával, még úgy is, hogy időnként visszatérünk a jelenbe, ahol Timon és Pumbaa rendre előadják a magánszámukat, ami legtöbbször abból áll, hogy a negyedik falat áttörve kibeszélnek a filmből. Amíg a cselekmény tele van életvezetési tanácsokkal és bölcsességekkel, addig ezek a „kibeszélések” sokkal inkább szurkálódó megjegyzések napjaink trendjeit illetően és ezen éppen azokat a trendeket kell érteni, melyeket sokszor maga a Disney diktál. Nem mondom, hogy a páros teljesen felesleges a történetbe, mert amúgy jól elszórakoztam rajtuk.
Az eredeti változatban a karakterek olyanok hangján szólalnak meg, mint Mads Mikkelsen, Seth Rogen, Thandiwe Newton, Donald Glover vagy Beyonce, de a szinkronra sem lehet panasz. A magyarul felcsendülő dalok közül egyik sem lesz nagy sláger, maga a filmzene pedig egy végtelenített Circle of Life, ami Lebo M zulu nyelvű kántálásával egészül ki. Végül is miért ne, ez egy zenés film, még ha Hans Zimmert nélkülöznünk is kell.
Míg Jon Favreau a klasszikust dolgozta fel, addig Barry Jenkins egy új oroszlánkirály történetet mesél(tet) el, mely leginkább ószövetségi alapokon nyugszik és a korábbi munkáiban (Holdfény, Ha a Beale utca mesélni tudna) feltett kérdésekre, a jelenkor kihívásaira keresi a választ. Bár is az élet körforgása a fő motívum, a halál és a táplálékszerzés ezúttal is csak szavak szintjén vannak jelen, a Disney ebben az animációs kalandfilm műfajában még mindig megköti az alkotók kezét. Mindent összevetve a Mufasa: Az oroszlánkirály kellően látványos és tanulságos ahhoz, hogy helye legyen a mozikban és a szívekben. 
