Wallace és Gromit: A szárnyas bosszúja (Wallace & Gromit: Vengeance Most Fowl), írta és rendezte: Nick Park; szereplők: gyurmafigurák; családi sci-fi stop motion gyurmavígjáték, 80 perc, 2024 (6) Netflix
Wallace és Gnómit
Az Aardman elért jubileumi 10. egész estés filmjéhez, bár ezekből csak 8 készült a rájuk oly jellemző gyurmákkal és 9 a saját jellegzetes stílusukkal. Az elmúlt években több franchise-uk is bővült, a Wallace & Gromit összességében 7. része, pedig egyben az 1. közvetlen folytatás a flúgos feltaláló és kutyusa történetében. Noha A szárnyas bosszúja nem olyan parádés, mint a spin-off Shaun, a bárányok, azért nem kell aggódni az alapminőséget illetően. Viszont az Aardman-féle moziélmény nagyon hiányzik, ez másodjára bizonyosodott be.
Egészen brutális (brutalista?) a Wallace & Gromit széria mérlege az Oscarok történetében. Az 1989-es nyitódarab csak azért nem nyerte meg a rövid animációs kategóriát, mert épp egy másik időtlen Aardman franchise, a Creature Comforts is akkor rajtolt (ez nálunk Állatállapot, Sumák dumák és Állati dumák címmel is ment), szintén Nick Park rendezésében, s akkor az vitte a szobrot. A klasszikus félórás trilógia másik két része már tarolt, a ’93-asban lett bevezetve a most visszatérő pingvin, a ’95-ösnek pedig Shaunt, a bárányt köszönhettük. Az Akadémia a Csibefutam hatására döntött úgy, hogy kell egy nagy animációs kategória, s a Sherk, Miyazaki és két Pixar év után az első adódó alkalommal megjutalmazták Parkot, ezzel az Elvetemült veteménylény lett az 1. stop motion győztes (Miyazakit és Tim Burtont felülmúlva). Az érdemben 100%-os arány eddig tartott, a 2008-as 4. rövid és a két Shaun film már csak a jelölésig vitte, mondjuk utóbbiak az Agymanók és a Lelki ismeretek évében maradtak alul.
Persze a mozifilmnél és a 4 kb. félórás résznél sűrűbben láthattuk szereplőinket: 2002-ben egy 10 részes minisorozat 2-3 perces szkeccsekben bővítette a sztorit a Csibefutam BBC premiere idején (ez a Cracking Contraptions), 2003-ból emlékezetes a Renault Kangoo szpot, onnantól pedig számos egyéb reklám, csatornapromó, vagy YouTube-os webizód érkezett. Plusz 2010-ben egy 6 részes élőszereplős ismeretterjesztő sorozat, melynek átkötőiben házigazdaként szerepeltek, akár a Vissza a jövőbe rajzfilm eleji Christopher Llyod jelenetek, vagy a kézzel rajzolt 2D-s Buzz Lightyear sori Pixar intrói. Ha az aprólékot nem, s csak a 7 teljes értékű címet számítjuk, akkor Wallace és Gromit eddigi kalandjai 35 év alatt úgy 5 órát tesznek ki.
Nick Park stúdiója anno a DreamWorksszel működött együtt, a Csibefutam sikere után pedig adta magát, hogy jöjjön egy mozi a feltalálóduóval, ám az igencsak rossz élményeket adott az animátor-rendezőnek, hisz egyrészt felső utasításra amerikanizálni kellett dolgokat, másrészt rájött, hogy neki – és karaktereinek – nem fekszik a félóránál hosszabb forma. Az Elvetemült veteménylény után szakítottak a felek, amit az akkor már nagyban készülő és a kaszát a Paramount által elkerülő Elvitte a víz előtt hoztak nyilvánosságra (5 filmes szerződésük így 3 után szakadt meg). Az remekül lett a Lego mozik előfutára, legalábbis abban, miként lehet CGI-jal elkapni a klasszikus stop motiont – ott a sok vizezés miatt nem akarták áztatni a gyurmákat. Park ezek után összedobta a 4. W&G rövidet, majd visszavonult a rendezéstől.
Itt a stúdió is kisebb válságot élt át, majd jött a Sony-Columbia és velük a hagyományos látványukat megszakító Karácsony Artúr, no meg az azóta is mémként élő Kalózok! – noha amúgy az Artúr se annyira elütő tőlük, TV-ben és rövidekben sokkal nagyobb amplitúdón dolgoztak, pl. a nálunk anno a Jetix-en futó Skicc bolygó is az övék, az pedig elég távol áll a védjegyükké vált ábrázolástól. Amerikával szakítva, mivel a 2007-ben rajtolt Shaun sorozat bitang jól ment, megjött az elhatározás, hogy kapnak a barik is mozit, immár a StudoCanallal összeállva. A másodvirágzás Nicket is visszacsábította a direktori szerepbe, filmet 13, 1-2 perces szkeccsnél hosszabb valamit pedig 10 év után rendezett először, noha az Ősember ennyi idő után már kevésbé emlékezetes filmográfiájukban. A Shaun hasonlóan parádés 2. részét Európa még mozikban láthatta 2019 végén, az USÁ-ba viszont már épp a covid előtt a Netflix szállította (ezért versenyzett az Oscaron a Lelki ismeretekkel), s azóta sajnos csak az akadémiai nevezéshez kötelező minimumot futják az Aardman alkotások a nagyvásznakon.
A tavalyi Oscarra a Csibefutam 2-vel, az ideire a kisebb csodaként elkészülő Wallace és Gromit: A szárnyas bosszújával játszották el ezt. A BBC-vel maradt a jó viszony, ők a brit forgalmazók, tavaly csatornáikon elszórva folytatták a 2007 óta csak pár röviddel bővült Creature Comforts-ot (Things We Love címen, ugyanúgy interjúkat/utcaembere hangokat ráanimálva állatokra új kontextussal), de nagyon hiányzik a mozizási Aardman élmény. Mind az új Csibefutam, mind kritikánk tárgya jobban működött volna úgy. Hogy miért kisebb csoda a film léte? Már a Csibefutam 2 bemutatása előtt jött a hír, hogy utómunkái közben bezárt az a gyurmagyár, ami a stúdió beszállítója volt a kezdetek (nemhogy ’89, hanem a ’77-es, az Oscar előtti egyetlen érdemi sikerük, a Morph) óta, s ők egy speciális, egyedi összetételű anyagot adtak. Maradék készletüket felvásárolta a stúdió, de elvileg mostanra, Gromitékkal kifogytak, innentől kezdve már csak 1-2 perces szkeccsekre maradt. Nagyban keresik az új beszállítót, de számíthatunk arra, hogy innentől picit másabb lesz a látvány, mint amit megszokhattunk.
A másik fontos tényező Nick Park, aki 19 év után ismét látott egy egész estét kiadó sztorit a figurákkal, hiába nem szereti velük ezt a formátumot, ezúttal nem kellett amcsi elvárásoknak megfelelni, a Netflix szabadkezet adott (nem érezni bármi trendi behatást), a BBC meg pláne nem akart a szokásoktól eltérni. Bár visszahozzák a filmből ismert rendőrt, akit előléptettek, valamint csomó díszlet/kellék – mint az autó, az oldalkocsis moci, pár találmány – lefedi a korábbi 6 főmegjelenést (találni easter egg-get mindre), sőt a spin-offjuk is bevillan egy ponton, de közvetlenül csak egy előzményt folytatnak. Mivel a klasszikus trilógiához két szinkron készült, ’96-ban az HBO-ra Gyabronka Józseffel és 2004-ben DVD-re és a TV2-re Harsányi Gáborral (Kassai Károly 2005-től vette át), így mindegyikhez két magyar cím van, a ’93-as epizód „A bolond nadrág” és az „Önműködő nadrág” alatt is ismert, ez folytatódott.
Tollas McKárt az emlékezetes vonatos üldözés után állatkertbe zárják. Azóta többször utaltak rá, hol rövidekben, hol mozikban, hol TV epizódokban (egy játékban még szerepelt is), ezek általában azt sejtették, hogy megszökött, de láthatóan nem. Persze tervezi, pláne, hogy hosszú idő után ismét kiállítják hőn áhított gyémántját. Az eseményt a nyugdíjra készülő Mackintosh főfelügyelő biztosítja. Ő kulcsfontosságú volt az elvetemült Veteménylény idején, s mint most kiderült, ismertségét Tollas lecsukásával és a gyémánt elzárásával szerezte, remek finise lehet pályájának a megnyitó. Gromit egyre inkább unja a kütyüket, Wallace egyre kevésbé törődik vele, simogatást is rég kapott, bezzeg kertészkedési hobbijához jön gazdijától egy mesterséges intelligenciával felvértezett kerti törpe, Norbot. A szomszédok pont meglátják munkában, mindenki oda lesz érte, így Wallace egy komoly, jövedelmező, országos siker elé néz. Ám ismerve pályafutását, Murphy törvénye most se marad el, tudjuk mi a sorsuk a sci-fikben az MI-knek: csak ritkán maradnak meg olyanoknak, mint amilyet az ember eredetileg elképzel…
A történet nézeti magát, az elején az alapokat mesterien építi fel és az első említések során megidéződhet a fejünkben egy olyan kifutás, amin aztán csavar végül a forgatókönyv, holott az előre sejthető változatot is szívesen néznénk. A cselekmény tökéletesen használja ki a maga kb. 80 percét, mindenre pont annyi idő jut, amennyi kell, nincs fölös extra vagy elhúzott bármi, szóval Park rendesen összetartotta, tényleg átjön, hogy nem felsőbb utasításra kellett ezt, vagy azt csinálni, természetes az egész. Hiába nem szereti a formátumot a rendező, ez se látszik, s ezáltal az alaphangulat is tudja vinni magával a nézőt. Már most simán kijelentem: 7 év távlatából ez sokkal maradandóbb lesz majd, mint az Ősember manapság.
A poénvilág szintén hozza a szereplőkre jellemző színvonalat, a befogadás így azon múlik, mennyire tudunk ráhangolódni az angol humor ezen sajtszeletére, de ha azzal nincs gond, vagy elviseljük, akkor no para. Wallace karaktere sokaknak lehet alapból unszimpatikus, de ez esetben is max az a változó, hogy valaki többször-, vagy egyszernézős élménnyel áll fel. Picit tán megosztóbb ez a franchise, mint a dialógok nélküli univerzális Shaun leágazás, vagy a többletjelentésekkel teli Csibefutam és Creature Comforts, de tippre a 7. nagy megjelenésre (amiből 6 szinkronos) azért csak ismeri annyira mindenki a figurákat, hogy tudja mire számítson, és ne olyan rekeszizomedzésre, mint amilyet a Shaunok harsánysága ad mindig.
A díszletek és maga az animáció szintén hozzák a kötelezőt, de azért arra készüljünk, hogy ha újrázzuk a ’93-ast (érdemes, együtt sincs 2 óra), akkor jelentősen nagyobb technikai fejlődést tapasztalhatunk a 31 évnyi ugrással, mintha a Csibefutamokból tartanánk double feature-t. Tollas méltóképp tér vissza a… vásznak helyett a képernyőkre, ikonikus státuszán nem esik csorba, nem egy beerőltetett divatos legacyquellel van dolgunk. Ha bármi egyebet írnék, félő, rontanám az élményt. A másik nagy visszatérő, a felügyelő eleve nem akkora ikonként töltötte elmúlt két évtizedét, de nála illogikus, mennyire le akarja zárni a nyugdíja és a kiállítás előtt Wallace legújabb kétes ügyét, s annak ellenére, milyen a múltjuk, nem lát túl a megvádolásán. Talán ez az egyetlen idegesítő része a sztorinak, hisz a pingvinnel való eredetét most ismertük meg, szóval pozitívan építették, csak azért, hogy aztán ennyire visszásan használják.
Wallace és Gromit dinamikája a régi, amit Norbot kissé megzavar, eleinte néha olyan érzések jöhetnek, hogy egyfajta remake-et látunk, ahogy a gnóm szép lassan kitúrja a kutyát (mintha ismerős lenne ez egy albérlő pingvinnel, nem?), de épp jókor válunk le erről, s megyünk át a sci-fik egy régi sablonjának kihasználására. Nem olyan paródia ez, mint ami a Faromkívüli zsenialitását adta – ott is kiemelt az okos blöki – de épp elég mosolyt adhat a műfaj kedvelőinek, pláne az analógcuccokkal való sajátos időkezelés miatt. A felügyelőn látszanak az évek, valós lehet ’93 és 2005 után 2024, de főhőseink kortalanok és mintha felszerelésük se fejlődött volna nemhogy 2005, inkább ’95 óta. Jó, vannak elektronikus zenészek, akik máig a ’90-es évek végi cuccaikkal tolják az időkapszulát, de hogy pont egy feltaláló ne frissítsen?
Ha már zene, felcsendül a jól ismert főcím, de nincs túlzásba víve, itt se a nosztalgia volt a fő, hogy arra, vagy Tollaséra épüljön az egész, sőt egy ponton, amikor nagyon adott lett volna egy másik Aardman dallam behozása, azt is elkerülik. Ez azért érdekes, mert a kezdetek óta a zenéért felelős Julian Nott először kapott társszerzőt, Lorne Balfe személyében, aki 2017-től sorra bizonyítja, mennyire jól ért híres témák újramelegítéséhez (Mission Impossible, Bad Boys, Beverly Hills-i zsaru, a Floridai álom vége, Lego Batman). Kiemelkedő betétdal vagy licenszelt szám most nincs, a Farmonkívüli „Out of Control”-ja és az Elvitte a víz „Bohemian Like You”-ja sokáig megmaradnak az Aardman legmenőbb zenehasználatainak.
Nincs igazán mást mondani a Wallace és Gromit: A szárnyas bosszújáról. Magas minőségű darab, ahogy az Aardmantól alapjáraton megszoktuk. 10 egészestésükből legalább 8 eléri a bőven újranézhető, kifejezetten jót, 3 meg simán mestermű – ez nem az. Aki a régi W&G-ot várja, nem csalódhat, aki viszont nem ismeri őket, az haladjon időrendben a régiekkel, mert ugyan az ezelőtti 5+1-ből bármelyikkel be lehetett szállni, ezzel pont nem és tud emelni a film értékén, ha tisztában vagyunk nem csak a közvetlen előzményekkel, az easter egg vadász énünk hálás lesz érte (akár az újrázásokért is). Az Oscar-jelölés szinte tuti a 100%-os múlttal.
Ez valahol a 35 év összegzése is, amióta a stúdió használja a védjeggyé vált karakterdizájnt, s talán nem véletlen, hogy épp most, épp velük időzítették ezt, pont akkor, amikor kifogytak a gyurmából. Az újrafelhasználás nem pálya, minden figurájukat megtartják. Hogy mit hoz a jövő, jó kérdés, a BBC-n még kifutnak a Creature Comforts-ok, aztán jön az új éra, kezdésnek a Csavard be, mint Beckham író-rendezőnője által készülő eredeti ötlettel.’18-19 után ’23-24-ben is lehozták a kétcsapatos feloszlással az egymást követő filmeket, most 2-4 év szünet jön.
Akik meg a film után a folytatásért ordító, látványosan nyitva hagyott kérdésen filóznának, azok a képekért ugyan nézzék meg nyugodtan a stáblistát, de ne utána, hanem a Csibefutam: A csirkefalatok hajnalának végén keressék az Aardman által indirekt, előre lespoilerezett titok nyitját… és jó alaposan nézzétek meg az utolsó képsorok minden zegét-zugát! Spoiler nélkül maradjunk annyiban: már nem csak Wallace-ék és Shaunék léteznek egyazon közös világban.
