Fesztiválország rendezte: Csizmadia Attila, Topolánszky Tamás Yvan, szereplők: Gerendai Károly, Lobenwein Norbert, Fülöp Zoltán, Müller Péter Sziámi, magyar zenés dokumentumfilm, 94 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Valódi rendszerváltók
A Fesztiválországgal a romkocsmák világának bemutatása után Csizmadia Attila rendező Topolánszky Tamás Yvan társrendezésében az elmúlt közel 4 évtized zenei fesztivál-kultúráját járja körbe, vagyis azt, hogy hogyan lett Magyarország szinte a semmiből nemzetközi szinten is elismert zenei fesztivál-nagyhatalom. Egyszerre hálás és hálátlan feladat, hiszen a másfél órás játékidőbe sok minden nem fért bele, de az alkotók igyekeztek minél színesebb és átfogóbb képet adni a hőskorról és a jelenlegi helyzetről, a megszűnésekről, átnevezésekről. 
Semmilyen hangszeren nem játszom, a táncolás sem megy, kétballábas vagyok, hallásom, hangom, ritmusérzékem szerintem nulla. Valamikor tizenéves koromban felkerült a könyvespolcra egy zenei lexikon és attól kezdve az összes kiselőadást én tartottam a zenei stílusokról és a zeneszerzők életrajzáról énekórán. Tehetség híján legalább az elméleti rész megvolt és elkezdett érdekelni a zene, ami nélkül ma már létezni sem tudok, itthon is mindig hallgatok valamit és útközben is. 14 éves voltam a rendszerváltáskor, a szovjet himnusz és az Internacionálé éneklését nem úsztam meg, de a nyugati zenét mi már a rádióban hallgattuk és a boltban vettük (másoltuk), nem úgy kellett becsempészni.
Aztán jöttek a koncertek és a fesztiválok, az élet úgy hozta, hogy előbb székhordásban jeleskedtem: hosszú volt az út a Martonvásári Napoktól az ország legnagyobb ingyenes szabadtéri fesztiváljáig. Bár a CV-mben nem szoktam feltüntetni, évekig dolgoztam különféle tömegrendezvényeken. Ez ugyan fizikai munkát jelentett, de közvetlenségemnek (inkább kíváncsiságomnak) köszönhetően megismerkedtem a szervezőkkel és más közreműködőkkel, a fellépőkkel, a közönséggel, látogatókkal és betekintést nyertem a színfalak mögé. Ilyenkor mindig előjött belőlem a kisördög, vagyis a logisztikusi (és az újságírói) énem.
Ez egyébként ma sincs másképp, ha ellátogatok egy fesztiválra, ezen a szemüvegen keresztül nézem a dolgokat: bejutás, kijutás, biztonság, fogyasztás, árak, fizetés, program, közlekedés, tisztaság, komfortérzet stb. Az idők során rájöttem (a saját szememmel láttam), hogy a fesztiválszervezés egy szakma, amit ugyan meg lehet tanulni, de mindenképpen kell hozzá érzék és bizonyos készségek. Még élénken él bennem annak a fesztiválnak az emléke, ahol annyi eső esett, hogy a kezdés előtt egy nappal hattyúk úszkáltak a színpad előtt (nem viccelek). Olyan is, hogy a meghirdetett tűzijáték és lézershow idején egy jó kis vihar csapott le ránk és az „operatív törzs” azon agyalt, a lincselésnek nagyobb az esélye, ha elmarad az esemény vagy annak, hogy valakibe belecsap a villám. Nem csapott.
Amikor egy kritikának alcímet keresek, általában azon vagyok, hogy rövid legyen és figyelemfelkeltő, illetve ne szoruljon magyarázatra. A magyarázatot ezúttal mégis megteszem. Hiszem ugyanis, hogy amíg egy csomó területen nem valósult meg a valódi rendszerváltás, addig a zenében igen, A közelmúlt színpadi megnyilvánulásaira, díjaira és a politikai élet képviselőinek nyilatkozataira nem térnék ki, de abban biztos vagyok, hogy a zene és a zenés rendezvények, fesztiválok terén sikerült a múltat magunk mögött hagyva igen magas színvonalat elérnünk. Ha pedig fesztivál, akkor Sziget. A rendszerváltás környékén ezzel kezdődött minden és megmondom őszintén, mindig is irigyeltem azokat, akik már a középiskolában tudták, mit akarnak az élettől.
Ilyen lelkes fiatal volt Gerendai Károly is, aki barátaival megcsinálta azt, amit Szigetnek hívunk. Akárcsak a való életben, a Fesztiválországnak is ez az origója, innen származik, ide vezethető vissza a nemzetközileg is ismert és elismert hazai zenei fesztiválok egy jelentős része, ha más nem, az ötlet, illetve inspiráció szintjén. Csizmadia Attila és Topolánszky Tamás Yvan dokumentumfilmje ennek a textúráját és struktúráját vizsgálja, azaz az egymás mellet, illetve egymásból létrejövő fesztiválokat, valamint azok evolúcióját is különböző helyszíneket és műfajokat felölelve. Az alapítók mellett megszólalnak a hazai zenei és kulturális élet ismert képviselői, valamint a bemutatott fesztiválokat tavaly nyáron bejárva a stáb megszólaltatja a közönséget is. A jó ízlés határain belül (ugyan van egy vicces határeset) kulisszatitkokat is kapunk.
Bár vannak kisebb odamondogatások, az anyagiakról, a konkurálásról, a vélt vagy valós sérelmekről, a megszűnés vagy tulajdonosváltás okainak – esetleges – sötét oldaláról nem esik szó. Természetesen nem csak a szépre emlékszik vissza mindenki, de a sértődöttség és a személyeskedés száműzve van a filmből. A fényképezés, a vágás, az interjúk, a zenei válogatás jól átgondolt, precíz, informatív és szórakoztató munkáról tanúskodnak, különösen jól sikerült az archív és a most felvett jelenetek összefésülése, illetve az egyes fesztiválok stílusához való képi és zenei megfeleltetés.
Ahogy más fesztiválok esetében, a zenei fesztiváloknál is elsődleges szempont a hasonló érdeklődési kör, ami itt kiegészül az egyetemes szabadságvággyal. A zenei fesztiválokon az ember önmaga lehet és hasonló módon gondolkodókkal találkozhat. A rendszerváltás utáni Magyarországon már csak az előbbiek miatt is bírtak kiemelkedő jelentőséggel ezek a zenei fesztiválok. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy bár kezdetben az alapítók többsége jelentős veszteségeket könyvelhetett el és nem feltétlenül a pénz miatt vágott bele, ma már a legnagyobbak piaci alapon működnek, ennek megfelelően pedig igyekeznek arculatukban és kínálatukban az aktuális trendekhez, fogyasztói szokásokhoz igazodni. Ez bizony sokszor a közönség és ezzel együtt a tulajdonosi kör lecserélődésével jár. A dokumentumfilm nyomon követi az egyes fesztiválok evolúcióját is, ahogy egyre profibban, egyre szervezettebbek kerültek, kerülnek megrendezésre, különös tekintettel az infrastruktúrára.
A világ jelenleg meg van bolondulva, de háborúk, járványok, klímaváltozás ide vagy oda, baromi hálás vagyok a sorsnak, hogy élőben láthattam a Modestepet, Pinket, a Florence and the Machine-t, a Ministry-t, a Quimby-t vagy Parov Stelart és beszélgethettem a színpad mögött olyan előadókkal, mint Puskás Peti, Péterfy Bori, Lovasi András vagy Bérczesi Robi. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a Fesztiválország működik, jól működik, mint hogy ilyen emlékeket, érzéseket és gondolatokat hozott elő belőlem. Igény esetén folytatása következik.
