137-es akta – Egy belső jelentés (Dossier 137), rendezte: Dominik Moll, szereplők: Léa Drucker, Stanislas Merhar, Antonia Buresi, Genevieve Mnich, francia krimi, 115 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A mundér becstelensége
A Bestiáda és a Lemming többszörösen díjazott rendezője ezúttal a 2018-ban indult franciaországi (sárgamellényes) tüntetéshullámról készített filmet, melynek főszereplője a rendőri túlkapásokat vizsgáló nyomozó. A franciáknál két hét alatt négyszázezren látták és bár fontos témát, témákat feszeget, nálunk valószínűleg nem fenyegeti ez a veszély. A 137-es akta – Egy belső jelentés ugyanakkor nálunk is játszódhatna és nálunk is készülhetett volna, akárcsak a Blokád vagy az Elk…tuk. 
Az egykori drognyomozó, Stéphanie (Léa Drucker) a – többek között – rendőri túlkapásokat kivizsgáló IGPN (belső ellenőrzés) nyomozója, akinek a sárgamellényesek 2018-as párizsi tüntetése alkalmával megsokszorozódik a munkája. Egy nap egy nő keresi fel, akinek fiát gumilövedékkel fejbe lőtték és azóta kórházban fekszik. Stéphanie a kollégáival visszanézni a kamerafelvételeket, meghallgatja a tanúkat és más bizonyítékokat is beszerez, hogy kiderüljön, a fiú elleni drasztikus fellépés valóban indokolt volt-e. Ahogy a 137-es akta egyre vastagodik, úgy lesz az ügy egyre kényelmetlenebb a rendőrségi vezetés számára.
Bár a cselekmény kitalált, valós események ihlették és volt egyenruhásként (is) úgy gondolom, a filmben látottak megfelelnek a valóságnak, az alkotók pontos és precíz munkát végeztek. Játékfilmről van szó, mely eredeti felvételekkel és híradásokkal egészül ki. A drámai hatás fokozása és az alkotói szabadság jegyében ugyan az alsóbb szinteken jelentkező rendszerszintű problémákat egyetlen történetbe sűrítették, de azt túlzások nélkül, nem pedig hatásvadász módon tették. 
A film tehát egyetlen történeten, (lényegében) egyetlen szereplőn keresztül próbálja bemutatni a rendőrség működésében rejlő anomáliákat. A rendőr nem csak az állampolgárokat védi, hanem az alkotmányos rendet is. Az állampolgárok adójából kapja a fizetését, de ha az állampolgár az alkotmányos rend megzavarására vagy megdöntésére tesz kísérletet, akkor a munkaadóját, vagyis a kormányt fogja védeni, még akkor is, ha az állampolgárnak történetesen igaza van és a kormány lop, csal, hazudik.
A rendőrt köti az esküje, parancsot teljesít, mérlegelési jogköre eléggé korlátozott. Szimpatizálhat a tüntetőkkel, elégedetlen lehet a kormánnyal, de egyenruhásként nem tüntethet, nem sztrájkolhat, nem gyülekezhet, nyilvánosan nem politizálhat, politikai tisztséget nem vállalhat. Természetesen neki is van lelkiismerete, őt is várja haza a családja és jogában áll megvédeni magát, de minden intézkedés csak indokolt és arányos lehet. Félhet, mert nem kapott kellő kiképzést és megfelelő elszerelést, lehet dühös, amiért a tüntetők rajta vezetik le a feszültségüket és a testi épségét fenyegetik, miközben azzal vádolják, hogy a kormányt védi velük szemben, de ez soha nem vezethet önbíráskodáshoz, hatalmi visszaéléshez. 
Az egyenruhások megítélése általában eléggé felemás az állampolgárok részéről. Egyenruhásként az ember folyton azt hallja a testületen belül, hogy a társadalom megbecsült tagja, fontos a munkája, ami igenis töltse el büszkeséggel, miközben a rokonok, barátok, ismerősök állandóan azzal nyaggatják, hogy miért mehet előbb nyugdíjba, miért keres ennyit, hogy amit csinál az nem is igazi munka és az megy el egyenruhásnak, aki nem tud(na) érvényesülni a versenyszférában. Ezeken legtöbbször én is csak mosolyogtam, de volt olyan pillanat is, hogy ugyanígy gondoltam.
Amikor sorkatona voltam, én is rengeteg olyan hivatásossal találkoztam, aki az egyenruha és a rendfokozat mögé bújva élte ki a frusztrációját, de rendőrségi igazoltatás, hatósági intézkedés során is éreztem már hasonlót. Néha nekem is csak annyi jut eszembe, hogy kapja be az összes, de másokhoz hasonlóan, ha baj van, én is a 112-t tárcsáznám és rendőrért kiáltanék. És igen, simán el tudok képzelni olyan körülményeket, amikor valaki titkolja, hogy egyenruhás a szülője, gyereke, testvére vagy más rokona. Nálunk mostanság még a katonáink, tűzoltók is kapnak hideget-meleget.
Stéphanie a rendőri túlkapások kivizsgálása során saját kollégái ellen nyomoz, ugyanakkor a törvény egyformán vonatkozik mindenkire. Munkája fontosabb, mint hinnénk, mégis két tűz közé kerül, a kollégái ugyanúgy megvetik őt, mint azok a civilek, akik nincsenek jó véleménnyel a rendőrségről. Fia szégyelli a munkáját, a – szintén rendőr- férje elhagyta. A saját főnöke is képes ellene fordulni, ha veszélyben érzi a pozícióját. Nem lehet valakitől azt kérni, hogy végezze jól a munkáját, de ne túl jól. Hol van a határ? Mi az, ami felett még szemet lehet hunyni?
Természetesen egy ilyen horderejű ügyben nem az dönt, akire az ügyet megkapja, hanem a nagypolitika. A rendőrség jó hírnevén nem eshet csorba, rendőröket nem lehet rács mögé zárni, A kormányellenes tüntetések utcai zavargásokhoz vezettek, helyre kellett állítani a közrendet. Ha közben néhány intézkedő rendőr kiengedte a gőzt, hát istenem. A kollégák összezárnak, Stéphanie pedig az állásával játszik, holott csak a munkáját végzi. Egyenes út a kiégéshez, a leszereléshez, a filmekben oly’ sokat látott önpusztító életmódhoz, kapcsolati és egzisztenciális válsághoz. 
A filmben pluszként jelentkezik a személyes érintettség is, ugyanis Stéphanie ugyanonnan származik, ahonnan a meglőtt fiú és családja, ráadásul évekkel ezelőtt a fiú anyja, az ő anyját ápolta. Ennek van is jelentősége, meg nincs is, mert bár Stéphanie anyja már nem is emlékszik az őt ápoló nő nevére, egy ügyvéd számára azonban ez magas labda, hiszen a védencével szemben eljáró nyomozó elfogultsága merül fel az ügyben.
A munkáját mindig lelkiismeretesen végző főszereplő ennek a „személyes érintettségnek” nem is tulajdonít nagy jelentőséget. Mégis felmerül a kérdés, ha nem állnának fenn ezek a körülmények, vajon eljutott-e volna idáig a nyomozással és nem szünteti meg azt bizonyítottság hiányában? Ő is csak ember, aki az érzelmei befolyásolnak, a rendszer és a társadalom mégis teljes objektivitás vár el a hatóság működése során. Szóval igen, ez a film egy kicsit amolyan állatorvosi ló, de miért ne lehetne egy lónak egyszerre több baja is?
A 137-es akta – Belső jelentés cselekménye a közelmúltban játszódik és olyan kérdést, kérdéseket vet fel, ami régóta vita tárgyát képezi. Ezek közül a legfontosabb talán, hogy a hatalom és az állampolgár összetűzése során hol a helye és mi a feladata a rendőrségnek. Tudom, sokan kapásból rávágják a választ, de a film ennyire sarkosan nem fogalmaz meg véleményt és nem is ítélkezik, inkább csak bemutat egy összetett problémát egy eseményen keresztül. Izgalmas történet, mindig aktuális téma, meggyőző színészi játék, de humort és happy endet ne várjunk. 
