Blue Heron – Egy nyár emléke (Blue Heron), rendezte: Sophy Romvary, szereplők: Eylul Guven, Amy Zimmer, Réti Iringó, kanadai-magyar játékfilm, 90 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Gyerek a háznál, öröm a háznál?
A családját bemutató díjnyertes rövidfilmjei után a híres magyar díszlettervező, Romvári József unokája nagyjátékfilmet készített, melyben őszintén beszél legidősebb fiútestvére mentális problémáiról, mely szép lassan felbomlasztotta a családi egységet. A Blue Heron – Egy nyár emléke nehéz film, egyértelműen kell hozzá szándék és hangulat. 
A 80-as években, amikor általános iskolás voltam az volt a bevett szokás, hogyha valaki rossz tanuló volt, azt elkönyvelték butának és lustának. Olyan, hogy gyermekpszichológus szerintem nem is létezett, én legalábbis nem hallottam róla és az iskolában sem láttam jelét annak, hogy bárki is foglalkozna ezekkel a gyerekekkel. Kibuktak, szerencsés esetben szereztek egy szakmát és elcseszett felnőtt lett belőlük, már ha addig nem tettek végzetes kár magukban. Az elmúlt évtizedekben aztán kiderült, hogy ők nem feltétlenül buták és lusták, hanem a tanulás és/vagy az iskolai közösségbe való beilleszkedés nehézségeket okoz nekik, aminek különböző okai lehetnek.
A rendszeren lenne még mit csiszolni, rengeteg helyről hallom, mennyire nehéz időpontot kapni, mert nincs pénz és megfelelő számú szakember. A társadalom még most is leírja ezeket a gyerekeket, de legalább eljutottunk oda, hogy papíron nem nevezik őket butának és lustának. Sőt, kicsit mintha át is estünk volna a ló túloldalára, ma már mindenkit sajátos nevelési igényűnek szokás nevezni anélkül, hogy bárki is vizsgálná a valódi okokat és helyes diagnózist állítana fel. A ki nem beszélt problémák pedig nem csak a gyerek, hanem a család vagy akár a tágabb környezet életét is tönkre tehetik.
Ez a film a 90-es években játszódik, ráadásul a hanyatló Nyugaton, de mintha ott is mindenki a sötétben tapogatózna. Egy magyar gyökerekkel bíró család költözik egyik helyről a másikra Kanadában, mert a legidősebb fiú kezelhetetlen. A cselekmény egyetlen nyarat ölel fel, amikoris az édesanya (Réti Iringó) megpróbálja lekötni a gyerekek figyelmét, amíg az apa (Tompa Ádám) dolgozik, bár sokkal inkább úgy tűnik, mintha csak szeretne kimaradni ebből az egész kálváriából. A legidősebb fiúval ugyanis tényleg súlyos gondok vannak.
Jeremy (Edik Bedooes) ellenállhatatlan vágyat érez, hogy a boltból elemeljen dolgokat, tettenérés esetén pedig hisztérikusan viselkedik. Sokszor csinál megmagyarázhatatlan, másokra és saját magára veszélyes dolgokat, folyamatos felügyelet kell mellé. Máskor teljesen nyugodt és barátságos, de szelíd mosolyában mégis van valami hátborzongatóan nyugtalanító. Testvéreivel, anyjával és mostohaapjával való viszonya eléggé rapszodikus, viselkedése kiszámíthatatlan. Az együtt töltött boldog pillanatokba mindig váratlanul robbannak be ezek a drámák.
A család élete nem könnyű, mindenki feszült, ideges és zavart, az édesanya idegei szép lassan felmondják a szolgálatot, sok a vita és a veszekedés a szülők között. Mindez dokumentarista jelleggel kerül bemutatásra színészek előadásában, mégis úgy érezzük, hogy „civileket” látunk – újra és újra, minden egyes napot túlélni – kívülről. A 90-es évek szellemének megfelelően minden dokumentált, rengeteg fénykép- és videofelvétel készül a család életéről, ugyanakkor a film érdekesen játszik az idővel, a résztvevőkkel és az emlékekkel.
A magyar származású Sophy Romvary saját családjának történetét mutatja be filmjében, ahogyan azt a bizonyos nyarat akkor és ott megélte. Az emlékei között kutatva próbálja megfejteni a valóságot, testvére különcségének eredetét és okait. Filmbéli alteregója Sasha (Eylul Guven), aki több-kevesebb sikerrel próbál barátokat szerezni és beilleszkedni új lakóhelyükön, miközben szemtanúja és szenvedő alanya bátyja családromboló viselkedésének. Felnőttként (Amy Zimmer) szakemberekkel beszélget és visszatér a családi házba, hogy gyermekkori énjével beszélgessen, hiszen hogyan is dolgozhatná fel a gyermekkori traumát egy filmes, mint filmes eszközökkel.
A nyári élményeim kaland már az első pillanatoktól fogva feszültségekkel teli, a vidám pillanatok gyorsan elillannak, ahogy Jeremy viselkedése beárnyékolja ezt az egészet, alapjaiban meghatározva a családi dinamikát és rombolva a kohéziót. Egyetlen, a család addig sem könnyű életét megváltoztató nyár történéseit mutatja be lényegében egyetlen nézőpontból, de csak részben tartalmaz utalásokat az előzményekre, valamint a következményekre.
A Blue Heron – Egy nyár emléke a téma és a feldolgozás mikéntje miatt is nehéz, nyomasztó filmélmény. Akkor és ott nagyot üt, idővel enyhül ez a kellemetlen érzés, de velünk marad, valószínűleg már csak azért is, mert szűkebb vagy tágabb környezetünkben biztosan találkoztunk már hasonlóval. 
