
Top Gun a Junosztyon
Az ősi orosz közmondás szerint jó ómen, ha egy film felvezető képsorában a kormorán halat eszik. A Mayday sokszor húz 19-re lapot, de a mainstream őrangyala és a szerencse nem hagyja el. Ám hasonló szerencséje annak van, aki nagyon tud filmet készíteni.
Az említett vízi madár benyeli a halat, az Outlaw harci gépek pedig huss, elszállnak fölötte. A pilóták meglett, marcona férfiak, sisakjaikon Assassin, Longshot, majd jön Mullet, Boomer is. (Az ajánló legtöbb állításához fűzhetnénk egy „Érted?”-összekacsintást, kéretik odaképzelni.) Amikor a nem veszélytelen légi gyakorlat közben a játékbabák evolúciójáról értekeznek, érezzük, kész, itt meg is vagyunk, bízvást remélhetünk jó folytatást.

Nick elkötelezettsége bizonyítására a Top Gunt is beveti, csempészett VHS-en játssza le kényszerű vendégének a (feltehetően) Junoszty készüléken. A sebesült Troy egyedül nem tud elmenekülni a nagy orosz télben, a legközelebbi, a finn határ kétezer kilométerre van. A tetejébe a jó- és régivágású sztálinista KGB-s, Volkov (Marcin Dorocinski) is akcióba lendül. Meg akarja buktatni Gorbacsovot, akiben a szovjet birodalom tönkretevőjét látja (nem mellesleg joggal), s ehhez kapóra jön a lezuhant amerikai gép, hogy lám, ide vezet az a nagy nyitottság. 


A Mayday-ben jó adag USA-Szovjetunió nosztalgiát is láthatunk, amikor a két szuperhatalom fenyegető volt ugyan, de legalább valamelyest kiszámíthatóan sakkban, egyensúlyban tartották egymást. A jelen folyamatos Dancing in the Dark, és ebben igazán nincsen semmi biztató. Ami örök: Bruce Springsteen egészen másképp szól a fagyos tajgán szamogont kortyolva vagy éppen autózva, mint egy biztonságos, jól temperált bevásárlóközpontban. Ahogyan az is örök, hogy a hősök imidzsét gyakorta nem publikus események formálják: a film nem csupán elárulja, de be is mutatja, hogyan tett szert Troy az Assassin becenévre. Nagy kár, hogy a Föld pokol-országainak vezetői nem hasznosítják a közönségfilmek ezen tudását.


