Fejlesztő/Kiadó: Milestone S.r.l.; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S, Nintendo Switch 2
Abszolút megidézi a gyermekkort a Hot Wheels Infinite Rush, versenyként viszont picit veszít a lendületből. Valamit valamiért.
A Milestone igazán jó lóra tett a Hot Wheels feldolgozások elindításával. Picit visszatértek a gyökerekhez, hiszen mostanság a MotoGP és egyéb motoros játékokról ismerjük őket, de valójában “négykeréken” kezdték a pályát arcade autóversenyekkel. Idénre elkészült ugyan az egykori debütálás új változata is, a Screamer azonban egy egész más játék lett, talán a “kisautós” játékok közelebb állnak a régi élményhez.
Az Hot Wheels Unleashed széria tehát népszerű lett, az első a frissességének okán, a második meg mert kiegyengette az előd néha nem is annyira apró hibáit. Abban viszont megegyezhetünk, hogy egy esetleges harmadik epizód már nem igazán tudott volna újat mutatni, így az olasz srácok egy teljesen logikus irányba léptek – áttették az egész élményt a szabadba, ráadásul egy nyílt világba. Ez volna tehát a Hot Wheels Infinite Rush, vagyis az autópályázgatás után minden kissrác következő nagy álma: egy élő, lélegző város.
Nem is egy ráadásul. A játék négy szigeten játszódik, amelyek környezeti síkon erősen eltérnek egymástól. Az első “játszótér” egy urbánus környezet, rengeteg felhőkarcolóval, de a továbbiakban lesz lehetőségünk erdős, sivatagi, kikötőkkel tarkított szegmensekhez is. Be kell valljam, hangulatban számomra pont a negyedik, japán kultúrával és környezettel átitatott földdarab hozta meg a tutit. Remek élmény bejárni ezeket a terepeket, simán csak autókázni is élményszámba megy, de akkor ott vannak még a tennivalók is.
A szokásos versenyek, sebesség, drift és idő futamok mellett feltűnnek olyan új tevékenységek is, mint a rombolásos küldetések (adott idő alatt minél több tereptárgy lezúzása a cél), de fényképezős kihívások is akadnak (szerepeljen egy adott típusú verda egy konkrét háttér előtt). Tennivaló tehát akad gazdagon (pláne ha a szintlépéses rendszert és a meg-megújuló választékot tekintjük). Mégis azt kell mondjam, hogy a pályadesign talán egy picikét kevésbé izgalmas. Hogy miért? A válasz egyszerű: amíg az Unleashed játékok épített pályáinak semmi nem szabott határt, addig a Hot Wheels Infinite Rush helyszínei a nyitott világból vannak lekerekítve, ami egy idő után kissé unalmassá és kiszámíthatóvá teszi azokat.
Hatalmas, levegőben futó rámpák ugyan itt is akadnak, nekem azonban ezek kissé ki is lógtak a környezetből. Persze valamit valamiért, a korábbi két feldolgozásban a versenyek között nem igazán tudtunk mit csinálni – így mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy előrébb jutottunk, vagy sem. Az viszont biztos, hogy pár régi beidegződés is visszatér (sajnos). Az egyik ilyen például a versenyek nehézsége. Ugyanúgy, mint az elődöknél (és idevehetjük a motoros szériákat is) az alapnak számító normál fokozat kissé túl van nehezítve, eggyel visszább véve meg unatkozás és állandó győzelem fogad. Az Unreal Engine-re jellemző, néha homályosan betöltődő textúrák is keltenek időnként riadalmat, igaz, inkább csak a verdák oldaláról, a környezet ábrázolása ugyanis szándékosan gyerekesebb, elnagyoltabb amúgy is.
Az összesen 150-nél is nagyobb jármű armada négy kategóriára osztható (Drifter, Speeder, Titan, Versatile). Az elnevezések beszédesek, szerintem mindenki kitalálja, talán csak a negyedik okozhat fejtörést, ami tulajdonképp a három másik arany középútját jelenti. Természetesen rengeteg gyűjtögetnivaló is akad, amely például a kusztomizáció előtt nyitja meg a kapukat, de akad pályaszerkesztő és multis részleg is. Ez utóbbi természetesen (manapság már alap) cross-play módon történik, de van lehetőség lokálisan is, (négyfelé) osztott képernyőn is nyomulni a haverokkal.
A kisebb (és visszatérő) problémákat leszámítva kellemes szórakozás a Hot Wheels Infinite Rush, de nem tudom megállni, hogy a zenéről is ejtsek pár szót – az ugyanis egyenesen borzalmas. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem biztos, hogy én vagyok a célközönség, pedig ifjoncként ugyanúgy tologattam a szőnyegen a verdákat, csak akkoriban mifelénk még Matchboxnak hívták. Az viszont biztos, hogy a szigeteken való száguldások közepette könnyű elfeledni a gondokat, s ahogy a civil járművek könnyedén lepattannak rólunk az őrült ámokfutások közepette, egészen ott érezhetjük magunkat (10-20-30-40 – kinek mennyi) évvel ezelőtt, amiért hálásak lehetünk a Milestone-nak.
(A tesztpéldányt a Magnew biztosította)
Legutóbb ezt teszteltük:
