Elveszett próféciák (Good Omens) – kritika


Elveszett próféciák (Good Omens), készítő: Douglas Mackinnon, szereplők: David Tennant, Michael Sheen, Jon Hamm, Frances McDormand, brit fantasy minisorozat, 50 perc, 1 évad, 6 rész, 2019.

Szórakoztatóbb Apokalipszist még nem láthattunk

A mese kedvéért fogadjuk el, hogy a Földet az Isten hét nap alatt teremtette, pontosan i.e. 4004. október 21-én, vasárnap 9 óra 13 perckor. Isten szereti korán elvégezni a munkát. És ha ezt a tényt megemésztettük, higgyük még el, hogy az Apokalipszis el fog jönni az Antikrisztus által és így a Menny és a Pokol megküzdhet egymással, hogy ki legyen onnantól a góré a Földön. Rendben? Mindenki érti a tervet?

De mi van akkor, ha egy angyal (Aziraphale – Michael Sheen) és egy démon (Crowley – David Tennant) már az idők kezdete óta, vagyis 6000 éve itt vannak a Földön? Ez alatt a pár évezred alatt megszerették az emberiséget, az emberi létet, mindent, ami valójában se a Mennyhez, se a Pokolhoz nem tartozik. A remek éttermeket, a kiváló zeneszerzőket, az autóvezetést vagy éppen a könyveket. És mi történik, ha egy idő után rájönnek, hogy senki se érti meg őket jobban, mint a másik? Hiába lenne az a dolguk, hogy egymásnak keresztbe tegyenek, valójában legjobb barátokká válnak, őszintén szeretik egymást és vigyáznak a másikra. Ráadásul egyáltalán nincs kedvük az Apokalipszishez. Nincs mit tenni meg kell akadályozni a nagy Tervet és az Antikrisztust.

Nagyjából ez a történet dióhéjban. Igazából azonban jóval több rejlik a sorok között a Terry Pratchett és Neil Gaiman (Amerikai istenek, Csillagpor) tollából származó hatrészes fantasy-ben, amit 2019. májusától láthatunk az Amazon Prime-on. Az eredeti könyvnek, ami ma már 30 éves, lelkes rajongótábora van (ennek tagja e sorok írója is), a tömény, szellemes angol humorral, rengeteg kikacsintással és nem kevés parodisztikus elemmel átszőtt történet zseniálisan ötvözi a legkomolyabb témákat az abszurddal. Környezetszennyezés, háború, éhezés, halál, barátság, hűség és felelősség keverve boszorkányokkal, pokol kutyákkal, ufókkal, atlantisziakkal és a rengeteg papírmunkával, amivel a főnökök becsapása jár. Mert, ha bizonyos szemszögből vizsgáljuk a történetet: két cég alkalmazottjait látjuk, akiknek a hócipőjük teli van a vezetőik vitáival és csak nyugisan szeretnének éldegélni.

Itt jöhetne az a rész a kritikában, amikor elmondom, hogy ezt a könyvet olvasni kell és százszor többet ad, mint a sorozat. (Megjegyzem: tényleg érdemes elolvasni.) Viszont, és ez a legfontosabb: ez a minisorozat egy kiváló adaptáció. Hűen nyúlik az alapanyaghoz, egy szereplő kivételével mindenki benne van a könyvben, a jelenetek szinte szó szerint úgy szerepelnek a lapokon és a tv-képernyőn egyaránt. És elképesztő élményt ad, főleg egy rajongónak, amikor ugyanannyira élvezhető mindkét módon a mese. Van pár utalás, amit persze csak az alapanyag ismerői érthetnek (lásd: Elvis Presley), viszont összegészében abszolút érthető és szerethető annak is, aki először találkozik az Elveszett Próféciákkal. Érdekességképpen érdemes tudni, hogy Terry Pratchett 2015-ben elhunyt és azt kérte barátjától és írótársától, Neil Gaimantől, hogy készítse el mindenképpen az adaptációt. Gaiman pedig megírta a forgatókönyvet, végig felügyelt producerként a forgatáson és lám, így lett hű a történet.Na és akkor a sorozat: a színészek kiválóak, a két főszereplő remekül kiegészíti egymást, igazi buddy movie a javából. A mellékszerepekben nem kisebb nevek tűnnek fel, mint az Oscar-díjas Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában, Fargo), Jon Hamm (Mad Men) és egy-egy jelenet erejéig David Morrisey (The Walking Dead, Blackpool) és Benedict Cumberbatch (Sherlock, Doctor Strange) is, hogy csak egy párat említsünk. A gyerekszereplők szerethetőek, a boszorkányvadász és a boszorkány hozzák az elvárhatót. Az Apokalipszis négy lovasa kissé hangsúlytalan, de a történethez persze hozzátesznek. Ráadásul kifejezetten jó pillanatok születnek, amikor egyes karakterek személyisége összecserélődik. A BBC és Amazon közös produkciójának látványvilága is egészen jó televíziós szinten. Persze ma már elég magasra van téve a léc, aminél jobban feltűnik egy-egy gyengébben meganimált CGI kép, de pár ilyentől eltekintve remek a fényképezés.

Összegezve egy frenetikus angol humorú, szórakoztató és szerethető agymenést láthatunk, amit kár lenne kihagyni, bárkinek, aki szereti a fantasyket.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Megtaláltuk az internet végét: a Birodalmi induló epilátoron lejátszva
Következő cikk Paul Rudd és Michael Peña kóla nélkül nem megy a világűrbe