old

Az Idő esetében a filmnél jobb az alapfelvetés, főképp a színészgárda menti a menthetőt a bárgyú párbeszédek közepette. És persze a marketing itt is...
CG Key art FINAL Final 1920

Ha már hiányzott a csernobili atmoszféra, most újra mélyet szippanthatsz belőle. Chernobylite egy jó játék, amit minden zónafanatikusnak és nukleáris katasztrófaturistának ki kell próbálnia.
TLoZSSHD key art

A Nintendo ismét megmutatja, hogyan is kell egy játékot feljavítani, úgy, hogy az minden porcikájában valóban jobb legyen, mint volt, de mégse érződjön idejétmúltnak....
tom hanks

1998. július 24-én mutatták be az amerikai mozik a Ryan közlegény megmentését, ami máig etalonnak számít a műfajában.
loki 7

A WandaVízióval csak úgy berobbant az MCU Disney+-os leágazása, kihasználva a heti futás és a formátum minden báját. Aztán a Sólyom és a Tél...
urpiknik5

Badits Ákos első nagyjátékfilmje, az Űrpiknik egy hibákkal teli, felszínes, de helyenként ötletes rendezői próbálkozás, melyre ártatlansága okán mégsem lehet igazán haragudni.
hang nelkul 2

A Hang nélkül 2 apa és férj nélkül folytatódik, de aggodalomra semmi ok, John Krasinski továbbra is itt van velünk. A vásznon nem látjuk,...
aa halottak hadserege 3 001

Zack Snyder meglepetéshúzásként visszatért a kezdetekhez, amikor is elsőfilmesként sikeresen vérfrissítette a zombitémát George A. Romero Holtak hajnalának újragondolásával. A különbség csupán annyi, hogy...
0 2

A posztapokaliptikus zombivadászatot két évig PlayStation exkluzív címként tartották számon, de immáron PC-n is nekiveselkedhetünk az elvadult Oregon felfedezésének
REV key art

Blockbuster túlélőhorror egy kis román faluban. Idén 25 éves a Resident Evil széria. A jeles esemény alkalmából azt gondolták a Capcomnál, hogy meglepnek minket...