Posts in tag
cannes
Végre megkapta első teljes előzetesét Lars von Trier új korhatáros thrillere
A cannes-i fesztiválon ma debütáló új Lars von Trier filmhez, A ház, amit Jack épített a premierje apropóján megkapta első teljes előzetesét.
Lars von Trier új filmjének előzetesében Matt Dillon élvezi a gyilkolást
Teaser előzetest kapott Lars von Trier 71. cannes-i fesztiválon bemutatkozó új filmje, A ház, amit Jack épített Matt Dillon és Uma Thurman főszereplésével.
Cate Blanchett lesz a zsűrielnök Cannes-ban
Tavaly a spanyol rendezőzseni, Pedro Almodóvar vezette a zsűrit Cannes-ban, és az Arany Pálmát végül Ruben Östlund polgárpukkasztó alkotása, A négyzet nyerte el. Idén...
Wind River – Gyilkos nyomon – kritika
Taylor Sheridant eddig a sorozatszínészi munkái és a nyomasztó forgatókönyvei kapcsán ismertük – most megismerjük nyomasztó filmrendezőként is. Ez persze nem teljesen stimmel, hiszen...
Out
Nem csak a Jupiter holdja mutatkozott be Cannes-ban, de egy nemzetközi produkció is, melynek elkészítésében zömmel felvidéki magyarok vettek részt. Az Out egy road...
Mundruczó Kornél Jupiter holdjának előzetese
Idén a cannes-i versenyfilmek között ismét Mundruczó Kornél rendezésnek szoríthatunk, a héten lesz a Jupiter holdjának világpremierje, majd június 8-tól már láthatjuk a hazai...
Szerelem – kritika
Művészetbe csomagolt pornó vagy pornóba csomagolt művészet? Gaspar Noé egyszer már kiverte a biztosítékot Cannes-ban. Úgy tűnik továbbra is tartja magát ahhoz, hogy filmjeiben...
Saul fia – kritika
Az elsőfilmes rendező nagy fába vágta a fejszéjét. A filmet megnézve egyértelművé válik, hogy a fejsze pengéje éles, a nyele pedig szakértő kezekben van....
Party Girl
A hatvanéves Angelique fiatalokat megszégyenítő vehemenciával veti bele magát az éjszakába, meg is lepődik rendesen, amikor egy régi vendége megkéri a kezét. Cannes-ból két...

