A múzsa csókja – kritika


Muse(2).jpgPapa, kiknek ítélik oda a humanista díjat? “Azoknak, akik soha életükben nem kapnak Oscart!” – válaszolja némi öniróniával a szebb napokat látott, és keserves hónapok elé néző Steven Phillips (Albert Brooks) forgatókönyvíró.
A filmvilág Mekkájában egyetlen negédes munkaebéd alatt kiderülhet (miközben gratulálnak a “Lassie is megkapta” kitüntetésedért), hogy a gép előtt átgubbasztott esztendőd hiábavaló volt. A stúdiónak nem érsz többet egy használt kéztörlőnél, és hogy végképp szarul érezd magad, előtted dicsérik halálra Lorenzo Lamas papírra hányt ötletét.

Azonban semmi sincs veszve, ha puszipajtásod Spielberg. Bár furcsállod, hogy barátod behajtásiengedély-listáján nem szerepelsz, s kénytelen vagy Mohamedként tizenöt kilométert kutyagolni a hegyhez, de akkor lepődsz meg igazán, mikor Steven helyett Stan, az “unokaöcs” fogad. Lassan rádöbbensz, hogy barátságotok örökmécsesének lángját egy nemtörődöm fenék kioltotta.
Mit tehet az ember azért, hogy az ötlettelenség sivatagában, ahol minden sziklára száz Mózes jut, kizárólag ő fakasszon vizet? Legyen a Dühöngő bikának vagy a Titanicnak folytatása? – vívódnak Hollywood óriásai, és emelik sötét fellegektől borított homlokukat a szentesítő csókért. Haladéktalanul keríteni kell egy múzsát! Hogyan fogadjuk fel a huszonegyedik század elején Zeusz kilenc, isteni adottságú lányának egyikét? Rohanj a Tiffanyba, vásárolj valami értékes csecsebecsét, lehetőleg ne egy hatvandolláros ezüst kulcskarikát! Miután rábólint, teljesítsd minden kívánságát! Ha olcsóbban akarsz kijönni, legyél a sofőrje, ha meg akarod spórolni a Négy évszak hotel luxuslakosztályát (1700 dollár/éjszaka), költöztesd saját házadba! Ne átallj kipattanni a pihepuha ágyból, pizsamában Waldorf salátáért rohanni kora hajnalban! Ha türelmed végtelen, meglásd, jövőre te viszed haza a szobrocskát!

Albert Brooks mozija lubickol a poénokban, a számtalan filmes utalás rendszeres mozilátogatást igényel. Altman A játékosát fanyar szellemességgel tölti fel. James Cameron, Scorsese, Rob Reiner félperces cameoi ínyencfalatok a vászonőrültek ízlelőbimbóinak. Sharon Stone született múzsa, Albert Brooks rendező aduásza azonban mégis önmaga.

A múzsa csókja szellemes vígjáték arról, hogy Hollywoodban nincsenek állandó bentlakók, csak átmeneti bérlők.

A múzsa csókja – The Muse (1999)
R: Albert Brooks
Í: Albert Brooks, Monica McGowan Johnson
Op: Thomas Ackermann
Z: Elton John
Sz: Albert Brooks, Sharon Stone, Andie MacDowell

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az Álmosvölgy legendája - kritika
Következő cikk Képzelt riport Steven Seagallal

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..