Ember a holdon – kritika



Egy úr az űrből

Állítólag Isten azért űzte ki a Paradicsomból a Humoristát, mert az favicceket mesélt a kígyónak. Az emberiség még bölcsibe járt, a szakik ősgyíkbőr-naciban kergették a BigMamutot, az asszonyok bogyót fényesítettek a gyengén bútorozott sziklaodúban. Az önjelölt tréfacsinálók azonban már ekkor is jelen voltak. Erről tanúskodik egy kissé színehagyott barlang-graffiti, mely egy balul elsült heccet ábrázol (amire több százezer év múlva a Kész átverés néven futó televíziós műsor épít majd). A Maci Lacitól frissen beújított kőkéró büszke tulajdonosai lakásszentelőre hívták a folyó menti közösséget. A bolondos háziak mackóbundába bújva parodizálták az exlakót, gondolván: megtréfálják az érkező vendégeket. Az együgyű horda azonban humorérzék hiányában értetlenül állt a pattintott kőkorszak legnagyobb ugratása előtt. Egyszerűen azt hitték, téves címre jöttek, és rutinból felkoncolták a mókázó házigazdákat.

Andy Kaufman egész élete egy 34 éven keresztül mesélt, félresikerült vicchez fogható. Elmondása néhol röhögéstől könnyben lubickoló szempárt eredményez, az esetek többségében azonban, beleértve a záró poént, az őstulkokhoz hasonló értetlenség lesz rajtunk úrrá. A nevettetés tudománya a gyógyításhoz mérhető. Andynek megadatott, megpróbált vele okosan bánni, ám ebben meggátolta korai halála és kiszámíthatatlan jelleme. Közönségének tapsa pumpálta tüdejébe az oxigént, olykor mégis kíméletlenül cserbenhagyta. A rivaldafény kínzóan égette bőrét, a siker álarc mögé kényszeríttette, mitől, ha megvált, magára maradt. Milos Forman osztálytablóján egy újabb emberi talány, elődeihez (McMurphy, Mozart, Larry Flynt) hasonlóan erős jellem, és ugyanúgy bukásra ítéltetett. Forman végig objektív, hőséről nem sugallja azt, hogy méltatlanul elfelejtett legenda. Nem sarkall posztumusz pólók nyomtatására, egyszerűen választ keres. Jim Carrey alakítása újfent színészről árulkodik, míg Kaufman a Taxiban beskatulyázott figurájától menekült, addig Carrey Ace Venturától; belefáradt a taknyukkal jojózó figurákba, akik mű orrszarvú végbélnyílásából kandikálnak a világra. Minden jó, ha a vége az eleje. Filmtörténeti poénpetárda robban rögtön a nyitó képsorban, és ezért többen elszámolják magukat; ez nem egy kétórás Saturday Night Live show, csupán egy emberélet.

Andy a Holdra indult, de mindannyiunk szerencsétlenségére a Földön kötött ki.

Ember a holdon – Man on the Moon (1999)
R: Milos Forman
Í: Scott Alexander, Larry Karaszewski
Op: Anastas N. Michos
Z: R.E.M
Sz: Jim Carrey, Danny DeVito, Courtney Love

A hibátlan filmzenét az R.E.M. jegyzi, akik nélkül nem lett volna teljes Andy megidézése.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Jégkorszak - kritika
Következő cikk A bennfentes - kritika

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..