Kazuo Ishiguro: Napok romjai
A komornyikok hallgatnak
Évek óta kerestem, most végre újra kiadták. 1992-ben, amikor ez az irodalmi gyöngyszem először a hazai boltok polcaira került (érthetetlen módon A főkomornyik szabadsága címen), nem döntött eladási rekordokat. Miután 1994 áprilisában a mozik műsorra tűzték James Ivory filmes adaptációját, már beindult érte a kutatóhadjárat, és szép lassan az antikváriumok hiánycikkévé vált.
„Láttam filmvásznon, szívesen fellapoznám a forrásanyagot.” – mindig veszélyes vállalkozás, mert többnyire csalódunk valamelyik változatban. Őszintén kijelenthetem, ez esetben ez kizárt, mert azon kivételes helyzet áll fenn, amikor mindkét produktum az adott művészeti ág egy jeles darabjaként fog rögzülni (folytatva a Száll a kakukk fészkére, Sörgyári capriccio, A szabadság útjai dicső sorát).
Jóllehet Anthony Hopkins Hannibal Lecterként vált filmtörténeti ikonná, nekem mégis Stevens-ként, a viaszszobor ábrázatú komornyikként nyújtotta színészi zsenialitása legjavát. Manírmentes játéka tökéletesen adja vissza Ishiguro letisztult egyszerűséggel, ámde kíméletlen őszinteséggel átitatott sorait.
Az író Nagaszakiban látta meg a napvilágot, de hatéves korától Anglia levegőjét szívta magába, így már nem annyira meglepő, miként is tudta ilyen precízen visszaadni egy brit nemesi rezidencia mindennapjait.
Kisemberek szolgálják a vér szerinti nagy embereket, apró fogaskerekekként működtetve a történelem őrülten ketyegő óráját. Az etikett betartása, a feladatok szertartásszerű pontos végrehajtása mindig előbbre való, mint bármilyen érzelmi kilengés, lányregényben olvasott romantikus hevület. Így a kimondatlan szavakat elnyelik a fényesre vaxolt parketta rései, az elmaradt érintések láthatatlanná válnak a frissen törölt kilincseken, s noha a tálalóban a terítő makulátlan, az arcokat azonban meggyűri az idő, a magány pedig megül, akár egy ősz hajszál a felöltőn.
A Napok romjai nem más, mint egy meg nem élt szerelem szívszilánkjai, egy elszalasztott lehetőség keserű krónikája. Olvasni és látni kell, míg nem késő!
Szívemből szóltak a soraid! A filmet bár sokszor láttam, mindig más periódusban talált meg és mást mutatott.
De ha a könyv is polcomon szerepelhetne!!!!
Egy újabb darabja a “must have” listának!
Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem!