Roger Moore: A nevem Moore… Roger Moore – Önéletrajz
„Tisztességben megőszülni” ez azért nehezen kivitelezhető egy mozisztárnak, mert nimbusza megtartásához a hajfestéssel is igyekszik hozzájárulni, azonban a kifejezés mélyebb értelmezésében Sir Rogernek végül aztán csak sikerült. Mások unszolására, szellemírót nélkülözve, 1992-ben nekigyürkőzött memoárjának megírásához, ám a gyarapodó irományt kézipoggyászával együtt valaki meglovasította a genfi reptéren. 80 évesen érzett magában újfent annyi erőt, hogy megbékélve – a korábbi verzióból a botrányokat, felesleges sárdobálást kiollózva – még egy kísérletet tegyen.
Filmvásznon utoljára a Hajó a vége című Cuba Gooding Jr. nevével fémjelzett rettenetben láttam, könnyedén sütöttem rá a nyugdíjas bájgúnár billogját, azonban biográfiáját olvasgatva ezt a megállapítást gyorsan revideáltam.
Moore bácsi foteljét a kandalló mellé tolja, majd szellemesen mesél: a beteges kissrácról, ki egész életében a kórházak visszatérő vendége lesz, a Disney-stílusban rajzoló tinédzser animátorról, a sokáig névtelen statisztáról, a pozőr kötött pulcsis reklámmodellről. Kacagva adomázik a színpadon csetlő-botló jóképű színészpalántáról, aki halovány álomgyári sikerei után hazatér a BBC-hez, hogy ott kardot ragadva, angyali segítséggel, minden lében kanalazva, később az először űrbe lépő 007-esként térjen vissza Hollywoodba.
Pletykál zokniban szeretkező James Bondról, fémfogú szelídekről, prostikat fizető törpéről, szerződésmentes barátságokról (David Niven, Tony Curtis, Gregory Peck…), és arról hogyan jósolta meg Michael Caine jövőjét és miért utálja Van Damme-ot. Őszintén vall gyönyörű és odaadó nőkről és kiemelt fontossággal az UNICEF nagyköveti munkájáról. Tollában Bond eleganciája és a hétköznapokat objektíven látó, a gyermeki humort nem megvető tiszta szívű fickó köszön vissza.
Mielőtt II.Erzsébet lovaggá ütötte, felhívta Caine-t:
„- Michael, amikor lovaggá ütöttek, akkor a földre kellett térdelned?
Nem dehogy – nevetett. – Odatesznek valamilyen térdeplőt, az oldalán még két kapaszkodó is van, hogy az ember fel tudja tornászni magát.
– Ez megkönnyebbüléssel töltött el. Képzeljétek csak el, milyen kínos lett volna, ha az egykori 007-es, aki többször megmentette már a világot, nem bír feltápászkodni a földről!”
És még a polcon is jól mutat!