Semmi extra


Van mostanában ez az elköteleződés-para, nem tudom, hallottatok-e már róla? Arról van szó, hogy a világ fiataljai sokkal szívesebben és nagyobb számban bonyolódnak kötetlen szexuális viszonyba egymással, mintsem hogy komoly kapcsolatra adják a fejüket, netán házasságra lépjenek. Amennyiben a kapitalista világ erkölcsi válságának okozóit listázzuk, ez a téma most trendi helyen áll. Beszélni kell róla. Persze miközben a szakemberek esetleg komoran bólogathatnak a jelenség láttán, hál’ istennek itt van nekünk Hollywood, aki érzékeny virtuális ujjait a világ összes fiataljának pulzusán tartva azonnal reagált a problémára. A szokásos módon természetesen.

Jelenleg nagyjából évszakonként jönnek ki egy, a „problémát” „boncolgató” mozival, és a több mint száz éve bevált sémát követve elmagyarázzák, hogy nincs semmi para. A királyfi továbbra is királyfi, a királylány továbbra is királylány, a mese végén pedig továbbra is egymásba szeretnek, csak most először dugnak, aztán jönnek a bonyodalmak, végül megismerik egymást. Lassan meg fogjuk szokni. Nekem most elsősorban nem az a bajom, hogy ezek a filmek akár veszélyesek is lehetnek, amennyiben oltári nagy baromságokat állítanak az emberi psziché működéséről, és hogy tulajdonképpen rendkívül stílustalan módon azt próbálják elhitetni nők és férfiak millióival, hogy ne izguljanak, a srác vagy a csaj, akinek egyelőre csak szexre kellenek, idővel megismeri, megkedveli őket, majd halálosan beléjük szeret. Pedig ebbe is bele lehetne, de hagyjuk, kit érdekel, az emberek csak nem ekkora hülyék, nyilván azt sem hitték el soha, hogy egy utcalánynak fehér limuzinból kéri meg a kezét egy milliomos. Álmodozni jó. Főleg a moziban. Hiszen oda állítólag azért (is) megyünk, hogy „kiszakadjunk egy időre a valóságból.” Erre mi lehetne alkalmasabb, mint egy film, amelyiknek már a kétmondatos tartalmából, a plakátjából és az első három percéből teljesen egyértelmű, hogy pontról pontra miről fog szólni. Egy ilyet persze el lehet sütni remek főszereplőkkel, ütős dialógusokkal és boma poénokkal. A Barátság extrákkalban egyik sincs, az a baj.

Az egy dolog, hogy Mila Kunis nem korunk Audrey Hepburnje, vagy akár csak Meg Ryane, Justin pedig távol áll attól, hogy egyszer majd Hugh Granthez vagy Tom Hankshez hasonlítsák, de hogy gyakorlatilag semmilyen erotikus összhang nincs a két főszereplő között, afelett már nem lehet elsiklani. Érdekes módon Mila amennyire fülledten erotikus és kívánatos a Fekete hattyúban, annyira lapos, és inkább kislányosan helyes, mint őrülten szexi a Barátság extrákkal főhőseként. (Még ha úgy is vigyorog a filmplakáton, mint akit…). Igaz, szerepe szerint ő egy enyhén frusztrált power woman, úgyhogy sok erotika tényleg nem férne bele ebbe a szerepkörbe. Csak akkor miről szól a film? Azt hiszem, tényleg egy újabb Hamupipőke-sztoriról, ami ugyan tele van pakolva a mai korra jellemző panelekkel – flash mob, power woman, szex szerelem nélkül -, mégsem mond semmit a mai korról, mégsem szűrhetünk le belőle semmilyen tanulságot, vagyis játszódhatna bármikor máskor is. Nekem meg még szórakoztató sem volt, de ez szubjektív. Lehet, túlfeszítem a húrt, hiszen ez csak egy romantikus komédia, ám csöndesen megjegyezném: az Idétlen időkig is az. Például.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Megállapodtunk a magyarhangyával
Következő cikk Ülj be közénk!

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..