Az a bizonyos első év (I Give It a Year) rendező: Dan Mazer, főszereplők: Rose Byrne, Rafe Spall, Anna Faris, Simon Baker, angol romantikus vígjáték, 97 perc, 2012 (16)
Óh hát igen, ez a sok idegesítő körülmény általában mind van, csak jó esetben nem egy kapcsolaton belül kapjuk meg mindet, és nem ilyen rövid idő után. Az egyetlen bökkenő, hogy a valóvilágban sehol sincsen Guy (Simon Baker) aki jön, lát, mindent visz, és azonnal felülmúlja az álmainkat. Ezért akartam mindig is inkább dizni hercegnő lenni vagy holivúdi főhősnő, akiknek boldog vége van.
Különben én azt vártam kiderül, miért jó tűzön vízen át kitartani a házasság kemény intézményében, de ez a film nem erről szól. A kifinomult lány Nat (Rose Byrne) meg a majdnem író Josh (Rafe Spall) romantikus történetének indul, de aztán a boldog családi élet negatívumainak felnagyítása, hamar elveszi a néző kedvét a házasságtól. Legalábbis attól ami a vásznon van.
Sikerül úgy ábrázolni a fiúkat ebben a filmben, ahogyan mi nők nem szeretjük őket látni, főleg ha szorosan hozzánk tartoznak. És hihetetlen hogy csak felnőtt korban tűnik fel, hogy a barátaik között mindig van egy-két olyan vállalhatatlan kretén, akikkel mi nemhogy nem vagyunk egy halmazban, de nincs az a metszet ahol találkoznánk, ha rajtunk múlna. Valamint nyilván minden fiúnak van lánybarátja, akit rendes feleség tolerál, és akivel rendes férj előbb utóbb félre is lép. Mert nincs barátság fiú meg lány között, még a filmekben sem, nem tudom kit akarunk ezzel állandóan átverni.
Ami meg tényleg nincs sehol máshol csak az ehhez hasonló very romantikus komédiákban, az az üzleti partner, aki nem csak egyszer akarja megdönteni a királylányt, de azonnal a nevére veszi és örökbe fogadja. Aki a harmadik percben miután megismerte szerelmet vall, és nyálas hatásvadász klisékkel alá is támasztja, hogy nem viccel.
A film arról szólt nekem, hogy együtt élni nem könnyű és hogy mindenki azt hiszi hogy mással tutira könnyebb lesz. De legalább örökké lehet újrakezdeni. Kétszer nem nézném meg, de Simon Baker sármja miatt egyszer, lányoknak, végül is vicces…
No Comment