Egy pikoló animáció – Gulp


gulp

Ezen a héten egy inkább létrehozása, mintsem története miatt érdekes alkotás, a Nokia egyik telefonreklámja van soron. A Dot című 2010-es reklámfilmjük nagy sikerére való tekintettel a Nokia 2011-ben újból felkérte a brit Aardman Animációs Stúdiót, hogy új modelljük, az N8-as promóját is készítsék el. Ezzel a Nokia nem csak a világ legkisebb stop-motion animációját (Dot), de a legnagyobbat is magáénak tudhatja.

A Gulp, ahogy a Dot is, nem pusztán egy minitörténet (a bibliai Jónás vagy akár Hemingway Öreg halász és a tenger nyomán), hanem egy olyan professzionális filmecske, amit egy telefon kamerájával (12 pixeles lencsével!) vettek fel.  Ahogy a Dot végén látjuk, szinte mikroszkóp alatt készült a menekülő lányka sztorija, a Gulpé viszont 36 méter magasból, egy darura rögzített telefon lencséjén keresztül.  Már Hitchcock is hasonló technikát alkalmazott a Psycho zuhanyozós jelenetében: azért nem esett egy csepp víz sem a zuhanyrózsa alatt lévő kamerára, mert a rendező az eredeti méreténél jóval nagyobb, közel két méter átmérőjű zuhanyrózsát készíttetett, amit elég messzire helyezve a kamerától úgy tudta felvenni a rózsa nagyközelijét, hogy azt egy csepp víz sem érte.

A Gulp forgatása éppen ezért nagyon nehézkes volt. Egyrészt mivel nem stúdióban, hanem nyílt terepen készült (Wales déli partjain), így az időjárás és a természet folytonos harcot jelentett a stábnak: figyelni kellett a hullámokra, a sirályokra és a felhőkre is, a szél sokszor széthordta a homokot, így újra kellett alkotni az eredeti formákat, minden képkocka felvétele után újra kellett rendezni a helyszínt, ezután pedig el kellett simítani a stáb által összejárkált partot. Másrészt nem a szokványos méretű bábokkal dolgoztak (vö. Tim Burton 20-30 centiméteres bábokat használt a Frankenweenie forgatásához), így jóval problémásabb volt a kellékeket beállítani, ráadásul mindezt úgy tervezve, hogy 36 méter magasságból jónak tűnjön. Ez a reklámfilm ráadásul többféle animációs formát is vegyít: homokanimációt, tárgyanimációt és pixillációt, ugyanis a főszereplő halász egy élő ember.

Ha a telefont ettől nem is vették többen, a kreatív megoldásért nagy dicséret jár a Nokiának, emellett ez az ötlet igazán jól rímel a youtube- és az Y-generáció (vagy inkább már a Z-generáció) médiafogyasztási szokásaira.

A reklám után érdemes megnézni a ’hogyan készült’ videót is, amiben láthatjátok a felvétel izgalmait és különlegességeit is.

Gulp

http://youtu.be/ieN2vhslTTU

 

Így készült…

http://youtu.be/fza5QdTfyxs

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Final Cut az egész világ (9.)
Következő cikk Az Utóélet előélete

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .