Godzilla és ami mögötte van. Volt.


godzilla-size

Godzilla tulajdonképpen egy gorilla (gorira) és egy bálna (kudzsira) szerelemgyereke, a részletek nem ismertek. Rendszertani besorolását tekintve dájkájdzsu, vagyis óriási méretű különös teremtény (teremtés? teremtvény?), röviden szörny. A kájdzsu filmekben társaival – mint pl. Rodan, Gamera, Mothra – egyetemben rendszeresen támad meg japán városokat. Unokaöccse a Jedi visszatérben látott Rancor. Az emberszerű szörnyeket kajdzsinnek nevezzük és vannak ultrakájdzsuk is. A National Geographic dokumentumfilmje (kájdzsu ejga), melyet nálunk Tűzgyűrű címen lehet letölteni a netről, részletesen foglalkozik velük. Japánban azokat a filmeket, amikben emberek latexbe öltöznek, nem fétis pornónak hívják, hanem tokacsunak. Ezekben a filmekben gyakran látni speciális effekteket és általában ötvözik a horrort, a tudományos fantasztikumot és a fantazit. A tokacsu a kabuki egyenesági leszármazottja. A tokacsu filmek rendszeres szereplői a kájdzsuk, legtöbbször Godzilla és Gamera. Sorozatok is készültek belőlük, úgy mint Kamen Rider, Metal Hero, Giant Robo, Ultraman és Super Sentai. Aki jobban szeret lapozgatni, az milliónyi képregény közül választhat.

Ishirō Honda rendező, Tomoyuki Tanaka producer és Eiji Tsuburaya látványtervező 1954-ben forgatta első filmjét Godzillával, akit ekkor még Godzsirának hívtak. A Toho filmgyárban összesen 28 szörnyfilm készült. Godzilla tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a filmek egy részében simán gonosz, a másik részében pedig jófejségből megmenti az embereket valami nálánál is gonoszabbtól.
Godzilla testesíti meg Hirosima, Nagaszaki és a csendes-óceáni kísérleti atomrobbantás során sugárszennyeződött Lucky (he-he) Dragon 5 halászhajó tragédiáját. A stop motion technika kiagyalója (lásd még: birodalmi lépegető), Ray Harryhausen a The Beast from 20,000 Phantoms (nálunk Pánik New Yorkban) című, 1953-es filmhez kreálta a Rhedosaurust, ez lett Godzsira bácsikája. Akira Watanabe művészeti vezető különböző dinoszauruszokból és aligátorból rakta össze a sajátját.

A legtöbb filmben Godzilla a történelem előtti időkből származik és általában egy atomrobbantás ébreszti fel álmából, ami egyben kellő erőt és méretet, valamint különleges képességeket is kölcsönöz neki. Az 1954-es első filmben csak 50 méteres, de még így is le tudja alázni Tokió legmagasabb épületét. Egy későbbi részben már 100 méteres, de addigra megszaporodnak Tokióban a felhőkarcolók, így sikertelenül veszi fel a harcot a 242 méter magas városházával. 1991-ben aztán sikerül lerombolnia a polgármesteri hivatalt. 1954-ben a feketeöves cselgáncsozó, Hauro Nakajima öltötte magára a gumihacukát, hogy a harci jelenetek még meggyőzőbbek legyenek.

Az amerikaiak 1998-ban gondolták úgy, hogy laza 130 millióból megcsinálják a saját változatukat, amiben mindent a franciákra kennek. A film elkészítését a nagy mesélőre, Roland Emmerichre bízták, aki volt olyan kedves és Dean Devlinnel a történetet is megírta hozzá. Na jó, ez nem igaz, Emmerich eleve csak úgy vállalta, ha a saját verzióját készítheti el és nem kell átemelnie semmit a japánból. Minden stáblistában van magyar, így ne feledkezzünk meg a sminkesekről, Katalin Elekről és Zoltán Elekről sem. Tokió helyett ezúttal New York kerül sorra, ahol a francia titkosszolgálat és egy görög származású gilisztakutató veszik fel a harcot a behemóttal. A filmről csak legekben lehet beszélni, ami igaz a bakikra is.

És most itt van a legújabb, amit a vizuális munkájért többszörösen díjazott Gareth Edwards követett el 160 millióból. A kétórás filmbe 960 effektet sikerült belepasszíroznia. Erre a filmre a korábbival ellentétben hatással voltak a japán elődök, de azért arra gondosan ügyeltek, hogy a főszereplő minden eddiginél nagyobb legyen.
Godzilla kulturális hatása megkérdőjelezhetetlen, reklámok, paródiák, rajzfilmek, képregények, zenekarok és zeneszámok ihletője, a Hollywoodi hírességek sétányán megérdemelten kapott csillagot ötvenedik születésnapjára 2004-ben.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Rossz szomszédság - kritika
Következő cikk Populaire kisasszony - kritika