Zűrös olasz esküvő


UN-MATRIMONIO-DA-FAVOLA-393
zuros_olasz_eskuvo-Zűrös olasz esküvő (Un matrimonio da favola), rendező: Carlo Vanzina, szereplők: Osvárt Andrea, Luca Angeletti, Francesco Cataldo, Teco Celio, olasz vígjáték, 91 perc, 2014. (12)

Oltári zakó

Testnevelés órán vagy az állítottuk a kapuba, aki nagyon jól védett, vagy azt, akinek semmihez nem volt tehetsége. A Zűrös olasz esküvőben az utóbbi készül elvenni egy svájci bankár lányát. És ha már így alakult, meghívja egykori iskolatársait is.

A gimnáziumi barátok húsz év után találkoznak újra az egyikük esküvőjén. Az életben mindenki máshol találta meg a boldogságot, természetesen a legszerencsétlenebbnek jutott a gazdag svájci bankár szépséges lánya (Osvárt Andrea). A jeles napig a társaságot egy közeli luxushotelben szállásolják el. A csapat egyetlen lánytagja az ellenszenves biztosítási ügynök férjével érkezik, a bőráru kereskedő a szeretőjével, ketten közülük egyedül jönnek. A jóképű idegenvezető (Adriano Giannini, aki szomorú szemeit édesapjától, Giancarlo Gianninitől örökölte) még nem találta meg az igazit, de nem is nagyon keresi, a jóképű katona már megtalálta, de szégyelli a többiek előtt. Az egyszerű családból származó vőlegény rokonai számára az esküvő helyszíne maga a paradicsom, ugyanis régiségekben utaznak. Hivatalos még a bank legfontosabb orosz üzletfele és annak nője a prémes házi kedvencével, de később megjelenik a bőráru kereskedő válóperes ügyvéd felesége és a katona azonos nemű jövendőbelije is. Az esküvőig mindenki megfordul mindenkinek a szobájában és néhányan egy kuplerájba és Velencébe is eljutnak.
Carlo Vanzina és testvére, Enrico Vanzina – hol közösen, hol külön-külön – az elmúlt negyven évben nagyjából száz filmmel örvendeztették meg az olasz közönséget, a Zűrös olasz esküvő ezek közül az egyik. Tét nélkül szórakoztat, a poénokat máshol már láttuk, de ez még nem ok arra, hogy ne nevessünk rajtuk. A karakterek úgy személyesítenek meg egy-egy sztereotípiát, hogy igazából nincsenek is kidolgozva. Az egész sorozatos félreértéseken alapul, engem kicsit egy Benny Hill maratonra emlékeztet. De hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem. Andit például kifejezetten szerettem, kihozta a szerepből, amit lehetett.

5/10

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Godard: Búcsú a nyelvtől - kritika
Következő cikk Szexterápia