George Miller a tökéletes iskolapéldája annak, hogy a társadalom egyszerű fogaskerekei közül is kikerülhet egy ünnepelt filmrendező. Az ausztráliai Victoria állam sürgősségi osztályán dolgozott, amikor is 1971-ben elment egy nyári filmiskolába. Itt találkozott Byron Kennedyvel, akivel egy rövidfilmet követően, 8 évvel később leforgatták az ausztrál filmgyártás történelmi fordulópontját, a Mad Max-et.
A pénzhiány az első filmet is ugyanúgy jellemezte, ahogy a trilógia záródarabját. Miller állítása szerint az üldözési jelenetek 20% le sem lett forgatva a csekély anyagiak miatt, aminek összeget az orvosi fizetéséből spórolta össze. A sebesülések ábrázolásánál jól is jött az előző munkakörben szerzett szakértelem az élethű ábrázolás terén. Nem csoda, hogy mozija a New York Timestől: “csúnya és undorító” szalagcímet kapta. Sokan a posztapokaliptikus filmek megalapozójának nevezik, pedig az alapötlet egy 1975-ös film A fiú és a kutyája adta, ami szintén ebbe a műfajba tartozik.
Természetesen ennek ellenére rengeteg rendező, film, számítógépes játék merít, illetve tiszteleg előtte a mai napig. Felmerülhet bennünk a kétség, hogy talán a szűkös költségvetés miatt játszódik az akkori jelen helyett egy sivár és disztópikus közeljövőben, pedig az indok inkább a film erőszakos mivolta, amely így befogadhatóbbá tette a közönség számára.
Előkészületek:
A költségvetés megközelítőleg $350,000 ausztrál dollárba és Miller kocsijába került. Ugyanis a forgatás végére elfogyott a pénz, így a nyitójelenetben látható kék kisteherautó – amit a rendőrkocsi széttör – az övé volt. Ellenben a rossz állapotú, leselejtezett autókkal – két egykori rendőrautó és egy taxi – amelyekre jobban vigyáztak, mert több jelenetben is fontos szerepet kaptak, csak már átfestve, hogy minél többször felhasználhassák őket. Volt olyan, hogy a festék még meg se száradt, amikor már a következő üldözést vették fel velük. A filmben takarékossági okokból a rendőrautókat többször is felvették az illúzió érdekében. Az egyik vastag, szürke füstöt eregetett egy baleset után. A jelenet nem volt megrendezve, a kocsi motorja olyan rossz állapotban volt, hogy valóban elfüstölt.
A filmben látható motorok szintén régebbi szériás kiállítási modellek voltak, amelyeket a Kawasaki ajándékozott az alkotóknak. A forgatás után a motoros bandák tagjai megtartották őket. Kennedy és Miller viszont abban egyetértett, hogy a főszereplő által megszemélyesített vadász elsődleges fegyverén nem szabad spórolni, ami nem más, mint egy különleges V8-as, kompresszoros elfogóautó, a Pursuit Special. 
Tehát elkezdtek keresni egy nagy teljesítményű és gonosz külsejű ausztrál autót. Így találtak rá Murray Smith-re, aki feladatul kapta, hogy megteremtse a filmbeli Interceptort. A kósza híreszteléssekkel szemben a film első részéhez csak egyetlen ilyen változat készült, mivel még egyre sem lett volna keret. A választás egy Ford Falcon XB sedanra esett. A leglátványosabb módosítás a karosszérián történt. Ez a Monzától kölcsönvett első rész és a kompressszornak a motorháztetőből kilógó felső része volt.
Nem volt más hátra, mint megtalálni a megfelelő szereplőket a filmre. Mel Gibson eredetileg Steve Bisley barátját és színésztársát (aki később Jim Goose szerepét kapta meg) kísérte el a meghallgatásra, amire ő el sem akart menni, mivel elmondása szerint úgy nézett ki az előző esti verekedése miatt, mint egy „feketére és kékre rohadt tök”. Amikor meglátta a casting ügynök odament hozzá és azt mondta neki, hogy jöjjön vissza két hét múlva, mivel ebbe a filmben “különc dilisekre” van szükségük. Amikor Gibson két hét múlva ismét megjelent, alig ismertek rá, mivel sebei már majdnem teljesen begyógyultak, ennek ellenére mégis megkapta a szerepet.
A motoros banda fontosabb gonoszainak szerepét a kezdő fiatalokkal szemben rutinosabb klasszikus Shakespeare darabokban szereplő színházi színészekre osztották. Hugh Keays-Byrne kapta Toecutter a bandavezér szerepét, míg az újonc Johnny the Boy Tim Burns lett. Keays-Byrne egy interjúban azt mondta, hogy a szerepét Dzsingisz kánról mintázta. Burns pedig annyira átszellemült Johnny szerepében, hogy az egész forgatás alatt mindenkit idegesített, ezért egy ebédszünet alkalmával otthagyták a roncshoz bilincselve.
Fogadtatás:
Mindamellett, hogy hatalmas siker lett hazájában, még három díjat is kapott 1979-ben az Australian Film Institute Awards-on legjobb hang, legjobb vágás, legjobb zene kategóriában. Ezért nyilvánvaló volt, hogy útjára indítják az államokban is. Az eredetileg belső piacra szánt filmben a leghétköznapibb ausztrál nyelvezetet beszélik. Ezért Amerikában, az American International Pictures átszinkronizálta amerikai-angolra, mivel attól féltek, hogy a nézőknek nem tetszene a szereplők túl erős akcentusa, sok ausztrál kifejezést esetleg nem is értenének. Egyedül Robina Chaffey hangja nem lett utószinkronizálva, aki a Sugartown Night Club énekeseként volt látható a filmben. Egyes DVD kiadásokra mindkét angol nyelvű hangsáv felkerült.
Az eredeti ausztrál változat végül az MGM forgalmazásában került rövid időre az amerikai mozikba. Bár a filmet bemutatásakor viszonylag kevés moziban vetítették, az USA-ban 8 millió dollárt hozott, világszerte pedig 100 milliót. Mivel a film gyártási költsége csak 400 000 ausztrál dollár volt, anyagi szempontból is elég sikeres lett. Húsz éven keresztül számon tartotta a Guinness Rekordok Könyve, mint a legtöbb bevételt hozó legkisebb költségvetésű filmet, 2000-ben az Ideglelés című film taszította le erről a pozícióról.
A Variety dicsérte Miller rendezői debütálását. Új-Zélandon viszont a filmet betiltották, ugyanis Goose végzetes sebesüléseinek okai nagyon hasonlítottak egy az akkori motoros bandatag halálához. A film így csak 1983-ban lett bemutatva (csak 18 éven felülieknek) már a második rész nemzetközi sikere után.
James Cameron egy interjúban elárulta, hogy a Mad Max olyan hatást gyakorolt rá, ami a Terminátor készítése közben végig a szeme előtt lebegett. Denzel Washington az Éli könyvében játszott karakterét Mad Maxről mintázta. Tarantino a Ponyvaregényben Zed karakterét, a filmbeli bandára utalva írta, akiknek a nevük Zed Runners volt. A Wall Street farkasában Jordan az apjára csak Mad Max-ként hivatkozik. A Fűrész alkotói sem véletlenül szembesítik a bilincs vagy láb lefűrészelésének dilemmájaval főhősüket.
Az Interceptor a második részt követően egy magángyűjtő kezébe került olyan autók társaságát élvezve, mint a Burton-féle Batmobil, Mr.Bean minije, illetve Michael Knight KITT-je, amit pont róla mintáztak.
A tulajdonos gyűjteményének kedvenc darabja, amiről így nyilatkozott: “Ez az egyetlen Mel Gibsonos Mad Max rendőrségi Interceptor, az összes többi amiről ezt állítják csak másolat. Nem válnék meg tőle egy millió ausztrál dollárért sem, egyszerűen azért, mert ez több, mint egy különleges autó. Remélem egyszer majd visszatérhet hazája földjére, mert már Ausztrália történelmének részét képezi.” Az utolsó mondata azért is vicces, mert ő vásárolta meg és vitte el az ausztrál Birdwood Múzeumból.
2015-ben az akkor már 68 éves George Miller újra megmutatta, igaz már Tom Hardyval a főszerepben, hogy a Mad Max mindig is az ő világa marad, még mindig maradt benne történet, hamarosan érkezik a Furiosa.
