Transporter: A szállító – Örökség


A_Szallito_OroksegTransporter: A Szállító – Örökség (The Transporter Refueled), rendező: Camille Delamarre, szereplők: Ed Skrein, Loan Chabanol, Lenn Kudrjawizki, Tatiana Pajkovic, Radivoje Bukvic, francia-kínai akciófilm, 96 perc, 2015. (16)

Mindent visz?

Luc Besson továbbálmodta egyik kedvenc karaktere, Frank Martin történetét. Vagy újra, kinek hogy tetszik. Azzal, hogy Jason Statham feláldozhatóvá vált, Ed Skrein lépett a helyébe.

A Szállító első részét 2002-ben láthattuk, az ex-kommandós Frank Martin bőrébe az akkor 35 éves Jason Statham bújt. A történet olyan volt, amilyen, a filmet egyértelműen miatta és az autója miatt szerettük. A második részre három évet kellett várni, a harmadikra újabb hármat, de ennek is már 7 éve, közben Statham szép lassan 48 éves lett és bár még mindig hitelesen tudná alakítani a karaktert, a szerepet nem vállalta el, így az alkotók a fiatalítás mellett döntöttek. (Tarconi felügyelőt sem láthatjuk többé.) A szintén brit, 32 éves zenész, színész Ed Skrein a kor divatjának megfelelően a Trónok harcából érkezett, de láthattuk őt az Északiak: A viking saga című filmben is.

A_Szallito_OroksegFrank Martin társa a legújabb Audi S8, a helyszín Monaco. A szabályok nem változtak, a felsorolásuktól most eltekintenék. Hősünk újabb megbízást kap és bár szakértelme megkérdőjelezhetetlen, rajta kívül álló okok miatt a dolgok már megint nem úgy alakulnak, ahogy eltervezte. Az eddig ásványvíz üzletben utazó (na persze) apja (Ray Stevenson) éppen most kezdené meg nyugdíjas éveit, de motivációs célból rögtön el is rabolják. Frank Martin a helyi orosz maffia feje és bosszúra szomjas kedvenc prostituáltjai közötti harc közepén találja magát, miközben a megbízást is teljesítenie kell és apját is ki kell szabadítania.
Amit kapunk az rengeteg bunyó és autós üldözés, meg egy csomó modell kinézetű szereplő. Luc Besson orosz maffia iránti rajongása töretlen, továbbra is vonzódik az egzotikumokhoz és szívesen alkalmaz kelet-európai színészeket. Ő még mindig az előbbiekben bízik, no meg az akciójelenetekben, éppen ezért elmondható, hogy a dialógusok majdhogynem csak az autós üldözések és verekedések összekötését szolgálják. Bár Frank Martin továbbra is titokzatos marad, apja megjelenése egyértelműen üde színfolt, az eddigieknél lényegesen többet tudhatunk meg a múltjából, ráadásul az öreg kifejezetten jófej, a szorult helyzet ellenére rengeteget viccelődik és nagy nőcsábász. Egyértelműen szereti a fiát és kizárólag a jó szándék vezérli, amikor folyton azzal cseszegeti, szerezzen már végre magának egy feleséget, de legalább barátnőt.
Ed Skreint szerettem, bár teljesen máshogy szépfiú és ex-kommandós profi sofőr, mint Jason Statham, még a teste is máshogy van kidolgozva. A nem túl csavaros történetet az Exodus: Istenek és királyok, a Hogyan lopjunk felhőkarcolót, a Felvéve és a New York-i bújócska íróitól kapjuk, de természetesen besegített Luc Besson is. Camille Delamarre a Veszélyzónát rendezte, de részt vett a Szállító sorozat elkészítésében is, az Elrabolva 2-nél vágóként működött közre. Amit ezúttal sikerült összehoznia, az egy pörgős, vicces akciófilm, ami amolyan ingyen reklámként (na persze) főként az Audi S8 átlagon felüli képességeire és gyönyörű karosszériájára van kihegyezve. (Ugyanez vonatkozik Ed Skreinre is). Ha akarnám, akár le is gagyizhatnám, de én igenis szerettem, a Szállító sorozatban ezt tenném a második helyre (az első rész után).

10_7

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Charlie Sheen 50
Következő cikk Ingyenes filmzenei workshop