Szervusz, Marty!
Összeszedtük 1985 harminc legjobb filmjét (itt és itt), de ahogy az 1995-ös összeállításnál, úgy most is külön cikkben emlékezünk meg az első helyezettről. És valójában nem is egy filmről lesz itt szó, hanem háromról, ugyanis pont ma van a Vissza a jövőbe-nap – az első rész végén Doki 2015. október 21-ét üti be az időgép konzoljába, és ez a nap pont ma van.
Ha jól emlékszem, minden egy matricával kezdődött. Az osztrák rokonainktól pár hét késéssel mindig kaptunk Bravo magazinokat, az egyikben volt egy matricahalmaz, mindenféle zenekarokról, meg filmekről, köztük egy olyanról, ami a Zurück In Die Zukunft címet viselte. A matrica a szekrényemen landolt, kíváncsian vártam, hogy milyen film lehet ez, mely aztán szép lassan a magyar mozikba is megérkezett. Megnéztem, és nagyon tetszett, olyannyira, hogy nem sokkal később – egy igazi double-feature keretén belül, a Kobra című filmmel karöltve – még egyszer jegyet váltottam rá. Ez volt az első alkalom, hogy szülői felügyelet nélkül újranéztem valamit a moziban.
Mire jött a második és a harmadik rész, már gimnazista voltam, és a folytatások is tetszettek. Az igazi trilógia-hagyományoknak megfelelően a kettes epizód sötétebbre sikeredett, rengeteg logikai csavarral, a harmadik rész meg olyan volt, mint a Jedi visszatér – optimista, vidám, és minden szál megfelelően el lett varrva benne. És noha a középső rész szokott lenni a legnépszerűbb, azért a legtöbb elhivatott egyetért abban, hogy a Vissza a jövőbe szériából az első epizód a legklasszikusabb.
Robert Zemeckis filmje igazi 80-as évekbeli feel-good movie, és érdemes visszatekinteni a 85-ös toplistánkra: számos film rajta tizenévesekről szól, de nem olyan suttyókról, mint az Amerikai pite zsebhokizói, hanem értelmes fazonokról, akik egy kicsit saját maguk sem nagyon értik, hogy valójában mi is az a tinédzserlét. A Vissza a jövőbe Marty McFly-ja is egy ilyen figura, mert hát szeret gördeszkázni, napot lopni, és egy öreg tudósnak segít az elmebeteg kísérleteiben. A Michael J. Fox alakította karakterben rengeteg fiatal ismerhetett magára, ugyanis Marty nem egy két méter magas, a homlokán most-likely-to-succeed felirattal minden az útjába kerülő alacsonyabb rendű lényt odébb taszító atléta, hanem egy igazi nerd, akárcsak a tinédzserek többsége. És miután akaratán kívül visszamegy 1955-be, a nála még lúzerebb apján kell segítenie.
Az egész történetsor egyik legfontosabb figurája nem más, mint a félénk George McFly ellenpontja, vagyis Biff, aki egy olyan karakter, akivel mindenki találkozott már életében: egy igazi high-school-bully. A film talán legzseniálisabb pontja az, amikor a megváltozott 1985-ben Biff már a McFly család szolgája, és annyira csicska, hogy reggel az addig még nem látott ifjoncnak is odaköszön, hogy „szervusz, Marty!” Egyszer volt egy főnököm, a világ leghazugabb embere, aki nagyon sok mindenkit átvert már. Egy közös kollega egyszer bizalmasan azt súgta nekem, hogy az ő legszebb álmaiban egyik reggel kinéz az ablakon, és a kertben nem más, mint a főnök tüsténkedik. Nem tudtam nem Biffre gondolni.
Ami még óriási telitalálat lett, az a korrajz. Zemeckis-ék kiválóan varázsolták elő az 50-es éveket, a film talán legemlékezetesebb pillanata pedig az, amikor a Marty bepörög a Johnny B. Goode előadása közben, és nem gondol bele, hogy ilyet 1955-ben még nem csináltak az emberek. De persze lehetne még sorolni az parádésabbnál parádésabb momentumokat: a film elején az órák egyszerre történő csörgését (amit tutira a Pink Floyd Time-ja ihletett), George McFly bevadulásait („Kérek egy tejet! Csokisat!”), a remek speciális effektusokat, aztán a későbbi részekből a légdeszkás üldözést, a visszatérő trágyát Biff arcában, Flea és a ZZ Top felbukkanásait, és még sorolhatnánk. A Vissza a jövőbe-trilógia titka az (is) lett, hogy soha nem készült belőle semmilyen special edition, és folytatást sem csináltak hozzá soha. Egy állítólag létező szerződés szerint pedig amíg Robert Zemeckis és Bob Gale forgatókönyvíró életben van, a remake sem jöhet szóba.
1985 TOP 30 filmje:
