Hetedik (Se7en); amerikai pszichothriller; rendező: David Fincher; főszereplők: Brad Pitt, Morgan Freeman, Kevin Spacey, Gwyneth Paltrow, R. Lee Ermey; széles körű amerikai premier: 1995. szeptember 20., magyarországi bemutató: 1996. november 7.
1995. szeptember 15-én New Yorkban volt az esztendő legjobb filmjének, a Hetediknek az ősbemutatója. A mai napig nem veszett erejéből. A mozi, amiben szinte mindig sötét van vagy esik az eső (esetleg a kettő egyszerre), de a dolgok akkor durvulnak be igazán, amikor végre kisüt a Nap.
Vigyázat, SPOILEREK bőven előfordulhatnak!
A Hetedik még sokadik megtekintésre is igazi karfamarkolós, nyomasztó élmény, ezen sorok írója pedig soha nem fogja megérteni azt a csajt (egy haver akkori barátnőjét), aki elaludt a moziban a film megtekintése során.
Nyilván egy kicsit geek dolog, de van egy ilyen top 10 kedvenc film listám, amiben a Hetedik a legfrissebb film. Kicsit ijesztő, hogy ha az ember 25 éve nem látott olyan filmet, ami legalább ekkora hatást gyakorolna rá, de ezt akár vehetjük az öregedés jelének is. Egy ilyen moziélményben az a durva, hogy nem csak elsőre üt nagyot, hanem sokadszorra is – fogalmam sincs, hányszor láttam már a Se7ent, hétnél biztos többször, és amikor most beraktam a blu-ray lemezt a lejátszóba, úgy tippeltem, hogy kétszámjegyű összegről van szó, ez egészen biztos. No de miért néz újra valaki ilyen sokszor egy ennyire sötét képi világú és hangulatú filmet?
A Hetedik időnként olyan, mint egy festmény, pedig sokszor nagyon sötét, rengeteg mocsok látható benne. Erről elsősorban a film láthatatlan sztárja, az apai ágon iráni, anyain francia operatőr, Darius Khondji tehet. És persze David Fincher rendező, aki az Alien³ rendkívül rossz emlékű forgatása után hátat fordított Hollywoodnak, és visszament inkább klipeket rendezni. Aztán nagy nehezen mégis elvállalt egy újabb filmet, mert nagyon tetszett neki Andrew Kevin Walker forgatókönyve, és amolyan „most kurvára megmutatom nektek” jelleggel leforgatta a Hetediket.
A főszerepet a szupersztárság kapujának küszöbén álló Brad Pittnek adta, és csinált egy olyan buddy-movie-t, ami szöges ellentéte lett a jópofáskodó Halálos fegyver filmeknek. A főgonoszt a történet végén mutatta csak meg a nézőknek, a zárójelenet pedig örökre beleégett a filmtörténelembe. „Ennek nem lesz jó vége”, mondja a rendőrbárban a Morgan Freeman által játszott Somerset, és mennyire igaza van.
Ami miatt ezt a filmet még sokáig imádni fogják, az a sok szuperközelinek köszönhető – Finchernek határozottan az volt a célja, hogy a képek egy kortalan világ hangulatát sugallják, és bizonyos esetekben direkt régi típusú, hangulatú jelmezeket és díszleteket alkalmazott. Oké, látunk fénymásolót, de a többnyire a háttérben felbukkanó számítógépek is régebbiek ahhoz képest, ahol a technika 1995-ben tartott. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Fincher időtlen, és azóta rengetegszer koppintott klasszikust alkotott, ami ugyan már a bemutatásakor hatalmas sikert aratott, de a díjátadók kényes döntnökeit nem sikerült meggyőzni.
Noha pár évvel korábban A bárányok hallgatnak esetében már elhalmozott pszichothrillert díjakkal az Akadémia, a Hetedik alkotóinak szemét kiszúrták egy szem jelöléssel, azt is a legjobb hangvágás kategóriában. És hogy melyik öt alkotást jelölték abban az évben a legjobb film díjára? A győztes Rettenthetetlent (oké, ez hagyján), az Apollo 13-at (hát…), a Neruda postását (na ne…), az Értelem és érzelmet (wuhaha) és a Babe-et (wuhahahahaha). Szerencsére az utókor máshogy gondolta, és a Hetedik jelen pillanatban az IMDb örökranglistáján a 20. helyén áll.
7 csúcsjelenet
A főcím
„Ez a pasas módszeres, akkurátus, és ami a legrosszabb, hogy türelmes.”
Mindenki nyugodtan elismerheti, hogy ilyen főcímet előtte még senki nem csinált, azóta meg már mindegy, mert az úgyis koppintás. Mivel a gyilkossal csak a film végén találkozunk, Fincher úgy gondolta, hogy lessük meg az elején munka közben. A rendkívül bizarr montázs alatt egy Nine Inch Nails remix szól, ami azért érdekes, mert Trent Reznor később a rendező szinte állandó zeneszerzőjévé vált, és még egy Oscart is hozott neki a konyhára a közös munka. És zárójelben említsük meg a film végi feliratokat, melyek a szokásos sémát felrúgva fentről lefelé haladnak, közben a Heart’s Filthy Lesson szól David Bowie-tól, aki pár évvel később csinált egy Seven című számot.
A könyvtárban
„Uraim, soha nem fogom ezt megérteni. Itt van ez a rengeteg könyv, a világ összes tudása, mindössze karnyújtásnyira. Erre mit csinálnak? Egész éjjel pókereznek.”
Mills szerint ha valakinek könyvtárbérlete van, még nem nevezhetjük Yodának. Somerset sejti, hogy a gyilkoshoz az út a könyvtáron át vezet, és egy éjjel, látogatóidőn kívül el is megy infókat gyűjteni a hét főbűnről. A fenti csípős megjegyzést ekkor teszi a könyvtárőröknek, akik közül az egyik feltesz egy Bach lemezt. A jelenet némileg emlékeztet Freeman egy évvel korábbi filmjének, A remény rabjainak kulcspillanatára, amikor megszólal a zene a börtönudvaron.
Családlátogatás
„Manapság már ritkán látni ilyen szintű elkötelezettséget”
Somerset, de maga Mills is meglepődik azon, hogy Mills felesége meghívja az idős nyomozót egy családi vacsorára (érdekesség, hogy Pitt és a nála kilenc évvel fiatalabb Paltrow a gimi óta együtt maradt párt játszik, amúgy a forgatás idején a való életben is együtt voltak). Somerset eleget tesz a meghívásnak, a találkozó kellemes hangulatban zajlik, mígnem egyszer csak elkezdenek remegni a falak. Mint kiderül, az ingatlanos megszívatta a vidékről a nagyvárosba költöző ifjú párt – direkt mindig akkor vitte fel őket megnézni a kiszemelt lakást, amikor a metró épp nem járt ott. Somerset végül óriásit röhög a történeten, és talán ez a Hetedik egyetlen, igazán felszabadult pillanata.
Csontváz az ágyon
„Többet szenvedett, mint bárki más a világon, és még így is a pokol vár rá.”
Hátrahagyott ujjlenyomatok elemzését követően a rendőrök és a SWAT team (az amerikai TEK) kimennek egy címre, ahol borzalmas látvány tárul a szemük elé. Az ágyban találnak egy csontvázra fogyott embert, akit a gyilkos egy éve kötözött oda, és folyamatosan kínozta. És aztán ami a legdurvább: a csontváz (a szerepért a színész valóban ennyire lefogyott) még nem halt meg. Húsz év után, sokadszori megtekintést követően is ugyanolyan sokkoló ez a jelenet.
A fotóriporter
„Elnézést, uram, ön nem véletlenül sorozatgyilkos?”
Titkos módszerrel (könyvtári kölcsönzések elemzése), egy korrupt FBI ügynökön keresztül a két nyomozó kap egy fülest, és ellátogatnak egy bizonyos Jonathan Doe-hoz. Bekopognak hozzá, miközben ő pont hazaérkezik. Nyilvánvaló, hogy a tetteshez jöttek, hiszen a folyosó végén álló ember rájuk lő, majd menekülni kezd (egy esést követően pedig majdhogynem úgy biceg, mint Verbal Kint a Közönséges bűnözőkben). Végül sikeresen meglóg, ráadásul úgy, hogy simán lelőhetné egy esetben Mills-t, de nem teszi. A nyomozók ezt követően betörnek a lakásába, és ott pont az fogadja a őket, amire számítottak. Kivéve egyvalamit: fotókat, saját magukról.
John Doe beszél
„Ha John Doe feje szétnyílik, és kirepül belőle egy ufó, azt akarom, hogy számíts rá”
Kevin Spacey neve nem szerepel a film eleji főcímben, illetve a promócióból is kihagyták őt, hogy még nagyobb legyen a meglepetés, amikor a végén felbukkan. Az általa alakított John Doe (ami Amerikában az átlagember neve, Mills nevet is egy jót rajta) végül feladja magát a rendőrségen, és csak akkor hajlandó vallomást tenni, ha a detektívek elviszik őt két további holttesthez. Odafelé az úton egy kicsit megismerhetjük Doe-t, és természetesen nem repül ki semmilyen ufó a fejéből, Somersetnek pedig abban is igaza van, hogy nem az ördöggel van dolguk, hanem csak egy emberrel.
Végzet
„John Doe-nál van az előny!”
A Doe által instruált nyomozók letérnek a főútról, és egy földúton haladnak tovább. Hadd dicsérjük megint Khondjit: ahogy a kocsi a villanypóznák erdejében gurul, az minden idők egyik legemlékezetesebb snittje. Végül aztán megállnak, és sor kerül a rendkívül szomorú végkifejletre. Előkerül egy doboz, benne olyasvalamivel, amit Mills a legkevésbé szeretne látni. Jon Doe sikeresen teljesíti küldetését, Somerset végkövetkeztetése pedig az, hogy a világ nem szép hely, de érdemes küzdeni érte.
Hét karrier
Ezzel a filmmel végleg szupersztárrá vált, és a mai napig az maradt. Napjaink egyik legnépszerűbb és legjobban fizetett színésze, aki már Golden Globe-ot is kapott, és a produceri Oscar után idén meglett a színészi is. Azóta kétszer is dolgozott Fincherrel: a Harcosok Klubjában és a Benjamin Buttonban.
Morgan Freeman
A már viszonylag idősen híressé váló színész azóta is folyamatosan dolgozik, volt jó pár remek, illetve néhány kevésbé emlékezetes szerepe is. Szerepelt a Nolan-féle Batman trilógiában, a Millió dolláros bébi mellékszerepéért pedig megkapta az Oscart is.
Kevin Spacey
Az Oscar összejött neki az ugyanebben az évben készült Közönséges bűnözőkkel, majd pár esztendővel később az Amerikai szépséggel is. Sok emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez, aztán a Kártyavárral beköltözött a tévébe egy időre, aztán a botránya (átmenetileg?) véget vetett a karrierjének.
Gwyneth Paltrow
Neki is összejött nem sokkal később az Oscar, a Szerelmes Shakespeare-ért, hozzáment a Coldplay frontember Chris Martinhoz, majd el is vált tőle. A mai napig rendszeresen foglalkoztatják, többek között a Vasember filmekben.
Andrew Kevin Walker
A Hetedik elején holttestként látható forgatókönyvíró még kétszer dolgozott Fincherrel, noha a nevét nem tüntették fel azoknak a filmeknek (Játsz/ma, Harcosok Klubja) a stáblistáin. Írt egy újabb pszichothrillert (8mm), de azzal már a nyomába se ért korábbi csúcsművének. Az Álmosvölgy legendája még sikert hozott, bár ott megosztott az érdem. A gyilkosban aztán ismét összeálltak a direktor úrral.
Darius Khondji
Továbbra is az egyik legfoglalkoztatottabb operatőr: olyan filmeket fényképezett, mint az Alien 4, az Éjfélkor Párizsban vagy a Fincherrel közös Pánikszoba. Eddig mindössze kétszer jelölték Oscarra (Evitat, Bardo).
David Fincher
A direktor a Hetedik színvonalát leginkább a Harcosok Klubjával tudta megismételni, után változó színvonalon teljesített vagy inkább megosztóan (Zodiákus, Social Network -A közösségi háló, Benjamin Button különös élete), hol gyengébben (A tetovált lány), hol magasabb színvonalon (Játsz/ma, vagy utoljára a Holtodiglan esetében). Nekünk azért a Mank is tetszett, de A gyilkosban meg nagyon bízunk.
Kapcsolódik:
