A visszatérő (pro)


A visszatérőA visszatérő (The Revenant); rendező: Alejandro G. Iñarritu; főszereplők: Leonardo DiCaprio, Tom Hardy, Domhnall Gleeson, Will Poulter; amerikai kaland-dráma; 156 perc, 2015 (16) 

Jön a medve! 

A visszatérőA megosztó filmek korát éljük: eléggé szélsőséges vélemények kísérték az új Star Wars filmet, aztán legutóbb múlt héten az Aljas nyolcast, most pedig itt a Visszatérő, ami szerkesztőségünket is megosztja – végül úgy döntöttünk, hogy két kritikát is közreadunk róla. Alább az ömlengő verzió olvasható. 

Szokatlan helyzetben vagyok, mert általában én szoktam az lenni, aki a fikázók táborát vezeti, ha egy film vagy lemez vagy előadó gyalázásáról van szó, most meg hirtelen a másik oldalon találtam magam. Az elmúlt napok során több olyan személyes, illetve online vitában vettem részt, ahol ismerőseim veszettül szidták Alejandro G. Iñarritu (21 gramm, Babel, Birdman) legújabb filmjét, én pedig azon kaptam magam, hogy foggal-körömmel védem A visszatérőt. A legtöbb kritikus hang szerint „Leonardo DiCaprio ne már hogy ezért a filmért kapjon Oscart”, meg hogy „amit ebben a filmben művel, az nem színészi-, hanem inkább sportteljesítmény.” Őszintén szólva engem annyira nem érdekel, hogy kap-e ezért Oscart, vagy sem, szerintem a film megítélésén ez nem változtat sokat.

A mexikói rendező korábbi munkáiért kevésbé rajongtam, a Birdmannel viszont maximálisan elnyerte a szimpátiámat, és végül az lett az első helyezett a tavaly év végi listámon. Az elfogultság a Visszatérővel sem ér véget, ami pedig a legmeghökkentőbb, hogy hogyan tudta ezt a rendkívül nehéz körülmények között elkészült filmet ilyen gyorsan megrendezni. A viszontagságos odüsszeiát megörökíti alkotás viszontagságos körülmények között született, de megérte szenvedni, ugyanis Iñarritu ismét mesterművet tett le az asztalra. A fő érdem pedig talán nem is az övé, hanem Emmanuel Lubezki operatőré. Persze ez sem nagy meglepetés, hiszen ő már letette a névjegyét olyan filmek fényképezésével, mint Az ember gyermeke vagy a Gravitáció.A visszatérő

Ha már a képeknél tartunk, ne csodálkozzon senki, ha néha Terrence Malick hangulat sugárzik a vászonról – Lubezki volt az operatőre az Élet fájának is. A Visszatérőben minden nagyszabású vágyát kiélhette, és amit a nyitó csatajelenetben művel, az valami egészen elképesztő. Hasonlóan élethűre sikeredett a medvetámadás ábrázolása is, és hiába néz az ember két és fél órán keresztül egy szenvedéstörténetet, mégis élvezettel lehet szemlélni a képsorokat, annyira gyönyörűek (például az a snitt, ahogy DiCaprio a köd felé lovagol). Ebben a történetben valójában a rideg természet a főszereplő, amihez a karakterek épp hogy csak asszisztálni tudnak. Amúgy ha valóban objektíven nézzük a dolgokat, Leo tényleg nem itt hozza élete alakítását, Tom Hardy viszont mesteri, mint mindig – az ő kiejtését hallva megint csak sajnálni tudom azokat, akik ezt a filmet is szinkronnal tekintik meg.

Amit még kritizálni lehet, az a történet, hiszen A visszatérő nem szól sok mindenről, de ez nem is nagy baj (az új Mad Max se szólt sok mindenről egy masszív üldözésen kívül, és ott se bántuk a komplikált cselekmény hiányát). Ez egy túlélő sztori, amiben valóban nem sok mindent tudunk meg a főszereplőről, de hát nincs is nagyon kivel beszélnie, a flashbackek meg feleslegesnek hatnának. Itt a hangsúly az élni akaráson és az azt bemutató képsorokon van, és azok itt bőven elegendőek. A visszatérő egy modern mestermű – olyan filmes teljesítmény, amilyenből évente maximum egy-kettő akad.

10_9

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A visszatérő (kontra)
Következő cikk Az Arany Málna-jelöltek