A 75 éves Jacques Perrin színészként több mint 100 alkalommal állt a kamera elé, 2 Oscar-jelölését mégis produceri munkájának köszönheti. 1970-ben a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, 2003-ban pedig a Vándormadarak című filmjét válogatta a legjobbak közé az Akadémia. A dokumentumfilmes Jacques Cluzaud állandó társa, ha az állatvilág bemutatásáról van szó. Évszakok című legújabb közös alkotásukat a 6. Frankofón Filmnapokon mutattak be, ennek apropóján jártak nálunk. Az öt év alatt, negyvenmillió euróból forgatott film április 14-től látható a hazai mozikban.
15 évvel a Vándormadarak és 7 évvel az Óceánok után az Évszakok mekkora kihívás volt, miben volt más ezekhez a filmekhez képest technikailag, rendezésileg?
Az Óceánok és a Vándormadarak esetében az egész világról, de tőlünk távoli természetről csináltunk filmet. Európában azt vettük észre, hogy jelenleg nincs olyan dolog, amit filmezni lehetne, de a történelem folyamán hatalmas erdőségek voltak a földrészen. Innen jött az ötlet, hogy visszamegyünk a múltba és elmondjuk ezt a történetet, az európai természet történetét. Az első kihívás az volt, hogy utána járjunk, mi történt azokkal az állatokkal, amiket megszoktunk és ismerünk. Technikailag pedig ugyanaz volt, mint az előző filmekben, vagyis hogyan tudjuk teljes sebességgel követni ezeket az állatokat a saját közegükben a lehető legközelebbről – beleértve mindenfajta viselkedést és mozgást, legyen az egyéni vagy csoportos – és úgy futni az erdőben, hogy mi is kikerüljük a fákat. Ez egyfajta álom volt a részünkről és csak utána jött a technika. Már pedig erre nem létezik kiforrott technika még stúdió viszonyok között sem. Nem állatkertben akartunk filmezni, hanem az állatot a vad és szabad mozgásában akartuk követni. Ehhez kellett különböző rendszereket kitalálnunk, mint ahogy kitaláltuk a madarakra is, követve őket a domborzat fölött, kikerülve a viharokat, vagy ahogyan a halakat követtük a hullámokon, vagy a víz alatt. Most a sűrű fák jelentették a kihívást és nem tudtuk, hogy mire fogunk jutni, de végül azok a szerkezetek, amiket létrehoztunk, képesek voltak működni. Ezt tette lehetővé, hogy tényleg végig ott lehessünk az állatok mellett.
Egy ilyen film esetében a forgatókönyvet hogyan kell elképzelni és mi a rendező elsődleges feladata?
Nincs igazán forgatókönyvünk, csak egy vázlatunk van, ami különböző perspektívákat ad nekünk. A forgatások függvényében vagy követjük ezt az előre elképzelt dolgot, vagy pedig változtatunk rajta. Gyakran kell módosítani az állatok viselkedésének megfelelően, éppen ezért a rendezési mozgásunkat illetően elsősorban az állatok irányítanak minket.
Mennyire oszlik meg a digitális és a hagyományos filmfelvételeknek az aránya?
A kamera szintjén már minden digitális ebben a filmben. Ez az első alkalom. A Vándormadarakat 35 mm-re forgattuk, az Óceánok esetében a víz alatt digitális kamerát használtunk, a víz felett pedig hagyományosat. Ennél a filmnél nagyon fontos volt, hogy minél részletesebben lássuk az állatok szőrét, tollazatát.
Hány évig készült a film és hány órányi anyagból lett végül összevágva?
Ez a film egészében öt évet vett igénybe. Másfél-két év volt az előkészítés, a szakértőkkel való konzultáció, két év volt maga a forgatás – ami több stábbal történt, ha ezt összeraknánk, akkor tíz év jönne ki – és utána jött a montírozás és a hang. Ez utóbbi egy nagyon különleges munkát igényelt azokkal az új rendszerekkel, melyekkel minden hangot rögzíteni lehet a terepen. Összesen 450 órányi anyagot vettünk fel.
Ez a film egy nagyon erős és nagyon érthető üzenetet hordoz, mennyire jut el ez az emberekhez, mennyire értik?
A gyerekek nagyon jól értik az összes kérdést, az összes megjegyzést – pedig nem szavakat hallanak – és ez nagyon fontos számunkra. Nagyon sok beszéd hangzik el mostanában a világban, ami a környezetvédelemre vonatkozik. Tudjuk, hogy meg kell védeni a természetet, mert ezt halljuk, de nincs igazén motivációja az embernek. Nekünk az a feladatunk, hogy az embereket fogékonnyá tegyük úgy, hogy nem bújunk politikai beszédek mögé. Nem hiszem, hogy a politika tudna ezen változtatni.
Ahogy a filmben megjelenik az ember, úgy megjelenik a zenében az énekhang is, egy kislány énekel. Számomra ennek volt egy olyan üzenete is, hogy az ember nem csak rombolni tud, hanem olyan csodás dolgokra is képes, mint a zene és az ének. A kislány azt a generációt képviseli, aki a film végén megemlített egyezséget megkötheti majd a természettel. Mintegy ő a jövő záloga.
Pontosan ezt akartuk kifejezni, amit elmondott. Egy korszak végére érkeztünk, sokat romboltunk. Alig vannak állatok Európában már, nincsenek összefüggő erdőségek. Reagálni kell és most jutottunk el oda, hogy az ember ezt jó irányban tudja megtenni.
A film végén kiírják, hogy egy állat sem sérült meg a forgatás alatt, de vannak jelenetek, melyekből nem ez látszik, itt hogy tudták garantálni az állatik biztonságát?
Ez csak vágás kérdése…ták, ták, ták…nagyon sok kép, de nem egybe kép. Minden olyan jelenet, ahol halott állat van, pl. amikor látjuk a méheket a harci gázban, ezek aztán felébrednek és visszatérnek a kaptárba, csak egy kicsit le lettek hűtve. A madarakat ugyanúgy oldottuk meg, ahogy a fogorvosnál az embert érzéstelenítik. A farkasok megtanultak bukfencezni és utána digitálisan hozzátettünk egy kis pirosat. A következő pillanatban már futnak is tovább. Mint a háborús filmekben. Semmi nem igaz, de igaznak tűnik. Amikor látjuk, hogy az oroszlán megeszi a zebrát, az a valós élet, de mi nem úgy csináljuk, hogy a halálukat filmezzük, megöljük az állatokat. Több, mint kétszázan dolgoztunk a filmen, mindenkit nagyon erősen érint a természet, mindenkinek nagyon sajátos kapcsolata van az állatokkal. Vannak valóban vad állatok, de vannak olyanok, amiket mi neveltünk. Nem az állatok ellen csináljuk a filmet, hanem velük együtt.
Nemrég mutatták be Magyarországon a híres gleccserkutató – Claude Lorius – életéről szóló filmet (Ég és jég között 2015), aki először hívta fel a globális felmelegedésre a figyelmet. Tavaly került a mozikba a híres fotósnak, Sebastiao Salgadonak a filmje (A föld sója 2014), amiben volt egy olyan rész is, ahol a lakóhelyén visszatelepíti az őserdőt (Instituto Terra). Filmesként és a jövőért aggódó emberekként hogyan üdvözlik azt, hogy Önökön kívül mások is csinálnak erről filmet és felhívják az emberek figyelmét erre?
Ez csodás, igen. 5 év alatt 4 nagy film készült a természetről és még vannak mások is. Egészen hihetetlen történetek.
Milyen jövőbeli projektek vannak? Esetleg tervezik, hogy emberekről forgatnak filmet?
Sok projektünk van, nem szeretnénk előre bejelenteni. Talán így nagyobb meglepetést okozunk majd.
Az idő rövidsége miatt a kérdéseket – előzetesen egyeztetve – felváltva tettük fel Horváth József György kollégámmal.
[…] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]