Központi hírszerzés – kritika

Központi hírszerzés (Central Intelligence), rendező: Rawson Marshall Thurber, szereplők: Dwayne Johnson, Kevin Hart, Ryan Hansen, amerikai akció-vígjáték, 105 perc, 2016. (12)

Fegyverbarátság

Bob Stone soha nem felejti el, amit Calvin Joyner tett vele húsz névvel ezelőtt a gimnáziumban. A végső megsemmisüléstől megmentett túlsúlyos srác ezt úgy hálálja meg, hogy CIA ügynökként egy lövöldözős, autós üldözős kalandba rángatja bele a könyvelőként dolgozó, minden kockázatot kerülő egykori bálkirályt.

A rendkívül találó címből sokan fogják azt a következtetést levonni, hogy a filmnek köze lehet a CIA-hoz, és tulajdonképpen nekik van igazuk. És bár a játékidő túlnyomó részében öltönyös-nyakkendős ügynökök kergetőznek, a Központi hírszerzés központi témája mégis inkább egy húsz évvel ezelőtti esemény, mintsem a hírszerzés.  1996-ot írunk, a végzősök a tornacsarnokban ünneplik a gimnázium legnagyobb királyát, Calvin Joynert (Kevin Hart), becenevén Golden Jetet, amikor nyílik az ajtó és néhány srác az anyaszült meztelen Nyomi (Furgyik) Robbie-val törli fel a padlót. Calvin a durva tréfán rendkívül jól szórakozó közönség előtt a dzsekijével segíti ki túlsúlyos évfolyamtársát, akit aztán többet nem is látnak. Húsz évvel később Calvin egy nagy cégnél dolgozik könyvelőként és hiába vette el a gimnáziumi szerelmét, úgy érzi, teljesen kiüresedett az élete. Egykoron az összes létező klubnak és szövetségnek ő volt az elnöke, tanárai és társai fényes jövőt jósoltak neki, most meg egy íróasztal mögött tölti a szürke hétköznapokat. Minden megváltozik, amikor röviddel a húszéves érettségi találkozó előtt egy Bob Stone nevű fickó ismerősnek jelöli a Facebook-on és egy sörre invitálja. Calvint hajtja a kíváncsiság, visszajelöli Bobot és elmegy az esti találkozóra, a titokzatos idegen pedig nem más, mint egykori iskolatársa, aki az elmúlt évek alatt félelmetes gladiátorrá súlyzózta magát. Bankszámla problémákra hivatkozva Bob a könyvelő Calvin segítségét kéri, ám hamar kiderül, hogy ő valójában egy CIA ügynök, akit a többiek a társa meggyilkolásával és az amerikai kémholdak adatainak idegen kézre játszásával vádolnak. Mire Calvin észbe kapna, egy gyilkos leszámolás közepén találja magát. Hiába bizonygatja Bobnak, hogy ő már nem az a vagány srác, aki a gimnáziumban volt, a másik rendületlenül hisz benne, sőt, szinte istenként csodálja mind a mai napig.
Rawson Marshall Thurber (Kidobós: Sok flúg disznót győz, Családi üzelmek) rendező a forgatókönyv megírásában is részt vett, társai a főleg sorozatokban utazó Ike Barinholtz és David Stassen voltak. Kevin Hartot komikusként ismerjük, és bár már most sokan hasonlítják a nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek afro-amerikai nevettetőihez, én egyelőre óvatosabb lennék, maradjunk annyiban, hogy beleült egy megüresedett székbe, aztán majd meglátjuk. A nálunk is – moziban – bemutatott legutóbbi filmjei, a Pofázunk és végünk, a Bérhaverok és a Pofázunk és végünk Miamiban alapján a buddy movie a kedvenc műfaja. Dwayne Johnson, az egykori pankrátor évek óta akcióhősködik, a szórakoztatás soha nem állt távol tőle, sőt, láttuk már őt kifejezetten vicces – vagyis inkább annak szánt – szerepben, gondoljunk csak a Fogtündérre. Az alapkoncepció ezúttal az volt, hogy Hart a komoly és a Szikla a kevésbé komoly karakter, a köztük lévő különbségre erősít rá az a 30 centi is, amennyivel utóbbi magasabb a másiknál. Mindkettejük élete száznyolcvan fokos fordulatot vett, de a 20 évvel ezelőtt történteket Bob a mai napig nem tudta feldolgozni, valahányszor csak rágondol, leblokkol. Calvin iránti gyerekes (beteges?) rajongása nem csak Calvin számára megterhelő, a néző komolyan elgondolkozik azon, hogy egyrészt ilyen mentálhigiénés problémákkal hogy vehetnek fel valakit a Céghez, másrészt tényleg nem ő követte-e el azokat a bűncselekményeket, amikkel megvádolták. Calvin valahányszor menekülőre fogja, vagy arra készül, hogy feladja Bobot a CIA-nak, a másik azt hiszi, ez is a show része. Nagyjából úgy működik a kémia a kettejük között, mint amikor valaki aranyat akar csinálni, de más lesz belőle és mégis örül neki. Kevin Hartnak valamiért mégis csak muszáj Kevin Harttá válnia, ami leginkább azt jelenti, hogy női hangon visítozva pattog és ez nem kifejezetten tesz jót a végső megítélés szempontjából.

A Központi hírszerzés ennek megfelelően, ha nem is maradéktalanul, de teljesíti küldetését, vagyis egy könnyed szórakozást ígérő, akciódús. hülyülős mozi, melyben a mélyebb mondanivaló felszínre törését rendre megakadályozzák. De hogyan lehetne komolyan venni bármit is, amiben a rosszfiút Fekete Borznak hívják. Ennél még a Fekete Vipera is meggyőzőbb. A mellékszereplőknek garantáltan örülni fogunk.

Hozzászólások

hozzászólás