Kilenc élet (Nine Lives), rendező: Barry Sonnenfeld, szereplők: Kevin Spacey, Jennifer Garner, Malina Weissman, Christopher Walken, francia-kínai családi vígjáték, 86 perc, 2016. (12)
Elmacskásodva
Kevin Spacey az utóbbi években csak ritkán hagyja ott a színházat, leginkább azért, hogy, förtelmes főnököt alakítson kevésbé drámai hangvételű mozikban. Most sincs ez másként, ráadásul a játékidő zömében kómában fekszik és csak a hangját hallani.
Sok ember álma, hogy a neve brand legyen a szakmában, de ezt még Tom Brandnek (Kevin Spacey) is csak kitartó és kemény munkával sikerült elérnie. Ő egy igazi self made man, az amerikai álom megtestesítője, aki a semmiből épített fel egy vállalatbirodalmat. A cégvezetés annyira elfoglalja, hogy gyönyörű feleségére (Jennifer Garner) és tündi bündi (Malina Weissman) kislányára, Rebeccára már nem is jut ideje. Ők csak annyit vesznek észre az egészből, hogy az exnej (Cheryl Hines kellően szarkasztikus és alkoholista) és annak lánya (Talitha Bateman kellően ellenszenves kis kígyó) többet tartózkodnak náluk, mint a családfő. Tom most is nagyon elfoglalt, cége, a FireBrand éppen az északi félteke legmagasabb épületébe – melyet természetesen saját maga épített – készül áttenni a székhelyét, ám azt beszélik, hogy a konkurencia – még ha csak néhány méterrel is – egy még magasabb felhőkarcolóval rukkolt elő. Ugyanakkor vészesen közeledik Rebecca születésnapja, aki egy cicát kért a jeles alkalomra, Tom azonban ki nem állhatja a cicákat. Kollégái unszolására mégis kötélnek áll és így jut el Felix Perkins (Christopher Walken) kisállat kereskedésébe és távozik onnan Szőrmók úrfival. Nem sokkal később Tomot baleset éri, melynek eredményeként nevezett macska testében tér magához. Ez nem csak azért kellemetlen, mert Tomnak minden igyekezete ellenére nem sikerül magára felhívnia a családja figyelmét (pontosabban nem úgy, ahogyan szeretné) és tisztázni ezt az apró félreértést, hanem azért is, mert macskaként kell megélnie, ahogy távollétében kiteszik a saját cégéből (a kellően ellenszenves Mark Consuelos vezetésével). A puccsal szemben csak Tom fia, David (Robbie Amell) tudna eredményesen fellépni, de ehhez el kell felednie apja megaláztatásait (és ki kell lépnie annak árnyékából).
Az alapötlet szerintem zseniális és azt is osztom, hogy ugyanakkor nehéz ebből igazán jó családi filmet csinálni. A látszólag egyszerű történetben ott van a cég és a család is, meg ugye a macska nézőpont, amit úgy kell csűrni-csavarni, hogy mind a gyerek, mind a szülő igényeit kielégítse, érdeklődését fenntartsa. Az egész leginkább a 2006-os Összekutyulva című vígjátékra hasonlít, melyben Tim Allen valami egészen hasonlón ment keresztül, csak éppen kutya képében.
A sztori eszembe juttatta a szintén 2006-os Távkapcsot is, amiben Christopher Walken sózta rá a főhősre azt a bizonyos valamit, ami gyökeresen megváltoztatta az életét és késztette arra, hogy újragondoljon mindent. A szóban forgó film tette mindezt a maga „adamsandleri” (infantilisen bölcs) módján. És ha már a nagy nevettetőknél tartunk, Tom karaktere egy kicsit olyan, mint a 2004-es Derült égből Polly Leland Van Lewja (Bryan Brown), akit Ben Stiller kockázatelemez. Többször el kellett olvasnom, hogy tényleg elhiggyem, a Kilenc életet az a Barry Sonnenfeld rendezte, aki az MIB – jelenleg – trilógiát és nem csak ezért, mert a macskás jelenetek – a folytatást is megélt – Garfield című örökbecsű darabot idézték. Az öt forgatókönyvíró nem csak elsőre tűnik soknak, különösen annak fényében, hogy olyan filmeken dolgoztak eddig, mint a Négy karácsony vagy az Életem a szörf (illetve készülőfélben van tőlük egy Mókusok című horror).
Ha Kevin Spacey mostantól csak gyenge vagy legjobb esetben közepes filmekben játszana, akkor is a legnagyobbak között tartanák számon, de nézőként is azt kérem, ne üljön a babérjain. Teszi ő most is a dolgát, a – folytatást is megélt – Förtelmes főnökökben megismert Dave Harken karakterét továbbgörgetve, de mivel a játékidő túlnyomó részében kómában fekszik, leginkább csak a hangját hallani. Jennifer Garnernek van egy jellegzetes, kétségbeesetten szomorkás (vagy szomorkásan kétségbeesett) nézése, amivel egész jól elevickél a filmben. Az eddig leginkább a főhősnő (Supergirl és a tini nindzsa mutáns teknősök Aprilje) fiatal énjét alakító Malina Weissman inkább idegesített.
Összességében a Kilenc élet szórakoztató családi mozi, csak egy kicsit okosabban kellett volna feldolgozni ezt az összetett (a családon belüli férfi és női szerepek, valamint a háziállatokkal való viszony szempontjából nagyon is aktuális is érdeklődésre számot tartó) és sajátos (cica) szemszögből bemutatott témát, különösen arra figyelve, hogy a felnőtteknek és gyerekeknek szánt mondanivaló arányosabban (egyenletesebben?) legyen elhelyezve és kimunkálva.
