Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island), rendező: Jordan Vogt-Roberts, szereplők: Tom Hiddleston, Brie Larson, John Goodman, Tobby Kebbell, Samuel L. Jackson, John C. Reilly, amerikai akciófilm, 118perc, 2017. (16)
Majomparádé
A nyár királyai című nagyszerű film rendezője ezúttal teljesen más vizekre evezett, melynek közepén egy kis sziget található rengeteg éhes teremtménnyel. Már csak az ember hiányzik, meg is érkezik hamarosan, hogy kezdetét vegye a vég nélküli menekülés.
A hidegháború idején az ellenség megfigyelését sikerült tökélyre fejleszteni, a kukkolásnak az űr sem szabhatott határt. A műholdak a csendes-óceáni térségben egy eddig még feltáratlan szigetre bukkannak. A tudósok, köztük Bill Randa (John Goodman) a hírre azonnal ráharapnak, számos legenda kering ugyanis egy szigetről, melyet sehol nem látott, hatalmas és veszélyes élőlények népesítenek be. Az expedícióhoz pénzre és katonai kíséretre van szükség, ehhez pedig egy szenátor támogatására. Mikor elhangzik az a mondat, melyet ebben a korszakban senki nem akart hallani – „Mi van, ha az oroszok előbb jutnak el oda?” -, megnyílnak a pénzcsapok, a tudósok zöld lámpát kapnak. Velük tart a brit ex-kommandós, James Conrad (Tom Hiddleston) és a háborús fotós, Mason Weaver (Brie Larson) is. A vietnami háború utolsó napjait éljük, minden a tárgyalóasztalnál dől el. Az itt állomásozó egyik egység parancsnoka, Packard (Samuel L. Jackson) új megbízást kap, egy csapat civilt kell kirándulásra vinnie.
A szigetet már megközelíteni sem könnyű, körülötte ugyanis állandóak a viharok. Kizárólag tudományos céllal földrengető bombákkal szórják meg a felszínt, amivel sikerül kivívniuk a sziget urának, Kongnak a haragját. Nem sokkal később már egyetlen helikopter sincs a levegőben. A jócskán megfogyatkozott létszámú csapat több részre szakad, egyikük Jack Chapman (Toby Kebbel) magányosan bolyong, egy másikat Packard vezeti, aki a fejébe veszi, hogy leszámol Konggal, míg a harmadik (Conraddal az élen) simán csak szeretne kijutni innen élve. Utóbbiak találkoznak Hank Marlow-val (John C. Reilly), aki 30 éve él itt, miután egy japán pilótával vívott légi harcban – nyitójelenet – mindketten lezuhantak. Marlow elmondja nekik, hogy a biztonságuk egyetlen záloga Kong, mert egyedül ő képes visszatartani a földalatti járatokban élő koponyarágókat. Nincs mit tenni, el kell érni Packard egységét és rá kell venni őt, hogy hagyja életben Kongot, mert csak így menekülhetnek meg. A szigetet nem csak Kong és a koponyarágók lakják, hanem rajtuk még egy csomó más lény is, melyek közös jellemzője, hogy az ember gyakorlatilag esélytelen velük szemben. Mindamellett, hogy a filmet kezdettől fogva nagy várakozás előzte meg, a közösségi oldalakon szép számmal jelentek meg a negatív előjelű reakciók is: hány bőrt lehet lehúzni még erről…blablabla…
Hollywoodban már semmi újat nem tudnak kitalálni…blablabla. Nos, a helyzet az, hogy mindenkinek igaza van. A filmet a vietnami háborús és a rejtélyes sziget témájú filmek kötelező elemeiből gyúrták össze, ezt viszont kifejezetten ügyesen és szórakoztató módon tették. Természetesen a korábbi Kong-filmek is visszaköszönnek, de ez inkább egyfajta tisztelgés, mintsem „majmolás”.
Nagy kedvenceim a vietnami háborús témájú filmek és attól függetlenül, hogy ez a film elsősorban nem erről szól, hangulatában sikerült teljesen visszahozni a korszakot, a díszletek, a jelmezek, a zene, a színek (jelképek) és a karakterek segítségével. Mintha magát Charlie Sheent, Tom Berengert és Willem Dafoe-t dobnák le a szigeten Robert Duvall vezetésével, de még Robin Williams és Mel Gibson is velük tartana (a humor feledteti velük, hogy egymás után falják fel őket, így akár a Trópusi vihart is felhozhattam volna). A Huey helikopterek, az M16 gépkarabély és a Ray Ban napszemüveg kötelező kellékek. A napszemüveg egyébként tökéletesen alkalmas arra, hogy mindenféle baljós dolgok tükröződjenek benne (kacsintós szmájli). Samuel L. Jackson a bosszúszomjas vezető szerepére ideális választás, embereit elvesztve szinte az őrületbe hajszolja magát, hogy végezzen az óriásmajommal. A felfedező csapat találkozása a lelőtt pilótával és menekülése a szigetről a klasszikus kalandfilmeket követi, azok közül is leginkább azokat, melyekben a szereplőket valós és kitalált lények próbálják elfogyasztani (felfedezni indulnak, ám nem sokkal később már beérik azzal, ha simán túlélik ezt az egészet). John C. Reilly annak ellenére viszi el a hátán az egészet, hogy Kongé sokkalta nagyobb. És ha már Kong. A címadó szereplő és szigetlakó társai talán elképesztően élethűre sikerültek. Kong ugyanakkor csak asszisztál, a fő hangsúly az emberi mohóságon, kapzsiságon van. A film annyira leköti az embert, hogy észre sem veszi, hányféle és mekkora méretű csúcsragadozó van egy ilyen kis szigeten, ellentmondva ezzel az evolúció minden törvényének (bocs, biosztagozatos voltam), vagy ott van pl. Kong hirtelen (félig-meddig indokolatlan) pálfordulása is a csapat egyes tagjait illetően.
Végezetül üzenem azoknak, akik attól félnek, hogy már megint csak egy sokadik Kong-filmet kapnak, hogy ennél azért jóval többről van szó, és azt se felejtsük el megemlíteni, hogy mindezt a tök más műfajú – egyben nagyszerű – A nyár királyai rendezőjétől.
