Lovesick 1-2. évad – kritika


Lovesick, készítő: Tom Edge, szereplők: Johnny Flynn, Antonia Thomas, Daniel Ings, angol vígjátéksorozat, 25 perc, 2 évad, 2014-

Beléd betegedtem

Romantikus komédiákból évente kapunk pár tucattal, viszont kevés az ami képes túllépni az unalomig ismételt fordulatokon, a sablonkaraktereken és az ezerszer látott történeten. Az örökkévalóság óta ismert receptet azért néha sikerül még megtoldani egy kis plusszal, aztán ki tudja, a végén még egész különleges alkotások is születhetnek belőle, sőt akár maradandó élmények is. Valami ilyesmivel próbálkozott meg 2014-ben a Scrotal Recall című brit sorozat is, ami a Channel 4 csatornán futott igazán kreatív (?) címen, egészen az első évados kaszáig. A kérészéletű sorozatban azonban megláttak valamit a Netflixnél és átvették a stafétát, hogy immár új címen (Lovesick) de minden mást megőrizve folytathassák a sztorit. Na de mi is a sztori?

Adott számunkra Dylan (Johnny Flynn), a romantikus, ámbár kissé félszeg harmincas srác, aki amellett, hogy jó pár sikertelen kapcsolaton és kalandon túl van, nem csak megrekedt életével, de még a frissen diagnosztizált klamídiájával is el kell számolnia. Félő ugyanis, hogy Dylan nem csak saját magával hordozza kellemetlen szuvenírként a nemi betegséget, de valamelyik korábbi partnerének is átadhatta. Dylannek tehát jópolgári kötelessége listába szedni, majd felkeresni minden korábbi partnerét, hogy értesítse őket állapotáról. Ez pedig nem csak keserédes emlékeket ébreszt Dylanben, de arra is lehetőséget ad neki, hogy elszámoljon addigi szerelmi életével.

Természetesen mit sem ér a romkom, ha főhősünk mellett nincsenek szerethető barátok. Dylan két legjobb barátja Evie (Antonia Thomas, a zseniális Misfits Alishája) és Luke (Daniel Ings) végigkísérik a barátjuk útját, viszont az, hogy mikor milyen formában, mindig változik, és itt kezd el érdekessé válni a Lovesick. A sorozat nem a klasszikus történetmesélés híve, inkább megkavarja egy kicsit a nézőt azzal, hogy felváltva látjuk a karaktereket több idősíkon. Minden alkalommal megkapjuk szereplőink jelenét, illetve a listán éppen következő exbarátnőre/alkalmi partnerre vonatkozó flashbacket, amin keresztül megismerjük az adott hölgy és Dylan közti kapcsolatot, meg úgy általában a szereplőinket, és ez az amivel a Lovesick tarol.

Ugyanis a visszaemlékezések nem szimpla nosztalgiázgatások. A sorozat úgy építi fel a történetét részről részre, ahogy arra sok más műsor nem képes. A flashbackek hol három, hol öt, hol csak fél évvel a sorozat jelene előtt játszódnak, így nem csak a karakterek kapcsolatainak változása szembetűnőbb, de egy kirakós egyre több darabját rakhatjuk helyre minden megtekintett résszel.Milyen bukkanók voltak Dylan és Luke barátságában? Mitől annyira bonyolult az Evie és Dylan közti kapcsolat? Amennyire egyszerű kérdéseket dob fel a sorozat, annyira élvezetesen válaszolja meg őket. Minden részben kapunk egy kisebb nagyobb csavart, egy kis titokzatosságot, egy-egy új szereplőt akiben találunk valamit magunkból vagy egy ismerősünkből.

A szereplők mind könnyedén a szívünkhöz nőnek, a sorsukért velük együtt izgulunk. Alánevetéses viccelődés nincs, de poénok és kellemes megmosolygások azért bőven akadnak, a legtöbbjük pedig be is talál. Technikailag ugyan nem feltétlenül kiemelkedő a sorozat, de vannak kreatív ötletek benne mind a kamerakezelés, mind a vágás szempontjából. A legnagyobb hátránya talán az, hogy túlságosan is rövid. Az első évad mindössze hat huszonöt perces rész, a második nyolc. Darálásra tökéletesen alkalmas, a kis adagok kevésbé működnének heti rendszerességgel, valószínűleg ez a Netflixnek is feltűnt, náluk pedig ez nem jelent problémát a részek egyszerre történő megjelenése miatt. A második évad még viszonylag friss egyébként, szóval egyelőre a harmadik távolabb, de a berendelés már megtörtént, így csak idő kérdése, hogy mikor követhetjük tovább Dylanék szövevényes történetét.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Dwayne "The Rock" Johnson lesz az év apukája
Következő cikk Évente 15 régi magyar filmet restaurál a Filmarchívum