Transformers: Az utolsó lovag


Transformers: Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight), rendező: Michael Bay, szereplők: Mark Wahlberg, Sir Anthony Hopkins, Stanley Tucci, Josh Duhamel, amerikai sci-fi akciófilm, 151 perc, 2017. (12)

Lóvá tett lovagok

Michael Bay ötödik alkalommal kápráztatja el a nagyérdeműt és senki ne lepődjön meg, ezúttal is a látványon van a hangsúly. Még több szereplő, még több helyszín, még több robbanás, még több IMAX. A múltban az emberek és a transzformerek számtalanszor kiálltak egymás mellett, de amióta Cybertron lakhatatlan, ez a barátság nagyon ingatag. Csak az egyik faj élheti túl, mi pedig vagyunk annyira önzőek, hogy magunknak szurkoljunk. Ha kihalunk, ki fog mozizni?

Az utolsó lovag az emberek és a transzformerek viszonyát hívatott új megvilágításba helyezni, ehhez egy régi klisét használ, a titok a múltban rejlik. Artúr király és a kerekasztal lovagjai a varázsló Merlinnel az élen ugyanúgy igénybe vették a külső segítséget, mint ahogyan azt a szövetségesek is tették a nácik legyőzéséhez.  Az emberek és a transzformerek régóta tesznek egymásnak oda-vissza szívességeket, ám amíg a mi szülőbolygónk többé-kevésbé élhető maradt, addig az övéké nem. Nos, mint a legtöbbször, amikor két idegen civilizáció egymásnak feszül, ezúttal is ebből származik a konfliktus.
Anélkül, hogy bármit is elárulnék, az emberiség jövője Cade Yeager (Mark Wahlberg) kezében van, aki újfent akarata ellenére kerül az események középpontjába. Optimus és Megatron távollétében mind az autobotok, mint az álcák menekülni és bujkálni kényszerülnek, a döntéshozók ugyanis ellenségnek kiáltották ki őket. Létre is hoznak egy speciális alakulatot, melynek az a feladata, hogy levadássza őket. Yeager régi kedvenceivel azon fáradozik, hogy ez ne maradjon így, miközben a „váratlanul” bekövetkező világvége új barátokat sodor az útjába. Az árva Izabella (Isabela Moner) még csak 14 éves, de zsenge kora ellenére és ahhoz képest, hogy lány, bármit meg tud szerelni. Az oxfordi professzor, Vivian Wembley (Laura Haddock) nem hisz a varázslatokban és a mendemondákban, de ezúttal félre kell tennie az előítéleteit. Az emberek és transzformerek közös múltját kutató, különc brit arisztokrata, Sir Edmund Burton (Sir Anthony Hopkins) számos meglepetéssel szolgál hőseink és a nézők számára. Természetesen itt van velünk Űrdongó és Lennox ezredes is, valamint az eseményeket Kubából (az egyetlen hely, ahol nem üldözik a transzformereket) szemmel tartó Simmons is. Biztos sokan hiányolták, ezért Yeager asszisztenseként feltűnik egy afro-amerikai is, Jimmy (Jerrod Carmichael) gyakorlatilag hisztérikusan végigüvölti a teljes játékidőt. (Az előző részben Joshuát alakító Stanley Tucci Merlinként tér vissza.)
Michael Bay egy zseni. Elsőként ismerte fel ugyanis, hogy az emberek szórakozni járnak moziba. Ő az egyetlen rendező, aki úgy képes megtartani nézőit, hogy filmjeiben kizárólag a látványt fejleszti tovább és olyan dolgokkal, mint az A-ból B-be tartó cselekmény, az épkézláb dialógusok, a többdimenziós karakterek és hasonlók, vagyis egy jól megírt forgatókönyv, egyáltalán nem foglalkozik. Ha most leírom, hogy a Transformers ötödik része nem jó, akkor rengeteg kényelmetlen kérdést kell feltennem magamnak (különben felteszik mások), melyek legtöbbje az épelméjűségemet boncolgatja. Minek nézem meg újra és újra a folytatást, mégis mit várok az előző négy után? Megmarad továbbá a kérdés, hogy ez a zseni a gyermeki kíváncsiságra vagy az önsanyargatásra való hajlamra bazíroz inkább? A sztereotípiákban az a jó, hogy készen megkapjuk azt, amit a világról egyébként is gondoltunk, így nem zökkentenek ki minket a komfortzónánkból a film nézése közben. Az amerikaiak tökösek, az angolok furcsán beszélnek és már kora délután teát öntenek a viszkibe, a katonák parancs nélkül még hugyozni se képesek és még hosszasan sorolhatnám. Ha kettő vagy több szereplőt helyezel el egy térben, akkor azoknak egy idő után beszélgetésbe kell elegyedniük és bizony ezen beszélgetések döntő többsége még mindig inkább kínos, mintsem vicces. Az emberek és a transzformerek alá adott történet nem túl bonyolult, tulajdonképpen saját magát teszi azzá esetlenségével és következetlenségével. Michael Bay minden tud, amit az IMAX-ről csak tudni lehet. Elsőként kapja meg a legújabb technológiát, teszteli, fejleszti, javaslatokat tesz, hogy merre tovább. Ennek megfelelően minden a látványnak van alárendelve, szinte kierőszakolja a cselekményből, hogy minden tett és szó egy újabb robbanáshoz, ütközéshez vezessen. 151 perces tesztüzemmód. Ötödször. Pont.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Trónok harca VII. évad itt a tél
Következő cikk Amerikai istenek 1. évad - kritika