Top 10 film, amiben tombol a HŐSÉG


hotlist

Idén nyáron sem maradunk hőségriadó nélkül, így összegyűjtöttük nektek a filmtörténelem legemlékezetesebb izzadásait, forró képsorait – na nem úgy – és a nyári melegtől perzselő perceit. Igyekeztünk olyan filmeket összeválogatni, amelyekben nem egy-egy jelenetben tűnik fel a forróság, hanem az egész film közhangulatát meghatározza és tartósan állandó a forróság – akárcsak nálunk.

1.Star Wars

Neve ellenére nem a Hoth bolygón tombol a legnagyobb hőség ebben a kitalált univerzumban. Sőt, egy fagyott bolygóról beszélünk, hanem a sivatagi légkör jellemezte Tatooine-on, ahol egyből két Nap is biztosítja a globális felmelegedés mindenféle és fajta változatát. Na meg a sivatagi lét szépségeit, ahol megtanulhatunk a párologtatók nyelvén is beszélni és vitatkozhatunk az őshonos buckalakókkal.

2. Kánikulai délután (Dog Day Afternoon, 1975)

Ez a torokszorítóan izgalmas bankrablás elég rosszul sül el, ráadásul Al Pacino remek alakítást nyújt benne és a szándékot is szimpatikusnak mutatják a bankrablók oldaláról. A bankrablás túszejtő akcióvá válik, ahol a rendőrökön kívül a média is megjelenik és az amatőr bankrabló, Sonny személyes sorttörténetét kénytelen megélnie a zsaruk előtt, ráadásul mindezt 1972 legmelegebb augusztusi napján. A homoszexualitásra is történik nem kevés utalás, ami a 70-es években bátor mozis megnyilvánulásnak számított. Igaz történet alapján.

2003. Riddick – A sötátség krónikája (The Chronicles of Riddick, 2004)

A Pitch Black – 22 évente sötétség folytatásában Vin Diesel badassebb, mint valaha. Akarata ellenére kell megküzdenie a Halálkufárokkal és annak vezetőjével egy olyan börtönbolygón, a Crematorián, ahol a felkelő nap sugarai perzselően égetnek – szó szerint – , ugyanis nappal 372, míg éjszaka -182 fok van, így meg kell válogatni, hogy az ember (fúria) mikor merészkedik ki a nyílt terepre.

R6hegp4. Arábiai Lawrence (Lawrence of Arabia, 1962)

Thomas Edward Lawrence, aki neves antropológus, régész, író és kalandor volt, életéről kiváló film készült Peter O’Toole megszemélyesítésében, aki Lawrence első világháború alatti megbízatását adja elő, amit a Török Birodalom területén kap. Emiatt magának a filmnek a témája és a klíma is elég szélsőséges, ugyanis egy politikailag megkérdőjelezhető küldetésben találja magát a sivatag kellős közepén. Csodás és lírai életrajzi film, nem hiába vált kultikussá.

source5. A jó a rossz és a csúf (The Good, the Bad and the Ugly, 1966)

Igazából bármelyik westernfilmet be tudnánk ide sorolni az egyedi klíma miatt, azonban talán itt izzadnak a legjobban a főhősök…olyannyira, hogy van, aki is kiszárad. Sergio Leone a Volt egyszer egy Vadnyugat mellett másik nagy kultikus westernjét alkotta meg Ennio Morricone zenéjével és az akkor legkarizmatikusabb westernhősének kikiáltott Clint Eastwooddal. Mellette még Eli Wallach és Lee van Cleef remekelt.

tumblr mdug28DPXz1qg39ewo1 5006. Sivatagi Show (Animals Are Beautiful People, 1974)

Jamie Uys egyedi és ironikus látásmódjával ismertette meg velünk az afrikai életet, ugyanis az állatvilág mókás kalandjai után nálunk az Istenek a fejükre estek (1980) című filmjével vált népszerűvé, ahol a bennszülöttek mindennapjait láthatjuk nem egészen megszokott módon. Szórakoztató narráció és egy kifordított természetfilm, ami megszépíti a tikkasztó táj mindennapjait és olyan érdekességeket mutat be, mint például az erjedt gyümölcsöktől lerészegedett állatok.

GoodnaturedWhirlwindKid

 

7. Üvegtigris (2007)

A film a rög magyar valóság szatirikus történetét mutatja be egy büfékocsi köré koncentrálva, ahol mindig történik valami abszurd és szórakoztató dolog. Lali, Sanyi, Róka, Csoki, Gaben és Cingár csak próbálnak túlélni a nagy nyári forróságban, ahol még a két bubis víz is drágább, mint az egy bubis, mert abból ki kell vonni a maradék egy bubit.

18. Szeszélyes nyár (Rozmarné létó, 1968)

Jirí Menzel, a csehszlovák új hullám egyik legmeghatározóbb alakja kellemesen kelet-európai alkotásokat tett le az asztalra a kor szellemiségét kifigurázva. A Szeszélyes nyár is három barátról szól, egy fürdőmesterről, egy papról és egy őrnagyról, kiknek hevenyészett életét felkavarja a faluba érkező mutatványosok szertelensége, és az ott fellépő lány szépsége. Mókás és keserédes szocialista kritika és langymeleg kocsmafilozofálgatás legtöbbször a nagy büdös semmiről.

tumblr lgh8mt8lYY1qc42blo1 5009. A nagy Gatsby (The Great Gatsby, 1974)

Bár F. Scott Fitzgerald regényét 2013-ban Leonardo Dicaprioval újragondolták, mégis az 1974-es verzió sokkal jobban visszaadja a kor hangulatát Robert Redforddal, Mia Farrow-al és a tikkasztó nyári napokkal Long Island egyik fényűző palotájában. Gyöngyöznek a homlokok és libbennek a selyemzsebkendők, hisz a meleget is csak urak és úrnők módjára lehet elviselni, mindegy milyen alattomos szándékok állnak a történet hátterében. A film sajnos nem kapott valami nagy kritikai sikert, így sajnos minden szempontból leégett.

giphy10. Távol Afrikától (Out of Africa, 1985)

Sidney Pollack nagy sikerű romantikus története egy grandiózus szerelmi drámát hivatott ábrázolni, ahol az előkelő Karen (Meryl Streep) férjhez megy unokatestvéréhez, akivel a férfi kenyai ültetvényéhez költöznek. A sorozatos sorstragédia és az afrikai klíma megnehezíti az eddig fenséges körülmények között élők életét, ráadásul egy nem várt szerelmi szál is betoppan – ismét – Robert Redford személyében…hogy mennyi filmet izzadt végig a nőkért ez a Robert. Csodás színészi játékok és egy cseppet sem nyálas, inkább érett szerelmi történet.

tumblr nlmlz3penV1sllmm1o1 400

+1 Totál szívás (Breaking Bad, 2008-2013)

Csak hogy a sorozatok se maradjanak ki, muszáj beletennünk a XXI. század egyik legmeghatározóbb kultikus szériáját, ami az elejétől a végéig egy csodásan megkomponált, látványos jellemfejlődés, ahol a kémiatanár Új-Mexikó forró sivatagában kezd el metamfetamint kotyvasztani egykori diákjával egy lakókocsiban. Nem csak az alapötlet, de a látvány is abszurd, mégis az egyik legzseniálisabb sorozat mind a mai napig.

tumblr mt7ac1rt1r1qltc1qo1 500

 

Bár a Terminátor 2 – Az ítélet napjában ez egy nukleáris bomba, nem a Nap sugarai, mégis vigyázzatok magatokra, nehogy így járjatok, ha kinéztek az ablakon!

6b6d7e420e1f2e8b58deac8357fd1000

Ha van még hasonló film vagy sorozat, ami nektek is eszetekbe jut ebben a témában, ne habozzatok megosztani velünk kommentben!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Megkezdődtek az Avatar folytatásainak munkálatai
Következő cikk David Fincher új sorozattal tér vissza ősszel