A ki***tt világ vége (The End of the F***ing World) 1. évad – kritika


The End of the F***ing World, készítő: Jonathan Entwistle, szereplők: Jessica Barden, Alex Lawther, Steve Oram, brit dráma és vígjátéksorozat, 25 perc, 2017. 

James azt hiszi magáról hogy pszichopata, Alyssa meg egy különc lány a suliból. Gyorsan össze is jönnek, hogy otthonról megszökve ők legyenek napjaink tini Bonnie és Clyde párosa. A háttérben indie zene szól, az epizódok rövidek, a Submarine film feszült romantikája itt is nagy pelyhekben hull a képernyőre, hogy a két fiatal tökösen megoldja az életét, hiszen mikor is köszöntene be a világvége, ha nem a kib***ott kamaszkorban.

Nemrég ment le a Netflixen ez a 25 perces részekből álló sorozat, amiben ennek a két kamasznak a története vicces, végtelenül kedves, romantikus, stílusos, komoly, ötletes és könnyed, de úgy, hogy közben nagyon éles az a kés, amit néha megforgat a néző szívében. Charles Forsman képregénye alapján készült és hozza is ennek a zsánernek a szokásos vizuális megoldásait, amikor például hirtelen képváltással mutatnak be elképzelt jeleneteket. Klasszikus brit indie stílusú, amiben a szó legjobb értelmében furák a szereplők, mint a Kívülállók fiataljai, de ami többször beugrik a filmről az egyértelműen a Submarine, amiben pont ennyire szerethető és mégis különc főszereplők romantikus és nagyon emberi balladájába csöppentünk. Humorban és vizualitásában néha Wes Anderson Holdfény királysága ugrik be. Igen, pontosan ilyen tiniket kell most is elképzelni, akiknek minden határozott mozdulatát és bizonytalan érzelmét szinte a kezünkben ringatjuk. A díszlet, a színek, a képek, ahogy a fiú ruhái egyre élénkebbek minél szerelmesebb és ezek a részletekre való odafigyelések teszik igazán szerethetővé a The End of the F***ing Worldöt. Na meg a sztori.

James klasszikus fura gyerek, aki mindig feketében jár, nem sokat szól, soha nem mosolyog, az apját pofán vágná, mert idegesíti és amúgy szabadidejében olyan, mint a gyerek Dexter: imád állatokat ölni. El is határozza minden rosszindulat nélkül, hogy most már ideje lenne megölni egy embert is. James egyszóval nehezen illeszkedik be, Alyssa viszont az az új lány a suliban, akinek kifejezetten bejönnek a nehezen beilleszkedő típusok, így elég határozott mozdulatokkal ráhajt a srácra. James hagyja magát, hiszen Alyssa kitűnő lenne első áldozatnak, úgyis most akar szintet lépni a gyilkolásban, szóval ő vadászkéssel érkezik a randira, majdnem meg is öli a lányt, amikor inkább elkezd beleszeretni. Tökéletes pár tehát, hiszen mindketten lázadnak, utálják a világot, a magatartásuk hagy kívánni valót maga után, főleg Alyssa káromkodó természete, szóval meg is szöknek együtt otthonról. Indulhat a road-trip, aminek a célja az, hogy a lány régen látott apjánál kössenek ki. Ezek a mai fiatalok, még hogy nincsenek céljaik. Hogy ne lenne, James gyilkolni akar, Alyssa meg belerúgni egyet a világba. Aztán persze a két főszereplő megkedveli egymást, össze hozzák őket a kalandok, betörések, balesetek miközben minden jelenet fekete humorba, édes romantikába és kamaszos ártatlanságba van csomagolva.

Lehet, hogy éretlenek, de határozott képük van a világról, a gondolataikat meg egy személyben megosztják a nézővel, röviden, velősen, de abszolút kendőzetlenül, amitől az eggyel felettük lévő generáció is simán zavarba jön, mert talán mi magunk sem vagyunk ennyire őszinték. Néha elsuhan egy két fantázia, visszaemlékezés vagy belső monológ, ami csak még jobban megszeretteti velünk ezt a két fiatalt. Szerencsére feleslegesen semmivel nem foglalkoznak, nincsen például bemutatva a suli hierarchiája és pont ezért tud baromi pörgős lenni és élvezetes.

Alex Lawther egy Fekete tükör részből lehet ismerős és Jessica Bardennel rettenetesen elbűvölőek, pláne, hogy 17 éveseket alakítanak, miközben már bőven a húszas éveiket tapossák. Azt is megengednénk nekik, hogy minket használjanak ki, vagy öljenek meg, és egy kicsit meg is teszik ezt a történetükkel, mert mire vége lesz a nyolcadik kis résznek, tényleg úgy érezzük meghatódva a TV előtt, hogy igen, minden életszakaszban eljön az a kibaszott világvége.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A legsötétebb óra - kritika
Következő cikk Gengszterzsaruk - kritika