Íme a Solo: Egy Star Wars-történet teljes előzetese


solo a star wars story 2018 poster 0o

FRISSÍTÉS: Befutott a szinkronizált előzetes is.

Magunkhoz sem tértünk (ki az örömtől, ki a csalódottságtól) Az utolsó Jedikből a Disney máris emlékezetet minket a következő Star Wars antológia-film, a Han Solo fiatalkori történetére fókuszáló spin-off májusi premierjére. Vagyis itt a várva várt előzetese a szimplán csak Solo című űrkalandnak.

Az utóbbi hónapokban megjelent hírek a Solo: Egy Star Wars-történetről jogos aggodalmakat vetett fel a filmet várók körében. Miután az eredeti rendezőpárosát, Phil Lordot és Chris Millert a forgatás kellős közepén kirúgták, a helyükre a mostanság tisztes iparosként tevékenykedő Ron Howard érkezett, aki állítólag a film majdnem 80%-át teljesen újraforgatta. Ez persze nem feltétlenül jelent rosszat, a Zsivány Egyesnél is az újraforgatások jót tettek. A pletykák szerint a csibész űrcsempészt alakító Alden Ehrenreich sem váltotta be a stúdió reményeit, aki mellé kénytelenek voltak egy tanárt alkalmazni annak érdekében, hogy alakítása elfogadhatóvá váljon. Ha mindez nem lenne elég, egy ismeretlen forrás szerint maga a Disney is lemondott a Solo-filmről, amit azért erősen kétlünk, hiszen a Star Wars a kultstátusza miatt majdnem lehetetlen, hogy elhasaljon a mozipénztáraknál.

Mindenesetre a tengerentúlon május 28-án kiderül, hogy Han Solónak sikerül e kivágnia magát ebből a slamasztikából vagy ezúttal belebukik Emilia Clarke, Woody Harrelson és Donald Glover társaságában.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Super Bowl legjobb reklámjai hírességekkel
Következő cikk Kobe Bryant mellé ültették Enyedi Ildikót az Oscar osztályképen