Meghiúsulhat a Disney-Fox egyesülés egy új licitnek köszönhetően


borito 18

A Cable Giant Comcast – az NBC Universal tulajdonosa – megerősítette, hogy egy utolsó “mindent vagy semmit” ajánlattétellel megpróbálja megtörni a Disney 21th Century Fox részvényeinek felvásárlásáról szóló megállapodását.

Még tavaly decemberben született meg az évszázad médiaüzletének titulált deal, mely szerint a Disney 52,4 milliárd dollárért felvásárolta a Fox részvényeinek többségét (itt írtunk róla mit kaparint meg a Disney). Bár egy ilyen kaliberű fúzió lezárása évekig is eltarthat (a pontos jogi akadályokról és az üzlet lezárásának feltételeiről itt írtunk), a két érintett fél azzal, hogy hivatalosan is bejelentette a szándékát biztosan nem rajtuk fog múlni a dolog.

kep 8

Nem a Disney volt az egyetlen óriásvállalat, aki megakart kaparintani egy darabot a Foxból, párhuzamosan a House of Eouse illetve a Comcast is tárgyalásokat folytatott a céggel. Kettejük közül a Comcast volt még esélyes, aki az Egyesült Államok egyik legnagyobb kábeltársasága, és aki önmagában is teljes körű óriás médiabirodalmat épített ki, amikor 2011-ben felvásárolta az NBC Universalt, vagyis pontosan egy lapon emlegethető a Disney-vel.

Azt már tudjuk, hogy a Comcast végül vesztesként távozhatott a licitháborúból. Az utóbbi hónapokban aztán felmerült a pletyka, miszerint a médiabirodalom nem fogja annyiban hagyni a Fox döntését, amit most a Deadline hivatalosan is megerősített.

A nagyvállalatok világában eddig példátlan adásvételt a Comcast úgy tervezi meghiúsítani, hogy közel 8 milliárd dollárral kontráz rá a Disney 52,4 milliárdos ajánlatára. Vagyis a vállalat teljes készpénzes tőkéjét, összesen 60 milliárd körüli összeget ajánl a Foxnak, a Disney részvényekből összeálló vételi árával szemben. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a Fox automatán elfogadja a nagyobb ajánlattételt és végül náluk landol többek között az X-men és a Fantasztikus Négyes jogai is, ahogy az is valószínűsíthető, hogy a stúdió semmiféle nagyobb összeg láttán nem változtatja meg a döntését, hiszen a Disney-vel már megállapodtak.

comcast

A Moody’s Investor Service elemzői is óvatosságra intik a Comcastet, ugyanis ha az európai fizetős tévéhálózatot, a Sky-t is szeretnék megvenni, amire már tettek egy 31 milliárd dolláros ajánlatot, illetve továbbra is ragaszkodnak a Foxhoz, akkor a cég teljes adóssága elérheti a 164 milliárd dolláros összeget, ami veszélybe sodorhatja a hitelminősítésüket. És akkor még a készpénzes ajánlatok jelentős költségeiről nem is beszéltünk (mivel a részvényeik 2018-ban 16%-ot zuhantak, így a Disneyhez hasonló ajánlatot nem tehettek), ami miatt a Fox vezetője, Rupert Murdoch már korábban is elállt.

Ahogy azt sem vehetjük készpénznek, hogy a Comcast kezében jobb helyre kerülnének a Fox részlegei. Ti örülnétek neki, ha a Disney újabb bekebelezését megfékezné a Comcast?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk John Malkovich lesz Poirot Az ABC-gyilkosságok tévésorozatában
Következő cikk Terror 1. évad - kritika