Megvan mikortól és mennyiből forgatják a Joaquin Phoenix-féle Joker eredetfilmet


joaquin

Új részletek derültek ki a Joker eredetfilmről, amiben a címszereplőt Joaquin Phoenix fogja játszani.

A filmről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a 80-as években fog játszódni, és az alvilági bohóc korai napjaira fog összpontosítani, aki bukott humoristaként próbál talpon maradni. Ahogy már az is biztos, hogy a DC-univerzumtól elkülönülő alkotást Martin Scorsese, mint (Tégla, A Wall Street Farkasa) producer,  Todd Phillips, a Másnaposok rendezője, pedig direktorként irányítja majd.

Sokáig úgy tűnt, hogy az Oscar-díjas Leonardo DiCaprio fogja játszani Jokert, de a szerep végül Phoenixnél landolt.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a szkriptet is jegyző Phillips idén ősszel kezdi meg a forgatási munkálatokat, ami a szuperhős filmek között szerénynek mondható 55 millió dollárra becsült költségkeretből gazdálkodhat. De ha valamit már megtanulhatott a Warner a korábbi képregényadaptációkból, az az, hogy hiába a hatalmas büdzsé, attól még nem feltétlenül lesz sikeres a filmjük, mint például Az Igazság Ligája, ami a magas költségvetése ellenére (ami az elrendelt újraforgatásokkal csak tovább nőtt) kiábrándító 657 millió dollárt tudott csak összeszedni.

joker 1

A Joker eredetfilmjén éppen ezért sok múlik, ugyanis a stúdió ezzel vezetné be a jelentések szerint DC Dark vagy DC Black névre keresztelt mellékágukat, ami az eddig építgetett DCEU-tól teljesen elkülönülve, önálló történetekre koncentrálna. Az mindenesetre már jó jel, hogy Phoenix, aki visszadobta Lex Luthor karakterét a Batman Superman ellen című filmben, illetve a Doctor Strange szerepét sem vállalta, ezúttal látott fantáziát a legendás gonosztevő megformálásában.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Bajusszal tér vissza Hopper - az első fotók a Stranger Things 3. évadából
Következő cikk Túl szexi lány - kritika