Első hivatalos jelenetfotók a A sebezhetetlen és a Széttörve folytatásából


glass2

Végre hivatalos jelenetfotókon keresztül is bepillanthatunk M. Night Shyamalan Glass című filmjébe. A fordulatok nagymestere a 2016-os alkotásának zárásával alaposan meglepte a közönséget, ugyanis kiderült, hogy a Széttörve a 2001-es A sebezhetetlen folytatása. A Glass lesz a trilógia csúcspontja, melyben visszatér Samuel L. Jackson, mint Mr. Üveg, és Bruce Willis, vagyis David Dunn.

A film első hivatalos fotói bár a főszereplőkre koncentrál, sok új információval is szolgálnak, ugyanis szemrevételezhetjük a Sarah Paulson alakította pszichiátert, “aki olyan emberekkel foglalkozik, akik képregényhősöknek hiszik magukat”. A rendező szerint ez a modern megfelelője lesz a ” Jézus vagyok” beteges érzésének.

kep2 14

A legérdekesebb kép mégis az, amelyiken az Anya Taylor-Joy alakította Casey újra találkozik a James McAvoy játszotta Kevin Wendell Crumbdallel. Ugye a lányt Crumbdal 24. személyiségének, A Szörnynek tartogatták áldozatnak, éppen ezért hátborzongató látni, ahogy az “Istenként” előtte ülő bántalmazóját konkrétan csodálja a jelenetben. Lehetséges, hogy Casey-nél Stockholm-szindróma alakult ki?

kev

Shyamalan azt is elárulta, hogy Charlayne Woodard, aki Elijah Price édesanyját játszotta, illetve Spencer Treat Clark, aki David fiát alakította A sebezhetetlenben nemcsak visszatérnek a Glassban, de fontos szerepük is lesz a történetet illetően.

glass

A tengerentúli mozikban 2019. január 18-án bemutatkozó Glass első hivatalos előzetesét a július 19-én megrendezésre kerülő San Diegó-i Comic-Conon fedik majd fel, amíg erre vártok nézzétek meg az Entertainment Weekly által közölt első hivatalos képeket a filmből.

bruce

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Will Smith a Lánchíd tetején táncolt
Következő cikk Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció - kritika