Meg – Az őscápa – kritika


Meg – Az őscápa (The Meg) rendező: Jon Turteltaub, szereplők: Jason Statham, Bingbing Li, Rainn Wilson, Cliff Curtis, Ruby Rose, Winston Chao, amerikai thriller, sci-fi, vígjáték, 2018 (12)

MEGszoksz vagy MEGszöksz!

Nincs új a nap alatt a cápás, kiváltképp az óriáscápás történetek között sem, ugyanis aki aktívan követi a The Asylum stúdió vagy a SyFy agymenéseit, már úgy van vele, mindent látott, amit egy ilyen témából ki lehet hozni (homokcápa, szellemcápa, sokfejű cápa), mégis az idei versenyző egy meghökkentő és sosem használt eszközzel akar új utat nyitni ennek az egyébként minden körülmények közt abszurd témának: a minőséggel.

1975-ben Spielberg sem gondolta volna, hogy elindít egy hullámot és bár nem egyből, de jó pár évvel később egész stúdiók alakulnak azért, hogy a cápás témából mindent kihozzanak, amit élő ember még csak álmodni sem mert. Annak idején minden hasonló filmhez megvolt a remek recept, melyet még Spielberg egy zseniális tanulmányból, Propp: A mese morfológiája című írásából kölcsönözte a sztereotip karaktereket, így ezt csodásan átemelve nem múlhatott el úgy Mega Shark vagy Shark Attack, hogy ne lett volna egy hős figura, aki az életét kockáztatja mindenkiért: egy tudós, akire soha senki nem hallgat, a végén persze kiderül, hogy az egyetlen értelmes ember volt a bandából, a pénzéhes befektető, akinek az érdeke, hogy a cápaveszély ellenére is fürödjenek a turisták és egy nő, akivel időközben kialakul a szerelmi viszony.

Aktuális Megalodon feldolgozásunkban (mert ebből is van már vagy 8, a „legismertebb” a 2002-es Megalodon című film, amit még a tévében is adtak) kb. hasonló felállásról beszélhetünk szereposztás szintjén, így eddig hibátlanul beleillik a Meg a kánonba. A másik egy szokásos trash-cápás film jellemző, mégpedig az ismertebb húzónév, aki ideje korán kiégtt és akivel el lehet adni a filmet. Így történhetett, hogy a Sharknadóban Tara Reid okosnak próbált tűnni, a Mega Shark vs. Giant Octopusban Lorenzo Lamas csillogtatta meg újból színészi tehetségtelenségét, a Sharktopusban pedig Eric Roberts próbált sármosan kemény lenni, mindhiába. A Meg ebből a szempontból viszont egészen más vizeken evez: Jason Statham még korán sem égett ki és előszeretettel mutatkozott más, mostani sorozatok sztárjaival is egy képernyőn (Rainn Wilson – The Office, Cliff Curtis – Fear the Walking Dead..stb).

A történet egyébként rém egyszerű: egy szuper high-teck víz alatti kutatólabor csapata hatalmas vállalkozásba kezdett, ugyanis le akarnak menni a Föld legmélyebb pontjára, oda, ahol élő ember még nem járt annak reményében, hogy új fajokat fedeznek fel. A küldetés, ha úgy vesszük, sikeres volt, ugyanis megtalálták a legalsó rétegben úszkáló őscápát, aki bosszúra szomjazva feltört a felszínre és terrorizálni kezdi a csapatot és később a turistákat is. Jonas Taylor (Statham), aki a legjártasabb a mélytengeri mentőakciók terén, így meg is van a megmentő, aki a film legnagyobb részében eszetlenül ugrál a vízbe, hogy kinyírhassa a 26 méter hosszú, 100 tonnás őslényt, hiszen ami több millió évvel ezelőtt egy meteoritnak nem sikerült, az Jason Stathamnak kisujjból megy.

Összességében egy igazán minőségi darabbal van dolgunk, hiszen a film büdzséje 130 millió dollár körül mozog, míg a trash társaié kb. 1 millió vagy az alatti összegből készül és látszólag igen jó célra ment ez az óriási büdzsé. A dramaturgia természetesen kiszámítható, a karakterek igazán klisések a látvány viszont pazar, a cápa minden apró redője hibátlanul van megkomponálva – egy igazi festmény. Azonban itt ütköztem bele néhány érdekes kérdésbe, ami a film kapcsán felmerült bennem: tudva, hogy egy nyári blockbusterként fog funkcionálni ez a profi marketingkampánnyal megáldott alkotás, sokkal kevesebb humort tartalmazott, mint azt az abszurd témája indokolná. Mégis mit akartak ezzel elérni? Helyette elég drámai lett a hangvétel, olykor családi/szerelmi kalandnak is mondható a langymeleg cselekményszálával, ami valószínűleg betudható a 12-es korhatárkarikának. Humor van, na meg remek utalgatások klasszikus vízi filmekre (A cápa, Némó nyomában), mégis ez az önironikus hangvétel nagyon hiányzott az alkotásból, na meg a turisták hentelése, ami csak a vége felé következett be egy rövidke jelenetben. Elvárások nélkül beülve azonban egy tökéletes, nyári kikapcsolódás kicsit több drámával és kevesebb trash ökörséggel, ami a téma iránt rajongóknak eléggé fog hiányozni.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sötétebb és akciódúsabb lesz a Stranger Things harmadik évada
Következő cikk 9 érdekesség A Keresztapáról