George Clooney lett a legtöbbet kereső férfi színész


borito 44

A Forbes ismét közzétette az év legtöbbet kereső férfi színészeinek top 10-es listáját, melynek élén George Clooney végzett a 239 millió dolláros bevételével.

A Forbes az éves rangsorolása során a színészek bevételeit vizsgálja az elmúlt 12 hónapból, melynél figyelembe veszik a filmek utáni járandóságot illetve a más üzleti forrásból származó bevételeket is.

Ebből kiderül, hogy Clooney 2017. június 1-jétől 2018. június 1-jéig elképesztő, 239 millió dollárral gyarapította a vagyonát. Ironikus módon ennek az összegnek a nagy részét nem a filmes szerepeinek köszönheti, hanem az általa 2013-ban alapított tequilával foglalkozó Casamigos vállalatának, amit tavaly a British liquor 700 millió dollárért vásárolt fel. Ez Clooney számára 233 millió dolláros hasznot jelentett, miután két üzleti partnerével egyenlő arányban osztoztak a vételáron.

A maradék 6 millió dollár származik csak régebbi filmjeinek jogdíjaiból, illetve új filmjeiből. Az üzlethez közel álló források szerint az Oscar-díjas színész élete üzletét hozta tető alá, ugyanis a vállalatot mindössze 600 ezer dollárból alapította két partnerével.

A tequila királya mögött Dwayne “The Rock” Johnson végzett 124 millió dollárral, de a második hellyel sem búsulhat, mivel ez is bőven elég volt ahhoz, hogy a Celebrity 100-as listáján ő legyen “a kamera előtt legtöbbet foglalkoztatott színész” címének birtokosa. Mindemellett a közösségi felületeken is komoly üzleti befolyással bíró Johnson a promóciós szerződéseknek hála 2017-ben képes volt megkétszerezni a vagyonát.

kep 12
kép forrása: forbes

A harmadik helyen a Vasember, vagyis Robert Downey Jr. végzett “szerény” 81 millió dollárral. A színész állítólag még mindig vasököllel tárgyal a filmszerepeinek bérezését illetően, így például a Pókember: Hazatérésben való részvételéért 15 millió dollárt zsebelhetett be.

kep2 8

A világ tíz legtöbbet kereső férfi színésze tavaly június 1-jétől idén június 1-jéig együttesen (az adók ebből még nem lettek levonva) 748,5 millió dollárnyi bevételt termelt ki.

Íme a teljes lista:

10. Chris Evans / 34 millió dollár

9. Salman Khan / 38,5 millió dollár

8. Adam Sandler / 39,5 millió dollár

7. Akshay Kumar / 40,5 millió dollár

6. Will Smith / 42 millió dollár

5. Jackie Chan / 45,5 millió dollár

4. Chris Hemsworth /64,5 millió dollár

3. Robert Downey Jr. / 81 millió dollár

2. Dwayne “The Rock” Johnson / 124 millió dollár

1. George Clooney / 239 millió dollár

(forbes)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 9 kedvenc South Park karakterünk
Következő cikk Hamarosan forog az élőszereplős Pinokkió