Alec Baldwin is csatlakozott a Joker-filmhez


borito 51

Bár a Warner Bros még nem erősítette meg, a Deadline értesülései szerint Alec Baldwin játszhatja majd Thomas Wayne-t, Bruce Wayne édesapját a jövőre érkező Joker-eredetfilmben.

Thomas Wayne elismert orvos és emberbarát Gotham Cityben. Feleségével együtt, a színházat elhagyva gyilkolták meg, az akkor még gyermek Bruce szeme láttára. Gyakorlatilag innen eredeztethetőek igazságosztói törekvései. A gyilkos kiléte eredettörténet függő, mindenesetre a korai képregényekben egy Joe Chill nevű tolvaj volt, míg az első, Tim Burton által rendezett 1989-es Batman film óta a Joker maga az elkövető.

Alec Baldwin 19-szeres Emmy jelölt (ebből 3-at váltott díjra), emellett 2004-ben versenyben volt a legjobb férfi mellékszereplői Oscarért A szerencsforgató című filmben nyújtott alakításáért. Baldwin szereplésével egyre nő a díszes stáb: Joaquin Phoenix a címszereplő, mellette pedig látható lesz Robert De Niro, Frances Conroy, Marc Maron és Zazie Beetz.

kep 14

Todd Phillips rendező, egy a DC-hez méltó, sötétebb tónusú, 80-as évek érzetét keltő filmet tervez. Ahogy már mi is írtuk a film forgatása most szeptemberben kezdődik és 2019. október 4-től lesz látható a mozikban.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Minden idők 10 legjobb filmzenéje
Következő cikk Volt egyszer egy téka előzeteske