Hivatalos! Hamarosan forog a Zombieland 2.!


 

bor 6

Közel tíz évnyi várakozást követően a Zombieland rajongóinak teljesül az álma, ugyanis Ruben Fleischer hivatalosan is megerősítette, hogy a folytatás forgatásait 2019. januárjában megkezdik.

A zombi kaszabolós műfaj szerelmesei évek óta reménykedtek az akciót, a romantikát és az élő holtakat remekül  egyesítő vígjáték, a Zombieland második részének elkészülésében. 2016-ban már felmerült a pletyka, hogy mozgolódás van a Sony projektje körül, de az első pozitív infókat az eredeti filmet is jegyző páros, Rhett Reese és Paul Wernick szolgáltatták még májusban, amikor is a Deadpool 2 kapcsán elárulták jövő év októberében szeretnék bemutatni a Zombieland 2-őt. Az időzítés nem véletlen, hiszen az írópáros karrierjét bebikázó alkotás jövőre ünnepli a 10. évfordulóját, ennél szebb ajándékkal pedig meg sem lephetnék a rajongókat.

Izgatott vagyok. Már elkezdtük a Zombieland munkálatait. Nagyon izgalmas lesz ismét Emmával, ​​Jesse-vel, Woody-val és Abigaillel együtt dolgozni, egy valóra vált álom mindez. Még a korai szakaszában járunk a munkálatoknak, de van egy csodálatos forgatókönyvünk és januárban már meg is kezdjük a forgatást Georgiában.

nyilatkozta egy interjúban Ruben Fleischer, aki természetesen a főszereplők mellett szintén visszatér a direktori székbe. Fleischernek addig is még hátra van a Venom premierje, ami a Sony számára jelenleg a legfontosabb film, így annak sikerén rengeteg múlhat a jövőt tekintve.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az első fotók és forgatási videó Joaquin Phoenix Jokeréről
Következő cikk Woody Allen felesége is hozzászólt az őket övező botrányhoz