Az első lesifotók Jon Favreau Star Wars-tévésorozatából


sw 2

Megérkeztek az első kedvcsináló fotók Jon Favreau élőszereplős Star Wars-tévésorozatához, amiből azt is megtudjuk, hogy a forgatás egy hét múlva indul.

A Lucasfilm kiszélesíti a horizontját és a továbbiakban a televíziós tartalmakra is nagyobb hangsúlyt fektet majd. A stúdió jelentése szerint az elmúlt években nagy mértékben a mozifilmekre koncentráltak (talán túlságosan is, ami miatt a Disney nemrégiben bejelentette, hogy ritkítani fogják a messzi-messzi galaxis történeteinek bemutatóit), a jövőben ezért előtérbe helyezik a televíziózás világát.

A legelső élőszereplős Star Wars-sorozatot a Vasember sztárrendezője jegyezi, Jon Favreau, aki a produceri és írói munkákat is magára vállalta a projektben. Bár a Lucasfilm hivatalosan semmit sem erősített meg a kánon újabb tagjáról, a pletykák szerint a történet teljesen új karaktereket, vagyis Mandalóriaiakat helyez a középpontba 3 évvel A Jedi visszatér történéseit követően, míg a fő helyszínei a Mandalore illetve a Tatooine lesz. A lesifotók alapján ebben nincs miért kételkednünk:

sw 1

sw2

sw3

sw4

sw5

sw6

Favreau szériáján sok múlik, ugyanis a Disney által jövő év végére tervezett streaming csatornájukon debütálna a projekt, ami ha jól sikerül, nagy előnyt jelentene számukra a Netflixszel szemben, akitől nem titkolva előfizetőket szeretnének elszipkázni.

(fotók: makingstarwars)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hamarosan kiválaszthatjuk a sorozat befejezését a Netflixen
Következő cikk Adam Driver az új kedvenc szülőnk