Hugh Jackman 50


borito 21

Bizony nehéz elhinni, de ma 50 éves Hugh Jackman, ez a jóvágású ausztrál fickó, aki még képregényfilmekben is tudott acélos alakítást nyújtani.

Hugh Jackman az egyik legsokoldalúbb előadóművész, színházi- és filmszínész, énekes, táncos, rendező, producer. Mindenhol megállja a helyét, legyen szó szuperhősről vagy egy romantikus karakterről, játszott horrorban, romantikus fantasy vígjátékban, romantikus és történelmi drámában, valamint thrillerben.

Élete:

Hugh Michael Jackman 1968. október 12-én született Sidney-ben az angol származású Chris Jackman és Grace Watson legkisebb gyermekeként. Ősei között skótok és görögök is vannak.

hugh
Hugh Jackman (középen) gyerekként : “Jellemző, hogy csak én felejtettem el a fotózáson csapatpólóban megjelenni.”

8 éves korában a szülei különváltak, anyja visszaköltözött Angliába, így az apja nevelte fel az öt gyereket.

A Knox Grammar School fiúiskolába íratták be (a jó nevű és drága iskolában a 2018-as évre a tandíj életkortól függően 20 és 30 ezer dollár között mozog).

kozep
Hugh Jackman középiskolásként

1985-ben innen indult a pályafutása a My Fair Ladyvel, ezt követően az angliai Uppingham Schoolban tanult.

Kommunikációt tanult, újságíróként végzett Sidney-ben az egyetemen, majd ismét jött a színjátszás.  Elvállalta Gaston szerepét a Disney Szépség és Szörnyetegében. Ebben az időben rengeteg színházi darabban játszott a közönség és a kritikusok legnagyobb örömére.

13 évvel idősebb feleségével, Deborra Lee Furness ausztrál színésznővel, rendezővel, producerrel a Corelli című ausztrál tévésorozat (1995) forgatásán ismerkedtek meg. 1996-ban házasodtak össze, 2 gyermeket adoptáltak.

csalad

1998 után vált ismerté a filmes szakmában, Bryan Singer 2000-ben kérte fel Farkas szerepére az X-Menben. A Deadpool mozit is beleszámítva 10-szer láthattuk őt ebben a szerepben.

2001-ben forgatta a Kate és Leopoldot, amiért a legjobb színésznek járó Golden Globe-díjra jelölték 2002-ben.

friss
Jackman 50 évesen posztolta: “Amikor az emberek azt mondják, hogy nem is nézel ki 50-nek és el is hiszed… aztán meglátod magad alvás közben.”

2013-ban jelölték a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscarra A nyomorultakért (2012). Ugyanebben az évben alakításáért a Golden Globe-ot megkapta és BAFTA-ra is jelölték.

2018-ban a legjobb színésznek járó Golden Globe-díjra jelölték A legnagyobb showmanért.

4-szer jelölték Primetime Emmyre, ebből egyszer meg is kapta, hazájában szinte minden jelölést és díjat megkapott, a szakma körében legalább olyan népszerű, mint a gyerekeknél és a fiataloknál.

Jackman a színházi színpadon is nagyon sikeres. A Sunset Boulevard című musicalért több díjat is bezsebelt. 1999-ben Laurence Olivier színházi díjra jelölték az Oklahoma című musical 1998-as évadjáért, mint legjobb férfi színész.  2004-ben Tony-díjat kapott a The Boy from Oz című musicalért, mint legjobb férfi színész. Alakításáért több színházi díjra is jelölték.

Érdekességek, amiket nem biztos hogy tudtál Jakcmanről:

A People magazin többször is beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé.

Rozsomák megformálásához Clint Eastwood Piszkos Harry-filmjeit hívta segítségül.

A karaktert illetően Tom Hardyban látja méltó utódját.

A szerepet eredetileg Dougray Scott kapta meg, ám a forgatás előtt motorbalesetet szenvedett.

hg2

Jay Leno műsorában egyszer azt nyilatkozta, hogy az egyik kedvenc filmje a Péntek 13 és többek között azért lett színész, hogy eljátszhassa Jasont.

laughA felesége vagy valamelyik családtagja mindig elkísérik a forgatásra.

A Van Helsing (2004) forgatásán véletlenül eltörte egy statiszta kezét. A filmben nyújtott alakításáért esélyesnek tartották Arany Málnára, de végül nem jelölték.

A barátjával, John Palermóval alapították a Seed Productions céget, mely közreműködött a Szex telefonhívásra (2008), az X-Men: Az ellenállás vége (2006) és A legnagyobb showman (2017) elkészítésében.

2012-ben kapott csillagot a Hollywoodi Hírességek Sétányán (a 2.487-iket).

walkSzabadidejében zongorázik, gitározik, golfozik és szörfözik.

A való életben nem dohányzik, a filmjeiben sem szeret rágyújtani.

A sötét lovagban (2008) esélyes volt Harvey Dent/Two-Face szerepére (Aaron Eckhart).

A Hollywoodlandban (2006) majdnem megkapta George Reeves szerepét, de végül Ben Affleck játszhatta el.

A Hófehér és a Vadászban (2012) Chris Hemsworth happolta el elől a vadász szerepét.

Jackman mondta:

A gyerekeimet nem különösebben érdekli a filmes karrierem. A fiam egyáltalán nem beszél róla. Ő csak azt akarja, hogy az apja legyek.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Húzós éjszaka az El Royale-ban - kritika
Következő cikk A néma forradalom - kritika