Lehet, kiderült ki alakítja James Bondot Daniel Craig után


borito

Craig a hányatott sorsú Bond 25-ben még utoljára magára ölti a legendás brit kém szerepét, a rajongókat azonban már most az foglalkoztatja, hogy a jövőben ki veheti át tőle a 007-es szerepét.

A The Sun egy névtelen forrásra hivatkozva írta meg, hogy a film producerének, Barbara Broccolinak már konkrét befutója van a leköszönő Craig utódjára, aki nem más lehet, mint a a Trónok harca Robb Starkja, Richard Madden:

Komolyan úgy tűnik, hogy megkapja (Madden – a szerk.) a munkát… Készen áll rá (Broccoli – a szerk.), hogy felajánlja neki a szerepet.

Madden a BBC-n futó nagy sikerű Bodyguard sorozattal vált igazán ismertté. A belügyminisztert védelmező ügynök szerepe úgy tűnik a Bond-franchise készítőinek a figyelmét is felkeltette, így nem elképzelhetetlen, hogy a teljesítményét látva tényleg ő lesz a befutó 007-ként.

Persze, hogy Madden ténylegesen elfogadja-e a szerepet vagy mindez csak pletyka a hivatalos bejelentésig nem derül ki, az viszont már biztos, hogy minderre sokat kell majd várnunk, hiszen az eddig Bond 25 címen futó projekt nemrégiben elvesztette a rendezőjét, Danny Boyle-t, akitől a True Detective és a Maniac alkotója, Cary Fukunaga vette át a stafétát, így a forgatások decemberi kezdése 2019 márciusára csúsztak.

Craig ügynök-utódjaként az elmúlt hónapokban felmerült többek között Idris Elba, Tom Hardy és Henry Cavill neve is, az utóbbi egy interjúban már be is jelentkezett Bondnak. Ami megnyugtató lehet a rajongóknak, hogy maga Broccoli jelentette ki a napokban, hogy Bond sosem lesz nő, így ettől a rémhírtől már nem kell félnünk.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (263.)
Következő cikk Kristen Stewart akcióba lendül a Charlie angyalai reboot első fotóin