Űrdongó – kritika


Űrdongó (Bumblebee), rendező: Travis Knight; szereplők: Hailee Steinfeld, John Cena, Pamela Adlon; amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 114 perc, 2018. (12) 

Gépet a lányoknak is!

Tekintve, hogy a kocsim aksija az utolsókat rúgja, és napok óta úgy indítom be, hogy hallgatom szerencsétlen járgány sírdogáló kínlódását, a vásznon látni, ahogy egy ártatlan kis autót kínoznak, egészen megrendített.

Az Űrdongó iránti részvéten túl azonban más érzelmi reakcióra nem érdemes készülnie a nézőnek, mert az emberi kapcsolatok ábrázolása elég alapszintűre sikerült a kedvenc Transformerünkről szóló filmben. Persze kétlem, hogy az alkotók szándéka a komolyabb drámai hatás elérése lett volna.

Ugyan a szívekre céloztak, de egy sokkal kézenfekvőbb megoldást választottak. A jó ideje tomboló nyolcvanas évek lázra kívántak még gyorsan rácsatlakozni. Mondhatnátok, hogy mivel előzményfilmről van szó, nincs abban semmi különleges, hogy 1987-ben volt egy korábbi gazdija Dongónak, és most annak történetét ismerhetjük meg, de hogy a legkevésbé sem palástolt retro atmoszféra megteremtésével állunk szemben, abban is tetten érhető, hogy minden jelenetben ránk üvölt a múlt vagy egy walkman, vagy egy farmersort formájában. A leggyakrabban persze korabeli dalokkal és filmrészletekkel operálnak. Nem baj. Még akkor sem, ha – közben erősen szégyellve magunkat – ellágyulunk, amikor meghallunk egy Rick Astley számot, vagy felismerünk egy John Hughes filmrészletet.

És ha már a külsőségeknél tartunk. Most tényleg illene elhinnünk, hogy egy olyan csaj, aki látványosan nem törődik a külsejével (az elején ezt kicsit túl is tolják a higiéniával kapcsolatos liberális hozzáállásának illusztrálásával), szép szabályosan festi ki a szemét, és vagány mutatóujj gyűrűt visel, ami autószereléshez kifejezetten ajánlott? (Nyilván a szakkönyvek is kitérnek rá, hogy viseljed csaj, jó lesz.)

De, oké, ne ragadjunk le itt, hiszen a korábbi Transformers filmekben is lenyomták a torkunkon, hogy az, aki úgy néz ki, mint Megan Fox, egyrészt egy mechanikai istennő, másrészt Shia LaBeouffal tervez közös jövőt.

Az meg ugye megvan, hogy ez egy lány film? Na, persze nem csak azt a tényt tekintve nyilvánvaló ez, hogy női főszereplőt kaptunk, hanem azokból az apróságokból is leszűrhető, hogy minimalizálták az akciót; Űrdongót cuki kiskutyává formálták a vagány haver helyett; és nem mellesleg az álcák közül a hangadó is nő. Legalábbis női hangot kapott. Álcáknál mondjuk, nem tudom, hogy van ez a gender dolog.

Ha az Űrdongó filmet össze akarjuk hasonlítani a fent említett fiú változattal, azt azért megállapíthatjuk, hogy közel sem volt olyan nagyvonalú az író a friss film főhősével, mint a korábbi LaBeouf karakterével. Mert míg az elnyerte az áhított nő szívét, és végeredményben (ha az első részt nézzük) minden vágya valóra vált, addig Hailee Steinfeld figurája eleve egy családi drámával indít; nyilvánvalóan nem az a bálkirálynő típus; és nem hogy kimarad ebből a szerelem nevű játékból, de ráadásul egy nyilvános megaláztatásért sem vág vissza nyilvánosan.

Utóbbi elemmel kapcsolatban amúgy bizonytalan voltam, hogy mennyire tekinthető hibának, vagy ezzel az apró újítással akart kiugrani a film a műfaji keretek közül. De aztán döntöttem: hiba. És minden csaj hibának fogja ítélni, aki soha sem volt bálkirálynő.

A vásznon a gonosz jó csajnak bűnhődnie kell. Úgy, hogy mindenki lássa. Pont.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 2018 filmjei közül semmi sem ríkat meg annyira, mint az Oscar-esélyes Lost & Found animációs rövidfilm
Következő cikk Az eredeti Star Trek sorozat egyik szereplője is csatlakozott a Terror 2. évadához